Nemhogy a Célomat, de a Módot sem tudom, hogyan haladok és ez fontos nekem. A magam sem tudom hogyan. Huzamosabb ideje már. Hogy tulajdonképpen magam sem tudom hogyan csinálom, amit csinálok, hogy ez Rendben van, sőt úgy tűnik csakis így haladhatok. Na jó. A hogyan nyilván megvan, leülök, rajzolok, írok, beszélek – de hogy honnan az instrukció, az ihlet, a mondanivaló bennem, azt nem tudom. Mármint persze, hogy tudom. Van határozott vélekedésem a Forrás dolgában, de hogy az hozzám hogyan érkezik, bennem miként működik: azt nem tudom. Hanem eredményt tapasztalok csak. Hogy ha kiteszem magam a folyamatnak – ha tehát adok rá időt és figyelmet – akkor mindig eggyel tovább lépek, mire abbahagyom. Például írással. Vagy az ÉNAKADÉMIA formálásában. A téma feszeget, hogy van itt valami / a probléma van meg, de NEM tudom a megoldást, amikor belekezdek. Csak adom magam hozzá. És a továbblépés végül van mindig meg. Fontos ez nagyon. Nekem. Meg általában is… Sokak várják a tökéletes választ, ami azonban nem jön előre meg, hanem csakis elindulva felfedezhető. A csinálás által. Hogy adom magam a folyamatnak, hogy az bennem nőhet, az alkotás folyamata tulajdonképpen ez, magból csíra, majd szár, majd kalász, bennem, aminek aztán biztos eredménye a termés is. Ha bele merek vágni. Így. Hogy nem tudom mi lesz. Ha el merek indulni. Így. Hogy nem tudom az út hova vezet. Hmm. Érdekes ebben, hogy a társaság viszont tudható. A kikkel. És valahogy mintha a kulcs pontosan ez lenne: elég a kikkel, belül és kívül, a Hang, amire belül hallgatok, a csendes de nyugodt érzet, és az ember akik bennem Bíznak, akikben én, akik velem jönnének, ha be merem ezzel érni, akkor bizonyosan jó helyre is jutok.
–
Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek: „Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.” Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.” Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
Mk 4,26-34
Öröm, ha megosztod!
