A hitet nem lehet növelni. Sőt. Olykor az is billen, ami megvan már amúgy, ügyben, csapatban, férfiban, projektben. Paradox ez, de a kettő összefügg, mert a hit pontosan a billegés által növekszik, hogy az ember így tapasztalatot szerez arról, hogy nincsen egyedül, hinni érdemes, végül működik. Kitartás igazából itt ez már, egyfajta makacs önfejűség, a hiten túl, mert bár az megbillent, de mégis kitartok a mellett, amiben tegnap még szilárdan hittem, a mai elbizonytalanodás ellenére, mert… nincsen más lehetőségem. De szép ez. A hit indít egy irányba el, de a cél előtti utolsó métereken oszlik, tűnik, múlik, amikor is kénytelen vagyok a bizonytalansággal szembesülni, ahol a makacs önfejűség és az egyéb lehetőségek hiánya segít az utolsó métereken át. Gyakori élményem ez. Amiben a hit felvállalása segít. Hogy hiszek ebben a célban, ügyben, munkában, csapatban, férfiban. Amiben hiszek, azt felvállalni FONTOS, nem csak mert ma jó érzés kimondani, hanem mert jön majd az éjszaka, minden álom, minden projekt, minden terv, minden nap szükségszerű részeként, amikor a pirkadat előtti sötétségen EZ segít átmenni. Hogy megígértem, kimondtam, felvállaltam. Tehát megyek. Fény nem látszik épp, tehát irányok sem, de megyek arra, tovább, amerre indultam. Inspiráció indított el, de a végén kitartás is kell, Isten és ember így működik együtt, a világ így épül, és a Hit így erősödik. Hogy tapasztalom, hogy célbaérek. Helyes volt az irány, de a kitartás IS kellett. A hit egyedül így, a sötétség ellenében emberi akaratból kitartva erősödik. A kétség sötét éjszakája a jövő növekvő hitének egyedüli forrása. Át KELL rajta menni! Egyszerűen csak. Elfogadva. A billegés okkal az élet része, soha nem fog járni, aki elutasítja.

*

Egy alkalommal Jézus így beszélt tanítványaihoz: „Lehetetlen, hogy botrányok ne forduljanak elő; de jaj annak, aki azokat okozza! Jobb lenne, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák, mint hogy egyet is megbotránkoztasson ezek közül a kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, fedd meg! De ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, de hétszer fordul hozzád, és azt mondja: Megbántam, – bocsáss meg neki!” Az apostolok kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet!” Az Úr így válaszolt: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől, és verj gyökeret a tengerben! – engedelmeskedik nektek.”

Lk 17,1-6

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!