Érkezett ma egy nagyon értékes megosztás a közösségbe a „Ráció Halála” élmény együttesről, ami alkalmat adott, hogy pontosítsam a beszámolómat erről – valamint, hogy az ábra még részletgazdagabb angol változatát közzétegyem.
A megosztás:
Érdekes az emberi tudat. Én 2021. nyarán, amikor Joós István -nal együtt megszerveztük az első közös Férfi Erő Napot, akkor azt gondoltam magamról, hogy én már rég túl vagyok a Ráció Halálán. Ma, 2024. nyarán ezt abszolút nem így gondolom!
De végül mi is a Ráció Halála?
Nem akarok megfelelni a Joós-féle szakszótárnak, hanem saját szavaimmal próbálnám leírni. A Ráció Halála számomra azt a működésmódot jelenti, amikor már teljes mértékben merem rábízni magam az Életre, az Áramlásra, az Istenre, és a teles életemet eszerint, ebben a tudatállapotban élem. Az Élettel összhangban, Vele együtt. Hangsúlyozom tehát: Teljes bizalommal, és az életem minden területén, konstans módon, folyamatosan. Na ez, kurva messze van még, és persze sok-sok illúziót, önbecsapást is lehet gyártani benne.
Én azt tapasztaltam, hogy nyilván egy Isteni kegyből kifolyólag sokszor sokkal előbb megkapjuk azt a bizonyos „rövid bepillantást” egy-egy magasztos tudatállapotba, mint ahogy azt egyébként működtetni tudnánk. Például kaphatunk egy rövid bepillantást abba, hogy milyen is az a „Ráció Halálra”. Ekkor teljesen áthat minket az érzés, és abban a pillanatban olyan, mintha képesek volnánk tartani ezt. Ám sajnos ez tévedés, és ez ki is derül, kb. rögtön a következő utcasarkon.
Az is nagyon gyakori, hogy az ember részlegesen valóban működtetni képes a Ráció Halála című tudatállapotot, de csak kizárólag az élet egy szűk szegmensében. Például rá tudom bízni magam az Életre, ha a pénzről van szó, de a párkapcsolatok terén már nem. Ezért fontos kiemelnem, hogy számomra a Ráció Haláláról csak akkor lehet szó, ha az életünk teljes egészére kihat. Ebből származnak az ún. elkerülések is, például amikor valaki elkerüli mondjuk a párkapcsolatokat, mivel tudat alatt érzi, hogy ott már nem lenne képes benne maradni az áramlásban.
S végül a harmadik, legnagyobb önbecsapási lehetőség: Amikor egy mások által fenntartott spirituális valóságon belül képes vagyok működtetni, de ha levennék rólam ezt az ernyőt, akkor azonnal elvéreznék, mivel egyébként nem lenne meg az erőm, a hitem – Csupán egy kollektív valóság tart fenn engem. Tapasztalatom szerint sajnos a spirituális emberek 99%-a egy ilyen mások által mesterségesen fenntartott alternatív valóságban működik, aminek nyilvánvalóan semmi köze egy valós Isten-integrációhoz.
Számomra az tűnik helyes gondolkodásmódnak, hogy ha szigorúan meghatározzuk a Ráció valós elhalálozásának pillanatát, és felismerjük azt, hogy a végleges elhalálozása előtt bizony még nagyon hosszú tud lenni a haláltusa. Mert először talán csak egy kicsi részletében halálozik el, és utána mire a többi rész is elhal, addig évek telnek el. Persze nyilvánvaló, hogy amikor az életünkben először tapasztaljuk meg azt, hogy egy pici részletében meghalt bennünk a Ráció, akkor rendkívüli az öröm, és könnyen abba a csapdába eshetünk, hogy elhisszük, hogy ez már a Ráció TELJES halálát jelenti – Ami nyilvánvalóan nem igaz, és csúnya önbecsapásokhoz vezethet. De fontos megértenünk, hogy ez még csak egy nagyon hosszú út leges-legelső kis lépése. Gyakorolni kell minden nap, az élet minden területén.
Számomra a Ráció Halálra akkor teljes, amikor az életem minden területét örökké ebből működtetem. Akkor is, ha épp váratlan krízis adódik, ha bántanak mások, vagy épp megbetegedem. Azt elfogadom, hogy minden bizonnyal ott van az a pillanat, az a mindent átható élmény, amelyben megtapasztalod a Ráció Halálát – Ám ezt kiterjeszteni, és állandó működésmóddá tenni sok-sok év gyakorlása az én tapasztalatom szerint.
Így aztán ÓRIÁSI KÉRDÉS, hogy életünk mely pontját definiálhatjuk valóban a Ráció Halálaként???
1.: Azt a pontot, amikor életemben leges-legelőször megtapasztaltuk?
2.: Vagy azt a pontot, amitől fogva már az egész életemre kiterjesztettük?
Számomra a második opció tűnik helyesnek. Érdemes komolyan venni ezt, mert nagyon-nagyon nem mindegy!!! Hiszen a két pont között nagyon sok idő (évek!) fognak eltelni!!! Sőt, simán lehet, hogy hiába éljük át az elsőt, mert a másodikat sosem fogjuk megtapasztalni ebben a földi létben. Ez is benne van a pakliban.
—
A reakcióm:
Köszönöm, nagyon értékes írás!!
Az én tapasztalatom, hogy a „Ráció Halála” velem fokozatosan történt-történik, az én élményem , hogy a „Ráció Halála” és a „Jóság Halála / Hit Ugrása” és az „Akarat Feladása” is mind ugyanennek a folyamatnak a részei – a Kapcsolat születése, és finomodása – amiben abszolút nem vagyok készen.
Tehát:
„A Ráció Halála számomra azt a működésmódot jelenti, amikor már teljes mértékben merem rábízni magam az Életre, az Áramlásra, az Istenre, és a teles életemet eszerint, ebben a tudatállapotban élem. Az Élettel összhangban, Vele együtt. Hangsúlyozom tehát: Teljes bizalommal, és az életem minden területén, konstans módon, folyamatosan. Na ez, kurva messze van még, és persze sok-sok illúziót, önbecsapást is lehet gyártani benne.”
Konstans nálam sincs. Hanem csak az idő egyre nagyobb részében van. Ami nem jelenti, hogy ne buknék, akár napi szinten.
Másképp: nem vagyok Jézus.
És nem is hasznos ezt magamtól elvárni.
Jézus Irány.
Illetve nem. Isten az Irány.
És Jézus az Út, ami az Igazság, ami az Élet.
Kérdésedre, hogy
„Így aztán ÓRIÁSI KÉRDÉS, hogy életünk mely pontját definiálhatjuk valóban a Ráció Halálaként???
1.: Azt a pontot, amikor életemben leges-legelőször megtapasztaltuk?
2.: Vagy azt a pontot, amitől fogva már az egész életemre kiterjesztettük?”
az én válaszom, hogy az 1. pontot hívom így. Amikor nyilvánvaló és katartikus tapasztalás érkezik arról, hogy ÚJ és NAGYOBB Cél kell – EGY Cél Helyes, aminek Részese kell a magam kis projektjével a tehetségeim szerint legyek.
A Ráció nem hal itt meg.
Vergődünk még ezután is vele jócskán, hanem a CÉL változik meg, Többé nem a SAJÁT megoldására törekszik az ember, hanem a Figyelem kifelé, a Nagyobbra fordul – bárhogy is hívjuk (ekkor általában még nem feltétlen Isten).
A magunkból kiinduló racionális megközelítés, mint megoldási alap hal meg.
A racionális megközelítésben való hit, hogy a megoldás racionális lenne, és emberi értelemmel befogható – ez hal meg, ennek van vége. Az angol ábrán ezért “Death of Reason” a foglom. Hell és Purgartory között.
Másképp… a VÁGYAKKAL végzünk itt.
Mármint ez sem igaz. Hanem a Belőlünk kiinduló vágyakkal – Megvilágosodás, Ügy, Társ, stb – végzünk, és akkor a Teremtőre, tehát hasznos Részvételre, helyes Kapcsolódásra irányuló Vágy marad, mint magasabb rendű függés.
Kapcsolódó tapasztalatom, hogy „az egész életemre kiterjesztettem” nem hasznos elvárás nekem. Békém van azzal, hogy mindig marad sár, minidig lesz árnyék… de ez nem zárja ki, hogy a Fényben egyre többet járják.
Hálával,
István
—
Végül egy kapcsolódó hozzászólás, amit szintén értékesnek érzek:
Nagyon köszönöm a posztot, Máté! Ritka és nagyon értékes lehetőség erről tapasztalatot cserélni, s nem tudom nem leírni a saját megéléseimet.
Az én ehhez kapcsolódó élményem sokkal jobban kifejezhető a „Kapcsolat Születése” fogalommal, mint a „Ráció Halálával”. Halál vagy Születés. Végül csak az érme két oldala. De nekem erről könnyebb „megfogni”.
Sőt, lehet, hogy még nem is születés. Az talán csak később jön majd, aminek része a nemrég tapasztalt élmény. Én még csak a legelső lépésen vagyok – érzésem szerint – túl. Ami inkább csak a fogantatás pillanata még.
Hogy miből gondolom mégis, hogy ez az, amiről István a „Ráció Halálaként” beszél? Abból, hogy nem csak egy elméleti bepillantás volt. Igen, olyan régen volt több is. Nem megértettem, hanem megéltem valamit. Élmény szinten. Amit nem sokkal utána konkrét tapasztalat is követett, és követ azóta is. És az, hogy az élményt és a tapasztalatot a működésem átbillenése is követte. Belülről. Kifelé. Fokozatosan. Ami egészen elképesztő számomra, ha visszanézek, hogy hogyan működtem előtte.
Plusz a függőség megjelenése. Hogy már nem tudok nem így működni. Legalább néha. Amikor sikerül. Mert elvonási tüneteim vannak, ha nem tudok. Ha nem kapom meg legalább a kis „adagomat” olykor.
És baromira nem megy még folyamatosan. Nem tudom, hogy fog-e egyáltalán valaha menni. De én most igaznak érzem azt, hogy gyakorolok. Hogy ez egy teljesen új világ. Mint ahogy az újszülöttől sem várom, hogy azonnal szaladjon. Táplálnom kell, hogy fejlődhessen. Türelemmel, figyelemmel és új tapasztalatokkal. Megengedve a bukásokat is.
Öröm, ha megosztod!