Isten. Tizenkét éve nem nagyon foglalkoztat más. Szinte kizárólag a jézusi példáról, Isten szeretet mivoltáról, ránk vonatkozó Rendjéről, nekünk szóló Hívásáról gondolkodom és beszélek – könyvekben, videókban, előadásokban és a blogban… ámbár többnyire rejtett módon. Talán ideje nyíltan is vállalnom ezt.
Hogy miért nem tettem eddig? Két okból.
Az első a megközelíthetőség. Nem akartam embereket megijeszteni-elidegeníteni, különös tekintettel arra, hogy Jézus nevében hozzám sem lehetett volna húsz évvel ezelőtt még szólni. Mert bezártam volna a fülem. Azonnal. Vannak ilyen szavak, amik kimondása által mások bezárják a fülüket. És nekem Isten, Jézus és a (Szent)Lélek ilyen szavakká lettek… a neveltetésem által. Mert nem működött, amit láttam, és nem tudtam elhinni, amit rólunk nekem tanítottak. Intelligens embernek tartom magam, és az intelligencia annyiból óriási kereszt, hogy hinni az intelligencia arányában sokkal nehezebb… mert értenie is kell az embernek.
A második a félre értés elkerülése. Az ateista (tudomány hívő), az ezotériában és/vagy keleti hagyományokban mélyülő és az ősmagyar tanokat követő emberek nagy halmazai mellett van ugyanis a kulturális keresztények óriási halmaza (Tudatlan korszak) és vannak a vallási megszállottak is (Tudatos korszak).
Akik azonnal értik félre, ha Isten nevét kimondom – hiszik azt, hogy arról beszélek, amit ők hisznek… érzik úgy, hogy megerősítem őket abban, hogy nekik van igazuk, mert lám, én is az ő táborukba tartozom. Pedig nem. Nagyon nem.
A kultúr-keresztények gyermek emberek, akik mintákat másolnak csak, a vallási megszállottak pedig halogatók (gyávák), akik a megmentést fanatikusan mástól várják, miközben ők önközpontú önimádatban fuldokolnak.
Pontosan tudom, mert mindkettő voltam, hosszú évtizedeken át. Már egyik sem vagyok. Hanem én Isten akaratát (a terv pontatlan szó) a pillanatban fürkésző, és az alapján felelősséget vállaló, cselekvő ember vagyok. Isten alkotó szeretetében önszántamból részes, egy-én. Alkotó társ. Aki, igen, most jöttem a miséről.
Hogy miért kell erről immár nyíltan beszélni?
Egyrészt mert mondódni akarnak a fenti mondatok, jól esik mondanom őket. Minden másnál jobban. És régi megfigyelésem, hogy:
Az emberi életben mindenkor érdemes azzal menni, azt csinálni, amihez a legnagyobb bátorság kell.
Másrészt régebb óta érzek egy zavartságot-keveredettséget magamban attól, hogy az alapvetően Istenes mondanivalót “sors, tao, véletlen, ahogy érzed, ami a fogalmad, nem is fontos, hogy mi a fogalmad” módon tompítom. Azért csinálom ezt, hogy így egy, kettő, három nagy korszakkal korábbi állapotban lévő emberek is kapcsolódni tudjanak… nem hozzám, hanem a tanításhoz. De ettől még folyamatosan igénybe vesz, és nehéz. Napi szinten az.
Harmadrészt, egy ideje azt érzem, hogy arrogancia azt képzeljem, hogy az én dolgom hozzájuk beszélni – biztos, hogy nem dolgom mindenkihez. A tudatosság nagy emésztőgödrébe a vágyak csábításait követve besétálni épp elegen segítenek rajtam kívül is az embereknek. Lehet, hogy vannak, akik számára érthetőbb, ahogy én mondom, vagy hogy segít az út, hogy itt perspektíva van – de nem feltétlen kell ezt mindnekinek most látnia. Mert (1) veszélyes is, ha az ember túl sokat ért. És mert (2) majd szépen megtaláljak, amikor az ideje eljön, úgyis.
Régebb óta élményem ráadásul, hogy a fenti eljárással a haladókat – akiknek tisztább üzenet kell, tehát akik számára ritkább a megfelelő segítség – cserbenhagyom. Nem szolgálom őket olyan jól, ahogy pedig tudnám, mert felvizezem a mondanivalót, hogy sokak-tömegek számára legyen fogyasztható. Miközben tömegekhez pedig így sem érek el, mert (vicces ez), a tömegek ugye azonnali megoldást remélnek, és amiről én beszélek az vér és áldozat és könnyek. Közepes intelligenciával is belátható, hogy Az Úton a vágyott állapotba eljutni évek munkája. Nem is értem, hogy hogyan gondolhattam, hogy valaha populáris leszek.
Ötödrészt félelem is van bennem… és én szeretek a félelmeimmel szembe lépni. Hogy mit szól az egy-kétszázezer ember, akiket elérnek a videóim egy hónapban, ha elkezdek nyíltabban beszélni. Hogy lecsatlakoznak rólam. Szánalmas ez, tudom, és egyben jól mutatja, hogy milyen végtelenül messze vagyok a jézusi példától, aki 12 átlagos embert (olykor hetven, hegyi beszéd is csak pár ezer) tanított három éven át, majd meghalt. El-ké-pesz-tő. Úgy, hogy MINDENT tud.
A félelmeimmel való szembe lépés eddig mindig szintlépést hozott.
Összességében tehát: szükségem van rá, hogy ebben tovább – a kommunikációs szürke zónából ki – lépjek, bátrabban kell képviseljem a Fényt. Rick Santorum, volt amerikai szenátor beszédét tegnap kajakozás közben hallgatva vágott ez belém, hogy milyen nagyon jól esne a megszólalásaimat Istennel kezdeni, és zárni. Ahogy egyébként hiszem. Aki egyébként vagyok. Ami a napi élményem. Hogy a Rend, a Teremtés, Isten: Van. És az emberi élet boldog csakis úgy lehet, ha ehhez – Hozzá – helyesen sikerül viszonyulnunk, ami a jézusi példát követve bárkinek megy.
Kell erről beszéljek, és óriási szükség is van az élet értelméről szóló érthető beszédre most az érzésem szerint… Lássák meg minél többen, hogy az Istenhez vezető út egy kihívásokkal teli izgalmas Kaland, katartikus beavató próbák sora, ami által az ember magából kinőhet – és Jézus nem egy lúzer, aki hagyta magát megfeszíteni, hanem a legvagányabb pasas, aki valaha élt… (Thx Tamás!)
Istenről, az Istenhez vezető útról vonzón nagyon kevesen beszélnek. A YouTube hála Istennek segít, óriási dolog, hogy Pál Feri vagy Varga Laci püspök mondatai immár tömegeket emelnek. De ez még mindig nagyon kevés. És az átlag templomokban nagyon nem ez zajlik – ahova mi járunk akár le is húz olykor.
Barátaimtól, akik ismernek, gyakran kapom a kérdést, hogy akkor miért nem alapítok vallást? Mert nem érzem, hogy dolgom lenne, ÉS – ami fontosabb – az az élményem, hogy nem több, hanem kevesebb vallásra van szükség. Emberi testvériség Az Irány. Amihez integrálódnia volna jó a már kivált keresztény felekezeteknek is, ahelyett, hogy arrogánsan újakat hozunk létre.
Te, aki más és jobb egyházat szeretnél: a meglévő egyház emberi, esendő, tehát tökéletlen mivoltát miért nem engeded meg? Ja, hogy magadnak se…
Másrészt közösséget viszont gründolok, gründolunk: Férfi Törzsasztalok és Női Körök országos hálózata indul: Csoportszervezők Második Országos Találkozója, május 2., egész napos workshop – Téged is szeretettel várunk!
Nos?
Mit szólsz ehhez?
Tégy többet, kapcsolódj, segíts másoknak, vállalj felelősséget!
Jó munkát!
István
p.s.
Hogy mintha Orbán Viktor is “keresztény reneszánszról” beszélne, miért nem csinálom vele? Mert hibásan próbálja. Ő visszafelé nyomja a társadalmat a kultúr-kereszténységbe, aminek kliens-rendszer és gazdasági versenyképtelenség szükségszerű eredménye, ahogy Magyar Péter is. Friss videó erről, ha érdekel: itt.
Öröm, ha megosztod!
