Az első könyv 2014 novemberében jelent meg, “mély víz, utazóknak”, megtisztelő, hogy talál közönséget.
A másfeledik „könyv” egyetlen oldal, egy rajz, ami bár túl átfogó, viszont azóta erről beszélünk, tehát nagyon hasznos.
A második könyv 2016 tavaszán jött ki, és az arany közepet, úgy tűnik, eltalálta, mivel négyszer nyomtuk már újra.
Hálával,
István