Mária vagy Magdolna, sokak dilemmája ez, amiről gondolkodó, érző, Élő nőkkel és asszonyokkal folytatunk gyakran beszélgetéseket. Nos? Szerintem Continue Reading

Mária vagy Magdolna, sokak dilemmája ez, amiről gondolkodó, érző, Élő nőkkel és asszonyokkal folytatunk gyakran beszélgetéseket. Nos? Szerintem Continue Reading
Buktál? Én is. Vágyak mentén? Én is. Megoldás?
2017 első napján NEM kívánok Neked boldogságot, mert a boldogság szerintem csakis eredmény lehet, és nem vagyok hajlandó abban az össznépi hazudozásban résztvenni, hogy kívánság és álmodozás megold dolgokat. Nem old meg. Continue Reading
Hogy a nő Testi befogadását a férfi a Lelke megnyitásával érdemelheti ki, esett már róla szó, a Test ára a Lélek, akkor tehát most a fordított helyzetről is, mert szintén gyakori. Hogy a pasi nem szexet, hanem épp beszélgetni vágyik, órákon, napokon, éjszakákon át, „barátként”, „csakúgy”, Continue Reading
Nagyon fontos ez. Az érintés, a szex. Közhiedelemmel ellentétben a nőknek fontosabb, mert ő ebből, az érintés, tehát a Figyelem, a Vágy, a Fókusz perzselően koncentrált, cselekvésbe forduló megnyilvánulásából érzi, igazán csakis ebből tudja, hogy őt és csakis őt Akarom, tehát megnyugodhat, mert valóban a Helyén van. Bennem. Continue Reading
A magom szentelem gondolatkört folytatva akkor most lenyelésről is. Sose mertem előre rákérdezni, tehát csak aggódva figyeltem mindig az első alkalommal, hogy lenyeli-e. Szó szerint aggódva. Meghaladhatatlan esszenciámnak élem a magomat meg, tehát az ondót is, ami hordozza, és minden alkalom mély csalódottság volt, amikor szétfolyni láttam, kiköpése pedig egyenesen arculcsapás, mintha engem kóstoltak volna, […]
Állandóan visszatérő kérdés felém, hogy de mért csak Azt akarják a férfiak. Akkor most újra, tehát: a férfiak SOSEM csak azt akarják. Continue Reading
Hogy önkielégíteni szabad, arról már volt szó, akkor tehát most pornóról is. Nálam meztelen képekkel kezdődött, Continue Reading
A Teret a Férfi tartja, az Időt a Nő. A szex reintegráció. Kiegészülés és visszatérés, a Forrás, Teljesség, Egység elérésnek lehetősége. Continue Reading