Mi ez?

Humania egy mentor hálózat platform, aminek célja, hogy az emberek szellemi-lelki-spirituális fejlődését szolgálja – tehát, hogy haladjunk az úton sötétségből a Fény, önközpontúságból Kapcsolat felé úgy, hogy egymást az élettapasztalatainkkal mentoráljuk. Egyénileg és csoportokban.

Négy fő funkciója, hogy

(1) sokak számára hiteles, és ezért személyes mentorálasra már nehezen megközelíthető emberek láttatni-ajánlani tudják a mentoráltjaikat,
(2) mentorra vágyók számára látszódjanak, és transzparens feltételek mellett könnyen megközelíthetőek legyenek erre nyitott személyek mentorként,
(3) mentorok (aki kér pénzt) könnyen be tudják szedni a folyamatos mentorálas díját bankkártyás előfizetésként, ne kelljen egyesével számlázgassanak,
(4) mentorok mentorláltakkal mentor díj helyett a mentorált majdani mentori bevételéből járó, együtt meghatározott % ellenében is dolgozhassanak. 

 

Miért csináljuk?

Nem csak a saját tevékenységem (férfi mozgalom és női körök) miatt kezdtem, hanem az a benyomásom, hogy a mi TT csoportjaink mellett az anonim alkoholisták vagy önismereti iskolák, sőt civil szféra, KKV vezetők (akár egyházi  szervezetek) számára is érték, hogy hiteles személyek láttatni tudják magukat és a mentoraltjaikat, és így egyre több ember tudjon könnyen kapcsolódni.

Hiszek benne, hogy a világ egyik nagy problémája az elmagányosodás, amire mi tudjuk a legjobb megoldást fejleszteni. Hasonlóan ahhoz, ahogy az Airbnb a magánszemélyek ágyait – mi emberek élettapasztalatait “hozzuk piacra”.

 

Bővebb info

 

Mire van szükség?

4 millió forintra minimum – ami a februári nyilvános indulásig viszi el az én követőimmel, és az indulás számaival megyünk intézményi befektetőhöz a következő, 500 000 euró nagyságrendű befektetésért.

vagy

15 millió forintra maximum – amiből kb. hat hónapot működünk, javítunk-fejlesztünk, új partnereket hozunk be, és ennek a számaival megyünk intézményi befektetőhöz, 500K – 1M EUR nagyságrendű pénzért.

 

Mit lehet kapni?

A Humania egy Amerikában bejegyzett startup részvénytársaság, és klasszikus startup logika szerint lehet üzletrészt szerezni benne.

A részvények árfolyama: 1 millió Ft = 1%

 

Miért vegyek részt?

Nem baj, ha a befektetők hisznek benne, hogy a pénz bőségesen megtérül 3-5 év távlatában, de NE ez legyen a fő motiváció. Hanem, hogy Látja és Érti az Ügyet, és Tenni akar érte, segíteni nekünk, anyagi erőforrásaiból erre áldozva. 

 

Részletek

 

Amire a pénzt használjuk:

  1. tesztelni-javítani, 4-5 segítővel
  2. Férfi Műhely / TT tagokkal indítani (30-60 fő)
  3. utána Énakadémia tagokkal indítani (100-200 ember)
  4. utána a Facebook nyilvánosság elé kitenni (kb 100 000 ember)
  5. potenciális partnerekkel indítani (önismereti iskolák, sikertrénerek, AA, stb.)

 

JELENTKEZÉS

 

Kérdések:

  • Joós István
  • +36206192074
  • istvan@humania.io
Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!