Visszatérő téma mostanában a “lélek sötét éjszakája”. A  katolikus lexikon szerint az Istennel való találkozás teljességélménye után, a világba visszatérve, a mindennapokban boldogulni próbálva jelentkező érzés ez, amivel főként szerzetesek találkoznak csak – ami bizonyára így is volt 500 évvel ezelőtt még, amikor Keresztes Szent János azonos című könyve született. Mára azonban tapasztalatom szerint világi embereknek is gyakori élménye.

Írtam már ezzel a címmel egyszer én is, előkerestem most, 10 évvel ezelőtt. Akkor még Dante erdeje volt a témám. Ott tartottam, ezen keltem épp át – visszatekintve tudtam róla szólni, magam miatt volt muszáj. Dante erdeje a lélek sűrű sötét erdeje, ami a vágyak fekete tava-pokla, az elkeseredés kútja, ahol egyedül és meztelenül ébredünk, a “Bukás”, tehát a “Minták Csődje” után, ami a Tudatos korszak hajnala. Az erdő közepe a kard és a gyémánt és a grál lelőhelye, ahogy az igazság kősziklájához lejuthat a lélek, a tó legalján. Dante erdeje a bevezető út, a mélypont előtt – míg a lélek sötét éjszakája tapasztalatom szerint a kilábalás próbálja a becsapódás-Istenélmény után.

Keresés a természetes reakció az ébredés után. A kavargó érzelmek vad vízébe esve meztelen szellemi újszülöttként kutatunk fogódzók után, csapódunk vezetőkhöz, akiknek kiválasztásához igazság-érzetünket használjuk. A vezetők-guruk funkciója nem az, hogy megoldják az életünket, vagy kivezessenek az erőből – hazudik, aki azt ígéri, hogy erre képes volna –, hanem, hogy a teljes kétségbeesés mélypontjára jusson le az ember a kivezető út reményében másoknál kutatva, és abban újra és újra csalódva. Ami a pokol alja. Sziklás becsapódás. A ráció, a fej, az öntudat összetöretése. Az igazság megismerése.

A pokol alja a spirituális-szellemi út legmagasabb pontja.

Kegyelmi élmény. Istennel való találkozás. A ráció halálaként szoktam beszélni róla, de a lényege nem ez, tehát nem valaminek az elmúlása, hanem, hogy “nagyobb van itt”, amivel az egyén találkozik, és ami – aki! – a ráció alapú navigációt egyszer és mindenkorra felülírja. A Teremtőd.

A mélypont a Nagyobbal való találkozás, Istenélmény, a hiten túli tudás, a Kapcsolat gyökérélménye, ami után elvehetetlen bizonyosságként saját tapasztalat Isten, a Kegyelem és a Rend. Az ember szükségszerű és automatikus reakciója: Hit, Remény és Szeretet. Amihez Jézus egyedi és másnál meg nem lévő kulcsai által: Út, Igazság és Élet. A kivezető ösvényt az ember eztán maga fedezi fel, a benne megszülető fényt-igét-irányt-küldetéstudatot-hangot-hívást-Jézust követve.

Csakhogy! Csakhogy ez nem megy azonnal, és nem megy gyorsan, és nem megy simán – hanem épp nagyon is fájdalmas bolyongás a kivezető út is, mert erősek még bennünk az önközpontú tendenciák – nagyon megszoktuk az önközpontú, tehát önimádó létezést – és így vissza-vissza csúszunk. Magunkba-kiszakadtságba-magányba.

Fontos, hogy szerintem tehát nem “Isten vonja meg magát” a mi érdekünkben, hogy ez által fejlődjünk, mint Keresztes Szent Jánosról a katolikus lexikonban olvasható, hanem a lélek csúszik magába vissza. Mert az Istenélmény valódi volt az Út közepén, amihez képest hiány tüneteink vannak, vágynánk visszakerülni oda, kegyelmi élményt akarattal próbálunk előhozni – és másrészt a pokol az ismerős működés, amihez képest meg elvonási tüneteink vannak, mert még nem tudunk tartósan a fényben tartózkodni. A lélek sötét éjszakája a kiszakadtság visszatérő élménye. Ami itt szükségszerűen jelentkezik. Időről időre.

Miért szakadunk ki? Mert rosszul csináljuk: hibásan kapcsolódunk. Arrogancia még mindig, hogy magunkat, aki ÉN vagyok, ami NEKEM járna (még mindig) túlértékeljük, túl gyorsan akarjuk, és a Teremtés rendjét-tempóját-működését ez által tagadjuk. Aki Istennek ellenáll: kívül áll. Senki nem büntet minket ezzel. Magunknak okozzunk, éretlenségünk okán, hogy magunkba, tehát önközpontúságba, tehát Istentől elszakadtságba, tehát kétségbeesésbe, tehát sötétségbe-önimádatba csúszkálunk vissza. Isten helyett magunkra figyelünk, és EZ a visszaesés oka. Olyan ez, mint a dac korszak a kétéveseknél…

Újszülöttek vagyunk még csak Isten országában, persze hogy hajalmosak vagyunk magunkat, a saját akaratunkat első helyre helyezni (imádni!) Isten helyett.

A lélek sötét éjszakája Isten és az arany borjú harca. Bennünk.

A megoldás tapasztalatom szerint a részvétel, tehát Isten országának cselekvő építése – a Teremtés gazdagítása. Amihez a helyünket kell elfoglaljuk. Amihez kapcsolódnunk kell. Amihez a tökéletlenségünket kell elfogadjuk.

A megoldás az egó arany borjújának ledöntése és beolvasztása.

Az arany borjú ledöntése a tökéletlenség elfogadása (magam és mások és a világ), ami a Jóság (elvárásának) halála, ami a Hit ugrása. Beolvasztás pedig az Akarás feladása lesz, egy korszakkal később, ami után többé nem talál a kísértés be. Az egó arany borjúja a magamra figyelés, az önimádat.

Csalóka ebben, hogy egyik sem döntés dolga.

Hogy akkor most én ugrom, mert hiszek. Ugyan. Hanem megérik az ember a “Részes” (lovag-hölgy) működés vergődése által, mert a kisebb bukások után a fénybe mindig csak úgy tudunk visszatérni, hogy vélt önmagunkból részeket magunk mögött hagyunk, elavult meggyőződések és szokások a bukásokból származó szenvedés által válnak le, és így és nem döntések által elengedünk el hibákat, szennyeződést, súlyt, tévedéséket. Az Út, az Igazság, az Élet csiszol minket. A Jézussal való barátkozás – Jézus tetteinek és tanításának tanulmányozása – megkerülhetetlen feladat ekkor.

Kapni akarásból adásba feladat átváltsunk.

Magamat másokért. Adni. Az önimádat arany borjújának ledöntése az Atya imádatán túl: Jézus királyságának elfogadásához vezet. Előbb elméleti megértésként, majd egy korszakkal később konkrét és gyakorlati életformaként.

A lélek sötét éjszakája nem homogén sötétség, hanem a fény villanásai tagolják – Isten, mint világító torony hív, benne Jézus, a fény-ige villan, újra és újra látom, miközben közben magamba akár hosszabb időre is eltévedek-zuhanok.

A megoldás a fény felé tettek által menni.

Magam és a meggyőződéseim újra és újra és újra meghaladva. Aminek eredménye lesz a “Hit Ugrása”, ami a beleállás a Dolgomba-Helyemre-Közösségembe.

A Dolgom Isten országának építése az én specifikus tehetségeim szerint és energiám által

Fontos ebben a nemek közötti különbség: férfiakat inkább az előbbi, nőket az utóbbi határozza meg.

A dolgom Isten országát alkalmas helyen és alkalmas módon építeni – amihez: tisztában kell magammal lenni.

Az alkalmas móddal sokat foglalkozunk. Magunkkal. Hogy működnöm hogyan helyes – fontos nagyon az önismeret. Hogy munkát tegyen ebbe az ember. A minták csődje – tehát az ébredés-forradalom-lázadás –,  után az első nagy feladat ez volt. A lélek sötét erdejében az ember már magát látja az élete eseményeiben, navigációs segédeszközként automatikusan és eredményesen nyúl az önreflexióhoz vissza, tudja, hogy kihívásai megoldása az igazság belátása-elfogadása-felvállalása.

Míg ezzel szemben az alkalmas hely elhanyagolt téma.

FONTOS pedig nagyon, hogy CSAKIS olyan embereken keresztül tudunk helyesen – az Országhoz, tehát másokhoz-Jézushoz-Istenhez – kapcsolódni, akik maguk is kapcsolatban vannak, kapcsolódni törekszenek.

Azzal arányban tudok helyes életet élni amennyire azok helyes életet élnek, akiket magam elé engedek.

Konkrétabban:

Azzal arányban tudok Isten országához kapcsolódni, amennyire az a konkrét egyetlen személy, akin keresztül én kapcsolódni próbálok kapcsolatban van.

Sok spirituálisan-szellemileg fejlett ember tévedése, hogy azt hiszik, hogy lehet általánosságban, például ima vagy meditáció által Istenhez-Mindenséghez-Teremtőhöz-Sorshoz-Taóhoz kapcsolódni. Az én tapasztalatom nem ez. Hanem, hogy részvétel – tehát a Teremtés gazdagítása – által lehet csak Istenhez valóban kapcsolódni. Ami másokon keresztül történik. Mégpedig úgy, hogy adni bár sokaknak adok, de egyetlen embert követek. Nő végül férfit, férfi vezetőt-főnököt-elöljárót. Jézust Benne. Rajta keresztül.

Sok spirituálisan-szellemileg fejlett ember hiszi, hogy ő majd fog tudni a sötétségbe fényt hozni, mert majd ő segít ennek a konkrét vezetőnek vagy férfinak megvilágosodni. Nem így lesz. Hanem az ő sötétsége nyel el Téged.

Mert felfelé követés által kapcsolódunk, tehát az ő állapota a világod (az életed eseményhorizontja), ha Te őt követed – tehát teljesen kitett vagy az ő állapotának-fejlődésének-tempójának. Ami azt jelenti, hogy korlátoz-visszatart-akadályoz Téged, ha Nálad kisebb a fénye. Értsd: akadályozza, hogy tovább fényesedj, mert magadra vetted, és cipeled az ő súlyát, és nem áll hatalmadban rajta gyorsan változtatni. Ráadásul Téged ez a teher el is homályosít, ami miatt nem fogsz tudni másokhoz tisztán kapcsolódni.

Nagyobb fényhez kell kapcsolódjék, aki fényesedni remél.

És én értem, hogy hol van ilyen fény. És azt is értem, hogy egy egész jó lehetőséget látok valakiben, amiben majd meg tud születni a fény. Értem. Rendben is van, ha ebben hiszel, csak NE várd akkor magadtól, hogy fényben tudsz járni. Hanem fogadd el a Téged körülvevő sötétséget, ami a választásodból következik. NE várd a napkeltét, hanem fogd fel, hogy fáklyával jársz az erdő – a MÁSIK ember lelke erdejének a sötétjében. Mert TE ezt választottad. Tudom, ezt szent önfeladó szolgálatként látni, csak ÉRTSD akkor valóban meg, hogy Számodra SEM lesz addig továbblépés, míg Nálad jobban ki nem fényesedik, akit Vezetődnek választottál, akit Te fényesíteni próbálsz.

Keményebben:

A vezetőd Urad és Parancsolód.

Tetszik vagy sem. EZ a Rend. Álmodhatsz egyenlőséget ameddig csak akarsz, de a világ hierarchikus, mert rész-egész viszonyokból építkezik, ahol a minták felfelé és lefelé is ismétlődnek. Egyetlen fraktálnak látom a Teremtést, amiben az ok-végpont-forrás-állandó: Isten, Jézus pedig király.

Mely okból totálisan meghatároz minket, hogy kit követünk, hogy vezetőként magunk elé alkalmas-fényes-igazabb embert, vagy vonakódó megmentendő jelöltet engedünk.

Nőt végül férfi vezet.
férfit pedig a főnöke.

Fontos ebben, hogy tehát NEM a lelkivezetőd a kérdés.

Spirituálisan-szellemileg fejlett emberek szeretnek a lekivezetőjük / spirituális mesterük személyére büszkék lenni. De NEM ez határoz meg Téged, mert a lelkivezető segítő csak, de nem Ő a személy akin keresztül követsz, mert a munkáddal NEM őt gazdagítod. Hanem a valódi követésed az, ahol a Teremtéshez – Isten művéhez – munkával hozzáteszel: ami a lelkileg érett (ráció halálán már túljutott) nőknek végül a párjuk, férfiaknak a munkahelyi főnök. Mert az Ő világában működsz, az Ő személyéből fakad az ügy-cél-küldetés, ÉS a családi vagy céges kultúrát is az ő személye-érettsége-világképe határozza meg.

Kit követsz?

FONTOS nagyon a választásod. Szerepünk egymáshoz képest van, személyválasztásunk meghatározza a helyünk, helyünk a lehetőségeinket. Az együttműködés azzal arányban lesz jó, amennyire követésben vagy, tehát minél nagyobb összhang és beilleszkedés (ijesztő szóval: egyre totálisabb alárendelődés) a feladat. Így és ezért: a vezetőd korlátoz. Tudatszintje-világképe meghatározza a valóságot, amin belül cselekedni tudsz. Akkor is, ha Te vagy fényesebb.

Istenhez imádkozni lehet közvetlenül, de a cselekvő világi működésben – ahogy a Teremtést gyakorlatban gazdagítani lehet, amire mindannyiunknak szüksége van a boldog élethez – Rajta, a másikon, a vezetőnkön keresztül kapcsolódunk.

Sokan erőlködnek maguknál fejletlenebb, tehát sötétebb vezetővel, és én értem, hogy miért. De LÁSD, hogy a vezető kifényesítése óriási vállalás, és nagyon nagy lehetőség (még mindig) az arroganciára. Hogy “mit nekem, megoldom ezt is”. És talán igen. De TUDD, hogy nem hetek lesz. Hónapok sem. Hanem ÉVEK! Ajánlom ezt szíves figyelmébe minden nőnek, aki férfit próbál emelni. És minden férfinak, aki a főnöke jobb belátásra térítésében bízik. És minden férfinak és nőnek, akinek fogy az ereje, aki kiégve érzi magát. Biztos, hogy jó a Harcod? Alkalmas-érdemes vezetőt szolgálsz?

A lélek sötét éjszkája a keresztre vezető út.

Az út a saját személyes keresztünkre vezet. Ahova senki nem szegez minket fel. Magunkat szegezzük a tetteink által fel. Ahova fel KELL, értsd: JÓ magunkat felszegezzük. Mindannyian.

A lélek sötét éjszakája a kereszthalál és újjászületés előtti órák-napok-hónapok visszatérő élménye, ami karácsony – a ráció halála, a szeretet-fény-kapcsolat születése – után kezdődik, és húsvétig tart.

A lélek sötét éjszakája a vándorlás haza, az ígéret földje felé az alázat, a tékozló fiú, Mózes dombrendszerében-sivatagában, ahol a völgyekben nincsen nap. Hanem ott sötétség van csak. Míg végül ezekkel a szavakkal leheljük ki a lelkünket:

“A Te akaratod legyen meg, Atyám”.

A lélek sötét éjszakája az új-önazonos-cselekvő-jézusi élet méhe.

Kapcsolódó ajánlásaim:

  1. ingyenes előadás a korszakos rendszerről
  2. Renátó testvér két előadássorozata
  3. közösség, ha beszélnél róla
Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!