Valóban legyőzte a világot. Mármint a zavart a világban – káoszt a harmónia, önzést a szeretet, sötétséget a fény, tényleg így van… az ember (és innentől haladóknak szól csak) a Lelkesedést is le kell végül győzze. A sajátját, basszus, évekig volt minden más előtt kérdés a „Mi/Ki Lelkesít?„, magam és hozzám forduló emberek irányába, és mindvégig hittem, hogy ez most csakugyan a végső: hogy az Igaz Szerelem, Férfi vagy Ügy irányába A válasz. De nem. Hanem túl KELL a lelkesedésen is végül lépni, muszáj. A saját lelkesedésből az egy végső lelkesedésbe kell az embernek átlépnie, ami tehát a SAJÁT álmok, SAJÁT vágyak, SAJÁT projektek hátrahagyását jelenti, nem egyszerűen csak mert ilyen nagyszerű emberek leszünk, hanem mert valóban nincsen más mód a magányból kitörni. A Harcos még magányos. Társa már van, de szövetségese nincsen. Mert önközpontú. A SAJÁT lelkesedése mentén vág a Harcba bele, ami jól is van így, de vezetővé – aki a Király – az ember ezen is túllépve, másokért felelősséget vállalva, egymást testvérként szeretve válhat-válik csak. Csodszép ez, a Rend, már megint, még mindig, ebben is. Hogy az önközpontúság végső halála az Enyém vége, valóságosan és MINDEN témában. Érzem, értem, elfogadom. Egy csomó feszülés ment egy csapásra ezzel egyidőben belőlem ki, de másrészt elképesztően félelmetes, mert tudom, hogy nagyon más lesz. Másrészt azt is, hogy KÉP-es vagyok. Szó szerint, és átvitt értelemben is. Képes és részes, tehát ez által és ezzel arányban NEM egyedül. Immár, végre… Férfi az Ügy, Nő a Férfi irányában érzett Lelkesedés halálát is el kell szenvedje, hogy közösséget, tehát működő életet nyerjen. Az egy Igaz Lelkesedés az Imádat, amit az Atya felé érzünk, formája a Hála, miközben embertársaink irányában valóságosan „csak” a szolgálat marad. A szolgálat, ami a legnagyobb. Mert a szolgálat a Szeretet, ami Isten Akarata, akit így innentől valóságosan tapasztalhat az ember, napról napra, folyamatosan, miközben ebben növekszik is. Hmm. A szeretet nagyobb, mint a szerelem. 2017 pünkösdi megértésem ez, és lenyűgöző, és Hála. Tényleg Jézus a kapu őre…

*

Amikor az utolsó vacsorán Jézus elmondta búcsúbeszédét, tanítványai megjegyezték: „Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban. Most elismerjük, hogy mindent tudsz, és nincs szükség rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért hisszük, hogy Istentől jöttél.” Jézus így felelt: „Most hisztek? Eljön az óra – már el is jött –, amikor szétszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Mindezt azért mondtam nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én legyőztem a világot.”

Jn 16,29-33

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!