Régóta megrázó a tékozló fiú visszatérése. Nekem. Mert annak érzem magam, gyakran, és mert hozzám – ennek ellenére – is folyamatosan térnek vissza mások. Térnek, térnének. Megfigyelésem, hogy a kettő összefügg, és igazán dolgozni nem annyira az én alázattal visszatérek témán tudok, hanem sokkal inkább a másokat valódi figyelemmel fogadok, amikor bűnbánóan érkeznek oldalon, amiből aztán valódi együttérzés bennem automatikus, a haragnak nyoma is tűnik, hanem szeretet van és ünnep, aminek többlet hozadéka, hogy a mások emberségére figyelve – azt TAPASZTALVA – a saját tökéletlenségem is elviselhetőbb, tehát
ez által magam megtérni egyre jobban tudok. Fontos az idő. Hogy veszteséget érezzek előbb. A másikat, a kapcsolatot, az értéket, amit ez számomra jelentett kell elveszítve érezzem, fontos az önzés, hogy nekem hiányzik. A megbocsátásban, amint a visszatéréshez is. Kín hatékony ehhez. Mindkét oldalon, megfelelő mértékű hiány, tehát szenvedés, tehát kín esetén az ember bizonyosan változtat, mások megtérő gesztusait, tehát emberségét, ennek nehézségeit figyelve nem csak megbocsátani, de bocsánatot kérni is egyre könnyebb. Sőt. A másokkal való kapcsolat a Kapcsolat, tehát az Istenkapcsolat alapja is. Mert legbelül valahogy mély bizonyossággal tudom, hogy kicsi és béna és méltatlan vagyok, mert szavakba nehezen foglalhatóan esendő, amit egyes egyedül a nagyobb folyamatos kegye, a nagyobb kisebbhez forduló szűnni nem tudó szeretete enyhít, amit azonban elvont tanításokból megérteni lehetetlen, hanem fontos számomra, hogy ezt ÉN tapasztaljam, tehát a mindennapokban kézzelfogható módon, tehát emberek között, hogy tapasztalni tudom, így nő a békém magammal, a megbocsátás tapasztalása által, aminek egy minimális szintje bármilyen Istenkapcsolat feltétele. Bocsánatot tapasztalni létszükséglet. A tapasztalása legjobb előszobája pedig adni. Megbocsátást. Amire, igen, bárki irányába, bármi is történt: képes vagy.
–
Abban az időben: A vámosok és a bűnösök Jézushoz jöttek, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük. Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: Örüljetek, mert megtaláltam elveszett juhomat. Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre. Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat, és azt mondja: Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat. Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek. Aztán így szólt: „Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is nélkülözni kezdett. Erre elment, és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be. Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz. Az atya odaszólt a szolgáknak: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.” Erre vigadozni kezdtek. Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt borjút, mivel épségben visszakapta őt – felelte a szolga. Erre az idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött, és kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött, hizlalt borjút vágattál le neki. Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”
Lk 15,1-32
Öröm, ha megosztod!
