Az „add másoknak, amit kapni szeretnél” a legjobb üzleti stratégia is. Említettem korábban, de akkor most újra, hogy nincs annál sikeresebb, mint amikor az ember olyasmit ad, csinál, épít, hoz létre, szolgáltat, amit maga szívesen igénybevenne, így tehát használ is az első naptól. Hogy miért? Egyszerű.

1.
Először is, mert abban vagyok a leglelkesebb, tehát leglelkesítőbb és leginspiráltabb, ebből kifolyólag, nagyon fontos, a legkitartóbb. Megfigyelésem, hogy egy termék sincs kész, amikor indul, viszont kitartás által bármi jóvá csiszolódik. Ha elég fontos nekem. Ha Merek a megérzéseket követve addig kísérletezni, tehát változtatni, amíg a helyére nem kattan. Minden.

2.
Másodszor, mert fogalmilag elégedett is vagyok, magammal, tehát nyugodt, ami folyamatosan megerősít, hiszen az általam elképzelhető legjobbat csináljom, a lehető legjoban, nem pedig valami harmadrangú dolgot. Megfigyelésem, hogy mélyen belül picit – nagyon – átverésnek élem meg, amikor valamit csak azért csinálok, mert arra sok vevőt remélek, de tudom, hogy nem Igazán jó, nem a legjobb, magam soha nem használnám, míg ezzel szemben, amikor hiszek benne, akkor hiteles vagyok, amit mások szinte szavak nélkül is éreznek körülöttem.

3.
Harmadszor, mert így azonnal ki is próbálom, én magam, lelkesen, amint van mit, és így folyamatosan tanulok róla, tehát saját élmény alapján tudom folyamatosan tökéletesíteni, ami nagyszerű, mert nyilvánvalóan a közvetlen élmény a legjobb.

4.
Negyedszer, mert egészen száz százalékosan tuti biztos, hogy olyat, tehát pontosan ezt senki más nem tud, abszolút nem kell tehát verseny miatt aggódjak, hiszen egyediségem lényege, hogy a leglelkesebb, tehát legalkamasabb ennek a megoldására én vagyok, bennem születik pillanatról pillanatra a módja, amit másolni bár lehet, de napról napra továbbálmodni csakis én tudom.

Továbbá.

Ötödször azért is mert bár elképesztően egyedinek hisszük magunkat, ami közelről nézve természetesen igaz is, de általánosabb dolgokban viszont elképesztően hasonlóak vagyunk, mégis. Tehát ami nekem jó lenne, ami számomra hiányzik a világból az egészen biztosan hiányzik másoknak is. Lehetőség. Hajrá! Érdemes létrehozni, igazán csak ezt érdemes létrehozni, ami így, tehát nekem magamnak hiányzik. A teázót, ahol ÉN ülnék, a terméket, amit ÉN használnék, a szolgáltatást, amit ÉN igénybevennék… és azt a hozzám hasonló sok más ember is fogja Akarni, automatikusan akarja, veszi tehát meg, hiszen hasonlítunk. A munka, az Igazi Munka az, amit szeretek, amit ezért Akarok Adni. Az kell legyen, minden ember számára, és pontosan ezt látom magam körül, hogy e felé tart a világ, ezért szenvednek ma sokan, mert ebben állnak változás előtt, ami félelmetes, mert ismeretlen, tehát ellenállunk, de másrészt közben egyre többen járnak példával elöl, akik már belevágtak, fedezik fel, merik konkértan megengedni.

Új élet vár – Vágj hát Bele!

Add, ami számodra leglelkesítőbb, és használd az első naptól magad is! Ami után már csak az árazás lesz kérdés. Tapasztalatom ehhez, hogy a pénz lényege nem az, hogy amikor már nálam van, akkor mit vehetek rajta, hanem, hogy a kapcsolódásaimat szabályozza. Azt teszi lehetővé, hogy valóban olyanokkal kapcsolódhassak, akikkel most valóban a legidőszerűbb, akiknek valóban leginkább tudok adni, mert nekik legértékesebb, ami összességében azt biztosítja tehát, hogy valóban legjobban hasznosulok.

A pénz szűrő.

Ha a leglelkesítőbbet csinálom, ami nekem hiányzik a világból, ami Öröm, amit adni szeretnék és tudok, és magam is az első naptól használok, és ezt úgy árazom, hogy Merem azt az árat kérni, hogy azoknak érje meg, akiket szintén Lelkesíti, és ha Merek nem mindenkihez, hanem csak Konkértan hozzájuk szólni, akkor abból nem egyszerűen nagyszerű megélhetésem lesz, hanem nagyszerű Munkás hétköznapjaim, tehát Boldog életem. Érdemes. Képes vagy rá. Hajrá! Add a leglelkesítőbbet, kezdd el, vagy csatlakozz oda, ahol emberek már azon, a Téged is Lelkesítőn Dolgoznak, vagy gyere és csiszoljuk, ha még nincsen meg.

: )

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!