Jelentem: élek. : ) … A csend oka a könyv, annak véglegesítése, a folyamat, ahogy megszületik, ami valami döbbenetesen nagyobb nálam. Tegnap például egy fél nap tűnt észrevétlenül el, Szekszárdon sikerült papírt, és szövetet, és színeket, és könyvjelzőt, és szegély varrást, és borító papírt, és-és-és válogatni, lenyűgöző a folyamat, ahogy valami születik, hogy mennyire végtelen a lehetőség, és mennyire konkrét formálódik abból mégis, hogy csak az születik, ami konkrét, csakis akkor, hogy mennyire nem tud születni, amíg nem az, és hogy ebben a legkisebb részlet, egy pár milliméter is mennyit számít. Érdekes ez. Különösen, hogy általános víziókban töltöttem éveket, a lehetőség sokoldalúságát dédelgetve, tehát a konkretizálódást nem megengedve, ezzel a folyamatot akasztva és magamat kínozva, mert nem tud megszületni, amíg nem konkrét.
Csakis a konkrét működik.
Gyakori, hogy sokaknak akarunk adni, sokakhoz szólni, általános érthetőség, aminek eredménye általában, hogy senkit nem talál el. Ezzel szemben a konkrét csodája, hogy az a bennem legmélyebb, legerősebb, legnyugodtabb hang, érzet, inspiráció, amit ha konkrétan merek követni az mindenen és bármit keresztül is célba talál. Merni kell megengedni. Ami nehéz, mert
a konkrét félelmetes,
mert minden mástól vonja a figyelmemet és az erőt el, ahogy a konkréthoz közeledem. A konkrét Feladathoz. Az Én feladatomhoz. Lenyűgöző ez, a totális kizárólagosság, amit a Munka szükségszerűen megkövetel, és amitől nyilvánvalóan tartunk, mert felemészt, mert magába olvaszt, mert én a különálló eltűnök, viszont ha meg merem mégis engedni akkor
valóságos csodák történnek.
Mert az alkotás végső stádiuma a totális feloldódás, konkrét katarzis, amint az akadékoskodással félreállok, és akkor ott már csak hullámokban nyomsz, ernyedsz el, nyomsz, elernyedsz el, férfiként is, és abszolút semmi más nincsen ezen kívül, amiben vagyok épp, és történik, és sokkal csodásabb, mint valaha gondoltam, de persze abszolút nem akkor és úgy van kész, mint ahogy terveztem. Sőt.
Ragaszkodik a maga tempójához.
Tehát ahogy sürgetni nem lehet, úgy lassítani sem, mert széjjel gyötör, ha kell, de megszületik, amikor az ideje eljön. Ajándék még, hogy ennek érdekében teljes megkérdőjelezhetetlenséggel ír viszont korábbi félelmeket, szemérmet, bizonytalanságot felül. Például, hogy nem vagyok rá kész. Vagy, hogy hogyan fogok ebből megélni. Vagy, hogy mit szól hozzá a világ.
Semmibe oszlanak az aggodalmak, amint beleállok,
mert egyszerűen agyam nem marad gondolkodni rajtuk. Ez van most. Az élményem. Valamint, hogy nem is lehet másképp, és, hogy mennyire fontos ezt megengedjem, sőt, minden erőmmel részt venni benne. A vajúdásban. Aminek, igen, pihenés is része. Annyira jó lett volna egyből kitólni, de nem így van. Tehát akkor most levegőt venni, erőt gyűjteni, hogy a következő hullámban újra, minden erőmmel nyomhassam. Emberek közé menni. Izgalmas közben, hogy mennyire nem érzem magam a folyamat urának. Résztvevő sokkal inkább. Vagyok. Általam is, de nem belőlem. Feltartózhatatlanul születik az új, tehát a most időszerű, és szükségszerűen pusztítja, végül akár el azt, aki ezt akadályozza, egyrészt, ha viszont, másrészt, hajlandó vagyok a vélekedésemet letenni, hogy én tudom, pontosan tudom, jobban tudom, csakis én tudom, hogy itt mi is fog történni, akkor felmérhetetlen csodákkal gazdagszom én, sőt, a világ is általam. Ez az élményem. Hasznosulás.
Öröm, ha megosztod!
