Szeretem, amikor nem értem. Mikor így ülök neki az írásnak, hogy ebből bizony fogalmam sincs hova jutunk, de mégis, csinálni kell, most, mondani, dolgom. A nem tudom mit, de mondani, és akkor a mondanivaló, mindig utat talál. Vagy tett. Az épp időszerű. Hmm. Talán ez ma a lényeg, nekem, a mai mondás lényege, hogy csinálni kell, megérzéseket követve, akkor is, ha nem értem hova tartok. Más szavakkal: hogy félreállni a lényeg, félreállásban a boldogság. Amennyire én és az én tudom és az én akarom félre tud állni, azzal arányban zajlik az élet, minél kevésbé akasztom saját okoskodással. Tánc ez valójában. Könnyed, játékos, szinte légies, amiben a feladat nem erőlködve nyerni próbálni, épp nem, hanem csak résztvenni. Megengedni tehát. Megengedni a Zene által bennem keletkező impulzusokat, át magamon, amiből most szavak, máskor tettek következnek, és nem foglalkozni azzal, hogy ez hova tart, sem hogy jó vagy rossz. Ennyi a feladat. S lám, mégis értelmet nyert a mai írás is, mert valóban úgy van, hogy ha a Nagyobb oldalán az ember helyet foglal, TEHÁT az irányítást el- és átengedni képes, akkor mágikusan azonnal működni kezd. Minden. CSAK akkor. Amíg enyémnek, belőlem fakadónak, fiamnak képzelem a tetteimet és azok eredményeit, tehát a Megváltót és a Megváltást, addig nem. Csodaszép ez. Játék, Tánc, Hullámlovaglás… NE erőlködj tehát! Mármint nyugodtan. De bizonyosan borul, aki feszült. Újra és újra és újra. Ami szintén jó. Így tanuljuk, hogy nem kell.
–
Amikor Jézus egy alkalommal a templomban tanított, ezt a kérdést vetette fel: „Hogyan mondhatják az írástudók, hogy a Messiás Dávidnak a fia? Hiszen maga Dávid mondja a Szentlélek által: Így szól az Úr az én Uramhoz: „Jobbom felől foglalj helyet, míg lábaid alá vetem ellenségeidet.” Ha tehát maga Dávid a Messiást Urának nevezi, akkor hogyan lehet az ő fia?” A nagy népsokaság szívesen hallgatta Jézust.
Mk 12,35-37
Öröm, ha megosztod!
