Érdekes dolog ez, a főparancs, hogy ez a neve, egyes szám első személy, és mégis kettőnek tűnik. Soká nem értettem ezt, míg aztán egy nap megvilágosodott: valóban egy. Úgy kettő, mint egy érme két oldala, de az érme ettől még egy, aranyból készült, és Szeress! a neve. Ez a feladat. Jézus csak egyszerűsít, amikor ketté bontja, hogy Istent és embert, de valójában ezek nincsenek külön. Mert minden ember is Istenben áll, Istent szereti, aki más embereket szeret, és Isten emberek által (is) vesz körül, tehát Isten szeretete szükségszerűen jelenti, hogy más embereket (is) szeretek. Szép ez nagyon. Hogy mennyire nem vagyok rá képes, mármint mennyire napi élmény a bukdácsolás, hogy bőven van terem fejlődni, hogy egy ideje békém van azzal, hogy mindig is lesz, jobban meg tudom tehát engedni a hullámzást, amióta az Utat sokkal jobban élvezem, és a Lényege is tisztábban látszik. Valóban olyanná Dolgunk válni, mint Isten. Napi lépésekben változunk, kihívások által, bukásokból tanulva haladunk a tökéletesedés útján, mert végül ez a Feladat, a forrás vonzása, a gyertek hozzám legkonkrétabban ezt jelenti: Tökéletesedj!
–
Abban az időben: Egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.” Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte az írástudót: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután több kérdést már nem mertek neki föltenni.
Mk 12,28b-34
Öröm, ha megosztod!
