A méltóknak adjátok az utasítás, és Valóban. Igaz. A méltónak kell adni. Csakhogy ez nagyon nehéz, mert gyakori, hogy annyira nagyon akarok, adni, kapcsolódni, mindegy, de bárkinek végre, hogy elvész a méltó-e szempont. Különösen párkapcsolat és eladás terén látom ezt. Mindegy, csak történjen. Pedig nem így van. Sőt. Nagyon fontos, hogy a méltónak kell adni. Méltó vevő, méltó főnök, méltó férfi. Muszáj, mert csak ő becsüli meg. Minden értelemben. Tehát csak vele igaz, hogy valóban akár kérnem sem kell a viszonzást, míg ezzel szemben a méltatlantól nem csak kérni kell, de át is próbál verni, és bizonyosan neki ál feljebb, mikor erre rámutatok. Ismered? Én igen.
Soká gondoltam, hogy a világ visszaél velem, a “jóságommal”.
Különösen a szivesseg.net időkben volt ez bennem erős, hogy itt ez a remek szándék, ez a nagyszerű projekt, és visszaélni, kihasználni próbálnak sokan, hogy mennyire igazságtalan ez. Pedig nem. Épp nem. ÉN formáltam ilyenre, Én adtam méltatlanoknak, NEKEM nem volt erőm olyan kereteket teremteni, hogy valóban csak a méltók vehessenek a játékban részt, én nem voltam következetes. Hmm. Fontos a miért. Mert féltem. Féltem, hogy nem lesz kinek adni, ha szigorítok. Kishitűség, (ön)bizalomhiány. Ami mögött félelem. Ezt látom. Félünk. Hogy nem lesz kinek, vagy nem lesz elég, vagy hogy drágábban nem veszik meg. Hmm. Pedig épp ellenkezőleg. A konkrét a sikeres, csakis a konkrét lehet az, ahol a követelmények IS következetesek. Jót s jól. Az én esetemben például nem kerestem méltatlan embereket célzottan, nyilván, de nem is zártam őket ki, tettekkel nem, csak szavakban, a “széles szórástól” reméltem nagy merítést, de az eredménye egy szakadozott háló lett. Ami által sok az általam szánt működésre fel nem készült emberhez is jutott. Belőlem. És ami ide jutott, elveszett. Hosszú távon nyilván nem, de én elfogytam benne, nem jöhetett vissza, nem volt hogyan, mert a kevés méltó is távolságot tartott a közeledés helyett. Sok frusztrációt okozott ezekben az években a mások önzése, hogy az indák hogyan szívják az életet ki, de nem vettem fejszét a kezembe, nem voltam képes rá, hogy valóban Igaz legyek a szándékot illetően. Igaz és következetes. Csudába is,
VALÓBAN a köszöntésen múlik,
munka, projekt, férfi-nő, minden, tényleg ez a kulcs, az első pillanat, hogy igazán köszönjek. Nem tettem, és ezért siklott félre. ÉN nem mutattam a legigazabb szándékaimat, tehát az igazi önmagamat meg, így nem derülhetett ki a diszharmónia, ÉREZTEM, hogy gond lesz, de nem mertem vállalni, az érzést, magam, és persze hogy elmaradt a remélt eredmény is. Szép ez nagyon. Hogy a köszöntésen múlik. Hogy valóban úgy van, hogy Ha érdemes rá a ház, akkor a békétek rászáll; ha pedig érdemtelen, akkor békétek visszaszáll rátok. Igaz. Nem szabad felni attól, hogy nem lesz kinek adni, nem szabad ezért megalkudni. Szabad, de zsákutca. Hanem helyette őszinte köszöntés a Helyes, bemutatkozni tehát, azonnal, semmit vissza nem tartva, folyamatosan.
–
Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait: „Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok! Ne legyen övetekben se arany, se ezüst, se rézpénz! Ne vigyetek magatokkal úti tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! Méltó ugyanis a munkás a kenyerére. Ha egy városba vagy faluba érkeztek, érdeklődjetek, hogy ki az, aki méltó arra, hogy nála maradjatok, amíg csak el nem távoztok! Amikor pedig beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét. Ha érdemes rá a ház, akkor a békétek rászáll; ha pedig érdemtelen, akkor békétek visszaszáll rátok.”
Mt 10,7-13
Öröm, ha megosztod!
