A lényeg nem a mennyi van, nem a pénztárca konkrét állapota. Hanem a kell. Hogy mennyi kell valóban, mégpedig nem az álmok rózsaszín képeihez, mert az álom álom, szeretném, de nemigen hiszem, a kérdés nem ez, hanem ami valóban kell, amit valóban tudsz és elhiszel, hogy kell. Annyi van. Pontosan annyi. Mindennapi kenyerünket az ima, és a rend is pontosan ez, kérdés pusztán csak, hogy Számodra mi a napi kenyér, tehát a létezésedhez nélkülözhetetlen testi, lelki, szellemi táplálék, Neked mi KELL a mai egy napra. Izgalmas ez. Évekig voltam rá büszke, hogy kevéssel beérem. Meleg étel egyszer, később egyszer sem, autó helyett bicikli, saját lakás helyett vendégség. Büszke voltam rá, hogy nem kell, akár ennyi sem, és egyre kevesebb is lett. A biciklit ellopták, a pénz annyira elfogyott, hogy egyre gyakrabban hívtak mások ebédre meg. Spirituális egó arrogancia / önértékelési szakadék, mindegy hogy hívjuk, a lényeg, hogy végül alul átestem, szembe kellett nézzek azzal, hogy NEM igaz, hogy ennyire kevéssel én valóban jól lennék. És akkor költeni kezdtem. Irracionálisan. Olyan dolgokra, amiket józan paraszti ész alapján pedig nem engedhettem volna meg magamnak, de úgy éreztem, hogy egyszerűen kell, hogy nem vagyok ember nélkülük, tehát ráköltöttem. Nyugodt, de drága kávézó, normális bicikli, új töltőtoll, rendes okostelefon, szép ruha, terasz, méltó rendezvényhelyszín, tihanyi ház bérlése, legutóbb egy kajak. Irrrrdatlan nehéz döntések voltak. Mind. Hogy helyes-e, hogy megtehetem-e, hogy mit fognak mások gondolni, de aztán választottam mégis, minden félelem ellenére, mert legbelül úgy éreztem, hogy időszerű, hogy helyes, hogy, igen, megtehetem, sőt meg kell tegyem, mert ez az Igaz, és mert megérdemlem. A biztonság, tehát a jövő terhére költöttem ezt a közel egy millió forintot, és sosem úgy, hogy a pénz egyben, akkor ebből most elveszem a tizedét, hanem, hogy összesen van ma ennyi, és én az egészet elköltöm, sőt részletfizetést kérek, tehát nincs is meg, hanem a jövő terhére fektetek ebbe, magamba be. Féltem. Nem én, de egy rész bennem máig fél ilyen döntéseknél. Hogy akkor az egy hónapra kölcsön kapott autóval menjek Pestre, vagy vonat. Kétszeres a kényelem költsége. De embernek, sőt férfinak érzem magam közben, és mivel nem a vonaton ülve frusztrálódom, hogy még mindig itt tartok, hanem jól vagyok, így inspirált gondolataim is jönnek, ami sokszoros megtérülés. Ráköltöm tehát, annak ellenére, hogy ötezer forint nekem ma számít. Másrészt pár éve még ezer is nagyon számított, és mára az már alig. Van egy ilyen lélektani határ bennem, a nagyságrend, ami fölött figyelek, ami fölött a félelem bekapcsol, és azt vettem észre, hogy a magamnak megengedés által ez újra feljebb kúszik. Azzal arányban, ahogy elhiszem, hogy ez része, méltán része, szabad újra része legyen az életemnek. Hmm. Zseniális önterápia „erőn felül” költeni. Valójában persze nem erőn felül, hiszen a pénz a kezemben, az erő megvan, hanem hiten felül. És ahogy mégis megteszem, tapasztalni lehet, hogy mi történik. Lassan. Apró lépésekben. A Csoda. Hogy nem elfogy a pénz, hanem egyre több jön. Azzal arányban, hogy és ahogy használom. Írtam már erről, hogy a pénz erő, az azt használó ember csatorna, és mint minden erő a pénz is a kisebb ellenállás irányába megy, tehát ahol könnyebben és játékosabban hasznosul, és ebbe a hasznosulásba az én közérzetem is beletartozik. Fontos ez nagyon. Hogy hasznos, nem csak az én, de a környezetem és a tágabb mindenség számára is hasznos, ha én jól, egyre jobban vagyok, amihez rá KELL a pénzt arra költeni, ami Vonz, amit el tudok hinni, hogy esetleg megérdemlek. Ahol billegek, de talán. Arra. Arra költeni emel. Másrészt értelmetlen, agyament, komplexusokat kompenzáló költések, mint tíz évvel ezelőtt csináltam, azok egyre lejjebb visznek. Hogy mi a különbség? Az egyik szelíd, csendesen vágyom, tudom, hogy kihasználnám, de nem vagyok benne biztos, hogy érdemlem, arra Helyes költeni, a másikat akarom, erőszakosan, magamnak és magamért, hogy legyen, mindenáron megszerzem, arra Nem. Nos? Jó költekezést! Pénz Van. Mennyi kell? Amit el mersz hinni, annyi mindig Van, és ami Vonz, az időszerű, azt tapasztalni tehát Helyes, mert az a növekedést szolgálja, attól holnapra nem kevesebb, hanem több leszel, bankszámla dolgában is, ha mersz nem a jövőn aggódni, ha mered a pénzt MA arra használni, ami ma Fontos. Hajrá! Az embernek bármennyi pénze lehet, amint megérti, hogy a pénz eszköz, sőt Erő, ami nem csak érte van, amit jól használni fellelőssége, és ami ezzel, tehát a Helyes felhasználással arányban gyarapszik.
–
Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: „Óvakodjatok az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, és közben színleg nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk.” Ezután leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép hogyan dobja a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De egy szegény özvegyasszony is odajött, és csak két fillért dobott be. Erre Jézus magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Bizony, mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak volt, egész vagyonát.”
Mk 12,38-44
Öröm, ha megosztod!
