Hit alapján álló reményből fakadó bátor tettek eredménye, hogy másokért adjuk magunkat. Ami a szeretet. A szeretet a hitetlen reménytelenségből fakadó félelem-teli tettek eredményeként megvalósuló önzés ellentéte.

Fény és árnyék. Mondhatnánk… és hogy a világban semmi ezen kívül nincsen.

De szerintem ez sem igaz. Mert szerintem fény és árnyék sem két külön dolog, hanem végül minden csak fény. Sok fény, és kevesebb fény. Minden.

Csak Fény Van szerintem.

Advent negyedik vasárnapjához érve fontosnak és időszerűnek érzem a fentiekből következő, talán meglepő állítást:

szeretet szerintem nincsen.

Ez a tapasztalatom.

Hogy szeretet nincsen. Mármint külön. Csakúgy magában: nincsen. Hanem az Igazság az, ami Van. Ami Fény. Fényben állás van. Ami a hit Több vagy kevesebb. Magamban, vagy a Nagyobban. És ebből fakadnak következmények.

Fény és fénytelenség.

Fény a hitben. Hit a fényben.
Vagy hit magamban, ami az önzés sötétsége.

A sötétség tévedés csak. Hibás világkép, hibás önkép eredménye. Hmm…

A sötétség igazából tudatlanság csak.

Ami szükségszerű és elkerülhetetlen, mert az ember az életet üres edényként, tudatlan-éretlen állapotban kezdi. Mindenki.

Egyre helyesebb kapcsolódás – egyre helyesebb Hit a lehetőség.

No és ezért nincs értelme emberként szeretetre törekedni. Mert a szeretet: Van, a szeretet Isten. És nekem nem Istenné kell válnom – önimádat és arrognacia, ha ezt képzelem –, hanem Hozzá kapcsolódnom érdemes egyre helyesebben.

Ami egy ideig hit, és egy ponton túl bizonyosság, tehát: Imádat.

Nem szeretetre, hanem egyre helyesebb hitre van értelme törekedni.

A remény, az öröm és a szeretet következmények.

Nem szeretetre kell próbálni törekedni szerintem, hanem a hitem – világképem-hitrendszerem-önképem – tisztázásra helyes törekedni. Ezért legfontosabb feladata-felelőssége minden embernek az “Ismerd meg önmagad!”. Mert nincsen más út az egyre helyesebb hithez. A tettek ennek következményei lesznek.

Az ember magát megismerve nem juthat máshova, mint hogy hiba magában higgyen.

A szeretet következmény.
Azzal arányban automatikus, hogy nem magamban hiszek.

Az önközpontúság is következmény.
Azzal arányban elkerülhetetlen, hogy magamra figyelek.

Nos?
Jó munkát!

István

p.s.
Jól esett ez az adventi sorozat, köszönöm, hogy írhattam Nektek. Talán írok majd még az ünnepek alatt, de valószínű, hogy csak a blogra. Befelé érzem a hívást, hogy kevesebbet legyek kint. Voltam eleget. És sosem sikerült igazán közérthető legyek. Arra jutottam, hogy azért, mert nem ez a dolgom. Hanem én belül kell: Legyek – magam miatt is, és mert kell kint a hely másoknak, akik nálam érthetőbben-többekhez beszélnek. Amint én eléggé Bent vagyok.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!