Szeretett Mind!

Férfiakról, a férfi útról, a férfi születéséről beszélgettünk az M5 “Ez itt a kérdés” című műsorában pénteken, és fura beszélgetés volt, mert sok témát érintettünk, de igazán megbeszélni egyiket sem sikerült. A maga nótáját fújta minden résztvevő, talán túl szabadon voltunk engedve.

Egy fontos, de komplex gondolatmenet így tehát bennem maradt, amit örömmel írok most ki.

Soha nem volt még számomra ennyire nyilvánvaló, hogy
1) a nevelésnek szinte semmiféle esélye nincsen

2) és nagyrészt a házasságoknak sem

3) és ez visszafordíthatatlan és

4) jól van így, ahogy van

Régen meghatározó volt a nevelés. Régen egy életen át is megtartott és a szükségszerűen elérkező nagy élet-válságokon is átsegített az, amit gyermekkorunkban kaptunk – minták és közösség –, és ezen belül nagyon is fontos elem volt a házasság kötelező érvényű felbonthatatlansága. Nem volt elképzelhető a válás, mert túl nagy volt az ár – totális szellemi-lelki-társadalmi kiközösítés –, és így férfi és nő meg kellett a problémáikat oldják. Tehát előbb vagy utóbb, de kénytelenek voltak beszélni róluk. Egymással, pappal, bizalmassal, bölcs öreg tanácsadóval, mesterrel, úrral, mindegy. De beszélni kellett róla annak, aki nem akart belepusztulni a szenvedésbe. Az “alkoholba fojtott bánat” nem véletlen kifejezés. Ahol alkohol folyik, mindig van bánat is.

Ma ez nincsen már többé így.

Mára vesztett a nevelés, és vesztett a házasság, mégpedig visszafordíthatatlanul. Azért vesztett, igen, mert a környezet megváltozott, király akarata vagy közösség java helyett az egyén, az individum vágya került középpontba – az átlagember a király, királyként is él, sőt…

A saját fejükbe szorult emberek magukat nagyrészt Istenként élik meg, akik maguk felett sem emberi, sem azon túli autoritást el nem tűrnek.

Kicsi a szemétdomb, de az enyém. Nekem senki ne mondja – nem mondhatja meg, hogy hogyan éljek.

Nyolc milliárd zsebkirály, nyolc milliárd kicsi Isten veszekszik a Földön, és így együttműködés csak érdekek mentén van, és az érdekek kizárólag önzők.

Miért van ez így?

Szerintem azért, mert soha eddig nem látott biztonság és bőség századát éltük, és mivel a túlélés nem volt többé veszélyben, így az összefogáshoz szükséges áldozat sem volt többé indokolt. Megrázó ez. Hogy a Maslow piramis legalsó értékei csak, amikért áldozatra (önmagunk átmeneti korlátozására) képesek vagyunk. Étel és biztonság. És mivel ezek nem voltak veszélyben:

Az önimádat századát éltük.

És ezért vesztett a neveltetés és a házasság, mert az individualizmus (tehát önközpontúság) nagy hullámával szemben – amikor a csapból is az folyik, hogy TE vagy a legfontosabb, megérdemled, és semmi más nem számít – nem volt esélye másnak.

A jó hír másrészt – és nekem is döbbenet, hogy így beszélek erről –, de a jó hír, hogy az egészségügyi válság után kibontakozó gazdasági és katonai válság változást hozott.

Újra rászorulunk egymásra.

Ami másrészt nem azt jelenti, hogy máról holnapra újra működni fog a nevelés és a házasság. Nem fog. Mert vissza soha nincs út. Hanem szerintem ez azt jelenti, hogy össztársadalmi továbblépés kap erőt és lendületet most.

A tudatosság–tudatoskodás-okoskodás-önimádat-woke-individualista közhangulat az emberiség nagy része, százmilliók – néhány milliárd? – ember életében robbantotta szét a minták börtönét. A társadalmi elit tudatossá vált magára, és ez jó. A következő nagy kérdés, hogy mihez kezdünk vele.

Tehát, hogy önként hova áldozzuk magunkat.

Nem volt még ilyen. Hogy választhatunk. A korábbi századokban szabad akarat nem volt tényező, hanem épp a neveltetés által meghatározott keretek között (börtönben) éltük az életünket le. Míg ezzel szemben most nagyszerűségük tudatára ébredt tömegek kell a fenyegetés nyomása alatt mégis válasszanak. Hogy fejet hova hajtanak.

A most elkövetkező kor nagy kérdése szerintem ez.

Hogy hova akarok tartozni, tehát miért akarok áldozatot hozni, ha egyedül tovább nem maradhatok (mert egyedül ebben az újra egyre veszélyesebb világban túl kitett vagyok), de viszont immár szabadon választhatok (ami eddig nem volt).

Mit szolgálsz ember?
Hova tartozol?
Ki vagy?

A nemzet kézenfekvő válasz erre. Mert a nemzet már elég nagy, hogy erőt érezzek, de még nem annyira komplex, hogy elveszve érezzem magam (EU) – nem véletlenül volt a magyar szavazók túlnyomó többségének a válasza ez. Biztonságuk reményében.

Soká gondoltam ezt visszalépésnek. Mert a nagy képet nézve a mai világban a nemzet rettentő kicsi. Másrészt a “Jóisten mindenek fölött” gondolatkörrel kiegészítve mégsem az. Mert ez így a nemzetet az isteni Rend szolgálatában, az isteni Rendre törekvő nemzetek közösségében – Isten országában (!) – helyezi el. Tehát ha figyelmesen végig gonduljuk, akkor a végső érték nem a nemzet többé. Hanem nagyobb. (Másrészt kíváncsian figyelem a szándék gyakorlati implementációját, ami erős és jól látszó szövetségeket kellene eredményezzen. Amennyiben komoly.)

A nevelés esélytelen, a házasság intézménye elbukott, és ez jó.

Innen indultunk. Hogy akkor tovább mi jön? Hmm… Az én válaszom, hogy nevelés helyett példára van szükség, házasság helyett pedig közös irányba tartó együttműködésre, amit én férfi-nő egységnek hívok.

Az új világ feladványa, hogy mindenkinek önként kell igazodnia, a lehető legjobb célhoz, a lehető legjobb szövetségben: ügy, küldetés, hivatás – társ, család, közösség.

Másrészt tisztában vagyok vele, hogy ez jelenleg még kevesek privilégiuma. A társadalom nagy része nem teheti meg, hogy az élete értelmén gondolkodjék, hogy a megérzései és hite mentén kockázatot vállaljon, hogy bátran változtasson. Nem teheti meg, mert anyagilag túl gyenge és túl kiszolgáltatott – vagy nem teszi (!) meg, mert gazdag és hatalmas és büszke és elkényelmesedett, tehát félti amije van, és ezért gyáva változtatni.

Régen azt gondoltam, hogy tömegeknek írok, mert “erre mindenkinek szüksége van” – mára belátom, hogy nem. Keveseknek írok. De ettől még kell ez a hang is.

Nem látok jobb irányt, mint a Teremtés gazdagítása.

Tehetségünk szerint beleállva abba, ami a legnehezebb, amit magamról elhiszek, hogy erre én képes vagyok.

A “legnehezebb” érdekes fogalom amúgy ezen belül, mert nekem úgy tűnik, hogy a legnehezebb egyben mindig a leghelyesebb is. És mivel helyes, a Rend része. És mivel a Rendben áll, így kapcsolódásokat is automatikusan eredményez a Rendben álló egyéb kezdeményezésekkel. Tehát közösséget. Amiből nem születnek szövetségek, az nem Az Út, az nem A legnehezebb, az nem elég Helyes.

A rendeződés százada kezdődött szerintem el.
Fájdalmas lesz és nehéz, de szívből üdvözlöm.

Legyen Közösséged!

Jó munkát,
István

 

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!