Szoktál ezen gondolkodni?
Én igen.

Vasárnap délután van. Pihenhetnék, olvashatnék, ölelhetném Angélát, homokozhatnék Annával, kisétálhatnék a partra, elvihetném fagyizni a családot, lemehetnék úszni a Balatonba – miért hírlevelet írok mégis a hőség elől elbújva?

Dolgomnak érzem.
Az ÉN dolgomnak, amit el kell lássak.

Szoktam erről úgy beszélni, hogy “azt csináld, amit nem tudsz nem csinálni”, de ennek is két oldala van. Lelkesedés az egyik, hogy lelkesít, hogy foglalkozzam vele – és a másik a… nem kötelesség ez. Nem is szolgálat. Az, de mégsem csak. Hanem, hogy ez a Dolgom. Nem tudom másként mondani most.

Az ember a legnagyobb jóban kell részt vegyen, amit érteni képes.

“Kell” alatt értve, hogy ebben érdemes – ha már elmúlik az élet, akkor a lehető leghasznosabb módon múljék, mindannyiunk célja ez.

Szép nagyon ebben, hogy az élet során nem a motiváció változik, az mindenkor marad önző. A lehető legnagyobb jóban résztvenni másképp megfogalmazva azt jelenti csak, hogy azzal foglalkozunk, aminek szerintünk legtöbb értelme van. Mindig.

Ami változik az nem a motiváció – a motiváció mindenkor marad önző –, hanem, hogy mit gondolunk a legnagyobb jónak, mit tartunk leghelyesebb célnak, sikerkritériumnak.

Először az anyagi siker tűnt annak. A saját boldogságom anyagi siker által szolgálni, hogy abból pénz legyen és hatalom, társadalmi elismerés és nők.

Aztán bedőlt a cégem, a kapcsolatom és a családom.

Ezután a spirituláls siker tűnt a leghelyesebb célnak. Saját boldogságom ön- és világismeret által szolgálni, hogy abból értelmes munka, jó kapcsolat, boldog család legyen.

Aztán belehaltam a magamban mélyülésből fakadó magányba.

Ezután a Dolgom megtalálása volt a célom. A saját boldogságom kapcsolódás, a világban nekem való küldetés megtalálása által szolgálni, hogy értelme legyen az életnek.

Aztán nem bírtam tovább várni a tökéletes lehetőségre, és két lábbal ugrottam.

Ezután az “ügy” sikerre vitele tűnt helyes célnak. A saját boldogságom a Dolgom csúcsrajáratása által szolgálni, hogy ez által a világban minél nagyobb változást érjek el.

Aztán átestem az első keréken, és arra jöttem rá, hogy több kerék kell.

Most tehát együttműködés kovácsolása tűnik legnagyobb jónak. A saját boldogságom együttműködés kovácsolása által szolgálni, hogy jobban lehessen hozzánk kapcsolódni.

Radikálisan eltérő létmódok, eltérő tudatszintek ezek (lásd korszakos rendszer az oldal alján), és egyiket sem tudtam belátás által meghaladni. Hanem (1) meg kellett MINDENT tegyek, amit hatalmamban állt, minden időszakban, aminek eredményeként minden alkalommal (2) kilátástalan helyzetbe jutottam, ami után (3) továbbra is kitartottam abban, amit legnagyobb jónak, tehát célomnak hittem, aminek (a kitartásomnak!) eredményeként (4) óriási bukásra, halál közeli élményre volt szükségem … minden … egyes … alkalommal …, hogy meglássam a tágabb igazságot, ami az eggyel helyesebb célt adja.

Durva ez nagyon.
Hogy:

A legnagyobb jóban az aktuális legnagyobb jó kimerítése által fejlődünk.

Másképp: a jót nem megérteni lehet, hanem csinálni, erőlködni, belehalni, és aztán csinálni, erőlködni, belehalni, és csinálni, erőlködni, belehalni, MÉG – míg végül lassan megnyugszik az ember. Aminek együttműködés, tehát közösség lesz az eredménye. Ami gyakorlatilag tulajdonképpen csak mások egyre nagyobb szeretete azzal arányban, ahogy önmagunk túldimenzionálása a kudarcok és fájdalmas bukások által fokozatosan csökken.

Hogy akkor megvan a legnagyobb jó? Dehogy. Ezt biztosan nem merem állítani, épp a fentiek tükrében nem. Hanem egy számomra elég jó elég nagy jó van most – a magam kis részét hozzátenni a Teremtéshez.

Érdekes ebben, hogy – botrányos gondolat lesz, NE olvass tovább! – ahogy egyre kevesebbet teszek (értsd: egyre kevésbé erőlködve teszem, ami a dolgomnak tűnik), úgy és ezzel arányban egyre inkább érzem magamat is teremtőnek (a Teremtő részének).

Isten nem dolgozik a világon közvetlenül, az én benyomásom szerint, hanem mi vagyunk itt – a világ a mi összhangunk által fejlődik vagy romlik.

A Teremtés azzal arányban halad és fejlődik, amennyire mi ebben kivesszük a részünket – és EZ a legmagasabb cél, a legnagyobb jó ma szerintem. Egy egyre jobb világot építeni. Amit akár Isten országának is hívhatnánk, de mivel ez sokaknál kiveri a biztosítékot, hívjuk csak az emberek testvériségének. Ezt érzem dolgomnak. Ezen munkálkodni. Amihez a helyes irányt a szerelem (Lelkesedés, Feladat, Szolgálat, amit nem tudok nem csinálni) adja, a helyes módot pedig a szeretet (másokkal való helyes együttműködés, önmagam önkéntes korlátozása) jelenti.

Neked mi ma a legnagyobb jó?
Mered vállalni?
Hogyan teszel érte?
Miben kellene kitartani?
Hova lehetne több erőt tenni?

Nomeg, persze: kiktől fogadsz segítséget hozzá?
Mert egyedül biztosan nem fog menni.

Jó munkát!
István


Az ábra részletes magyarázata: ITT.
Útonjárók Közössége: EMITT

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!