Menu Close

Én Vagyok

Mit Tennél, ha nem félnél?

A Bölcs elhallgat.

A Nő nem követ mást. Mint a férfi. Mármint más férfit. Nem követ. Nyilvánosan semmiképp. Nem tilos neki, egyáltalán, valódi Férfi ilyesmit sosem tiltana, sőt szinte küld, hiszen a szabad akarat szent, de automatikusan érzi elhagyva, megcsalva magát, ha a nő olyasvalakit is követ, akit ő maga nem, Tovább

„Isten báránya.”

Mi ez. Hogy bárány. Pláne Isten báránya. Hogyan lehet ezt érteni? Hogyan mondhatja János a legnagyobbról, akinek a saruszíját sem méltó megoldani? Sok évet kínlódtam ezzel a témával – ne ijedj meg, nem vallásos üzenet lesz –, Tovább

„Hanem a bűnösöket.”

Ki Igaz? Komolyan, őszintén, mélyen. Nos? Szerintem se, én sem. Jó ezzel békét találni, hogy az emelkedő emberi úton egyre igazabbak bár lehetünk, de Igazak, így, nagy betűvel még soká nem vagyunk. Tovább

„Kelj fel, fogd az ágyadat, és menj haza!”

Egyszerűen el lehetne a mai részletet azzal „intézni”, hogy mind bénák vagyunk, holott mindannyiunk számára Van hely, küldetés, feladat, és a csendes, szelíd hang mindannyiunkban szól – Kelj fel, és járj! – működni is fog tehát bármelyikünk élete, ha meg meri ezt tenni, ha tehát egyszerűen csak gondolkodás nélkül hallgatni merünk a belső, a Lelkesítő szóra, és fel merünk kelni, és lépni, és lépni, és Lépni kezdünk, félelmekkel végre szembe, Indulva. Tovább

Követed-e?

A jótevő, a nagyobb, a mester, a bölcs, a gyógyító néha korlátoz is. Más szavakkal: olyan utasítást ad, amit nem értek, ami az én józan eszemmel – segítséget kaptam, hadd kapjon más is – avagy vágyaimmal – boldog vagyok, azonnal el kell mondjam – ellentétes. Fontos ez. Hogy betartom-e. Tovább

„Hiszen ezért jöttem.”

Tovább kell tudni lépni. Elképesztően fontos ez, hogy lehetek nagyon hasznos abban, amit csinálok, de ha úgy érzem, hogy a Dolgom tovább van, akkor tovább kell tudjak lépni. Bármiből. Még a látszólag legmagasztosabb vagy Tovább

„Mint akinek hatalma van.”

Ismered az érzést? Számomra a világon a legmagasztosabb és egyszerre a legfélelmetesebb. Ez. A Hatalom. Jön és Árad, szinte átveszi felettem az irányítást, pontosabban magam adom azt át, és a Hatalom nyilvánvaló. Nekem, érzetem van róla, hogy elképesztő hatalom használ, és az embereknek, akiken ennek a hatását látom. Szinte ellenállhatatlan. Mármint nekem az, mert függöm a gyönyört, a számomra ismert legmagasabbrendű boldogságot, ami ilyenkor eltölt, szépen messze túl az élmény, és a befogadók számára is, mert az ember beleremeg. Le-nyű-gö-ző. És pontosan ettől félelmetes, mert a kicsi egó benn szűköl, hogy Te jóságos Ég, mi ez, egyrészt, másrészt persze, hogy jól használom-e. Ami nyilvánvalóan ostobaság. Mert a hatalom használ engem. Hmm. Megvan. Felrovom ezt a fordítás pontatlanságának. Nem nekem van hazalmam, az embernek nincs, nem lehet, hanem Hatalom Van, ami az ember által megnyilvánul. Tehát „aki Hatalomban Van” lenne a helyes fordítás, vagy valami hasonló. Hmm. Tehát ismered? Nyilván. Bizsergető, energetizált, magasztos érzés bánna lenni, utána jóleső fáradtság. KELL hogy ismerd, mert minden emberben Van, a Világ nem áll másból, tehát engedd és add at magad neki, mikor közeledik. Hatalom, Szeretet, az Isten Akarata. Szavak csak, de az ÉLmény a Lényeg, ami igenis kiűzi a sötétséget, ha használni, ha a Fényt beengedni mered.

Kafarnaum városában Jézus egy szombaton bement a zsinagógába, és tanított. Mindenki nagyon csodálkozott tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógában volt egy ember, akit megszállt a tisztátalan lélek. Így kiáltozott: „Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus ráparancsolt: „Hallgass el, és menj ki belőle!” A tisztátalan lélek erre összevissza rángatta az embert, aztán nagy kiáltással kiment belőle. Mindenki nagyon megdöbbent. Az emberek egymást kérdezgették: „Mi ez? Új tanítás, és milyen hatalmas! Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki!” El is terjedt a híre hamarosan Galilea egész vidékén. Mk 1,21-48

Newer Posts
Older Posts