Nem azért foglalkozunk ennyit politikával, mert érdekel. Hanem mert félünk.
Zsigeri, háttérzajként nehezen észrevehető lappangó rettegést látok az emberekben, mintha egy távolról közeledő pusztító földrengés előrengéseit éreznénk anélkül, hogy meg tudnánk nevezni, hogy mi is a baj.
A világ átalakulóban van.
Most. A mi életünkben.
Évtizedekig legelésztünk. Nyugodtan. Munka, család, hitel, nyaralás. Lehajtott fej, jó fű. Aztán megreccsent valami. És mindenki felkapta a fejét.
Azóta alig eszünk.
Néha lopva tépünk egy szálat, de a szemünk az erdősávot kémleli éberen. Medve jön? Farkas? Oroszlán? Melyik irányból?
Ez ma a politikával foglalkozás. Őrködés.
Veszélyt érzünk, és figyelünk.
A hírek, a kommentek, a videók: mind ugyanaz a mozdulat. Aki fél, figyel. Aki nagyon fél, ellenséget keres, mert a megnevezett ellenség még mindig jobb a névtelen veszélynél.
A normális élet megszűnt.
Magamon is tapasztalom ezt. Ukrajna óta beszívott, folyamatos éberségre kényszerít, foglalkoztat, és nem hagy nyugodni a politika. Átmenetileg azt hittem, dolgom is van ezzel, de nem. Most értettem meg, hogy
Nem a politika érdekel. Azt akartam tudni, van-e értelme bármibe is belefogni. Mert ha a világ véget ér, ahogy eddig ismertük, akkor egészen mást kell csinálni.
Egzisztenciális rettegés ez, és nem csak az enyém. Az egyik tábor attól fél, ami jön. A másik attól, hogy visszajön, ami volt. Ugyanaz a félelem, csak más irányba néz. A lényeget egyik sem látja.
A valódi helyzet, hogy
A világ, ahogy eddig ismertük az, ami lebomlik körülöttünk.
A politikus harcból él. Tábort kínál, és a tábor jó érzés: az „enyéim” közé tartozni, akik megtartanak. A tábort az ellenség tartja össze. Ha az ellenség eltűnik, a tábor szétesik. Ezért kell, és van is mindig új ellenség.
A tábor a félelmet nem oldja meg. Együtt félünk, amit harciassággal leplezünk. Ennek eredménye a permanens, „abszolút” háborúság, aminek arcai csak a propaganda (OV) és a filmszínház (MP).
Hogyan tovább?
Az állat egyedül alig legel. Mert, ha egyedül van: folyamatosan figyelnie kell. A nyájban azért tud megnyugodni és enni, mert sok fül és szem figyel, és neki elég csak néha felnéznie.
Az ember ugyanilyen. Recsegő-düledező világban egyedül nem lehet nyugodtan élni. Együtt igen.
Régi minta ez már. Példája a bárka, ami az özönvíz ellen épült. Aztán Róma bukása után a kolostorok születtek meg. A „sötét” középkor végére a városállamok.
A világtörténelem lemezeinek tektonikus mozgásaira egy bevált válasz van: összezárni azokkal, akikkel számíthatunk egymásra.
Közhely, persze, nem is ez a lényeg, hanem, hogy ez miképp születhet meg. Az én megfigyelésem, hogy a kulcs az, hogy elegen érezzük magunkat eléggé fenyegetve, hogy egy közös világképén alapuló közös rendet és ebből fakadó struktúrát elfogadjunk, amihez a túlélés érdekében a szuverenitásunkból áldozunk, és igazodunk.
Most újra ez jön szerintem.
Bárka, kolostor, városállam…
Szövetség.
A szövetségre, igen, a veszély kényszerít, de nem az tartja össze. Hanem a bizalom. Vállalom, hogy Rád szorulok, elmondom miben, és Te nem visszaélsz vele, hanem segítesz. Megmosod a lábam, én pedig valaki másét. A szövetség így emberről emberre sokasodva nő, ahogy a fa ágazik.
A bárkaépítőket az özönvíz közeledtének biztos tudása, annak közelsége kényszeríti helyes együttműködésre. A második világháború után, a bőség és kényelem korában mi ezt nem ismerjük, mert a nyár gyermekeiként eddig nem volt erre szüksége. Jó dolgunkban vesztünk meg. Állítottuk magunkat közére. De ennek most vége:
Winter is coming.
Igazodásra lesz szükség.
Az igazodás lényege az én tapasztalatom szerint, hogy senki nem hiszi magát vezetőnek, tehát senki nem követeli magának a vezető szerepet, senki nem várja, hogy hozzá mások hűek legyenek. Hanem a Nagyobbhoz igazodunk. Mind. Én Istennek hívom. Közös végső irány nélkül szekértábor csak a szövetség, amit elmos az ár.
A bárka csodája, hogy soha nem készül el, soha nem lezárt, mert élő fa ez valójában, egymást támasztó emberek hálózata, ahol az ajtó mindig nyitva, fraktálként folyamatosan nő, az egyedi fán túl is: erdővé.
A fenyegetés szövetséges, a fenyegetés jó.
A régi világ szétesőben van.
Az új még nem látszik.
Az özönvíz kényszere nélkül nem tudtunk, és nem is tudnánk az együttműködésben szintet lépni.
Ezért a kérdés nem az, hogy melyik politikai tábornak van igaza. Hanem az, hogy:
Ki épít bárkát.
A bárka szerintem a nagyobbhoz igazodó rendről ismerszik.
Az egy, univerzális, működő példa alapján:
Kire támaszkodsz? És ki támaszkodik rád?
Ha tudsz neveket mondani, már a bárkán vagy. Ha nem, akkor kezdd el, egyetlen emberrel, még ma, és lépj fel.
–
Az özönvíz közeledik, a lemezek mozognak, a fák között mintha már hó szitálna…
Ide fog érni.
A napját nem tudom. Csak azt látom, hogy ami önzésre épült, az recseg. A világ, ahogy most működik már nem bírja soká, és az új és jobb rend kialakulásához a káoszon kell előbb átjussunk, ahogy ez mindig is volt.
Az értelem kora, a magunkból kiindulás – tehát: a magunkba érkezés, tehát az individualizáció és önközpontúság kora a végéhez közeledik.
Megöltük Istent. Az újra veszélyessé váló világ segít megtapasztalni, hogy a nagyobb Van és Szeret.
Nem azért mondom, hogy félj. Azért mondom, hogy cselekedj. A halálos veszély, aminek nincsen megoldása, megbénít. Ez nem ilyen helyzet. Itt most nyilvánvaló a továbblépés.
Ami összedől, összedől. Ami utána jön, el fog jönni. A kettő közötti idő rajtunk múlik.
A víz hirtelen jön, és sokáig marad. Negyven napig esett, de egy évig voltak a bárkán. Ezért kell bent tűz: amihez oda lehet ülni, ami által egymáshoz tudunk kapcsolódni. Víz a tűz előfutára, lásd János és Jézus.
Mit tehetsz?
Négy dolgot.
- Kapcsolódj nagyobbhoz. Aki magát tartja a világ közepének: a világgal bukik. Adj esélyt annak, hogy van nálad nagyobb, és szólítsd meg. Aki felfelé kapcsolódik, más emberekkel is jobban működik.
- Gyakorold az őszinteséget. Tökéletesnek pózolás helyet magadat kell mutasd, hogy kapcsolódni lehessen veled. Mondd el, mik történetek veled. Hol botladoztál, mi segített. Akinek elmondod: megtart.
- Tarts meg valakit. Figyelj azokra, akik mesélni próbálnak Neked, akik adnak a szavadra. Felelősséged van, ahol ezt érzed. Hívd fel. Hallgasd meg. Mert hatalmadban áll nekik segíteni. Kezdj lábakat mosni.
- Szervezz találkozót. Négy-hat ember, ugyanaz az asztal, rendszeres beszélgetés – barátok, családtagok, munkahely: mindegy. A rendszer a lényeg. És az őszinteség. A védett tér a bárka szobája.
Nos?
Mire használod az életedet?
Harácsolsz és hízol, vagy bárkát építesz?
Felmondanod nem kell, és elköltöznöd sem. A bárka a munkádban, a házadban, a családodban épül. Amint figyelmet adsz annak, hogy ne magadnak építs csak.
A bárkán mindenki résztvevő, senki nem utas. Jegyet venni nem lehet, nem is kell, és nincsenek előre foglalt helyek. Úgy szállsz fel, abban a pillanatban, hogy megtartasz valakit, és hagyod, hogy megtartsanak.
A bárkának vezére sincs, de vezetője sok van: mert a maga helyén mindenki az. Egymásra támaszkodó körök rendjét képzeld el. Széken ülünk mind, ugyanolyan széken, mint bárki. De a funkciónk eltér.
Kerek asztalok hálózata.
A vezető is az asztalnál ül, azonos széken, de közben alatta működik: tartja az asztalt azzal, hogy mossa a lábakat: az ághoz kapcsolódik. Artúr így volt király. Jézus is így az.
azoknak vagyunk vezetője, akikhez a tiszta vizet tartalmazó lavórral lehajolunk, akiknek merülni-megtisztulni, a Jordánon átkelni segítünk.
És osztódással szaporodunk. Aki már látta, hogyan épül egy asztal (ág, bárka, szoba), tud újat kezdeni: támaszt új embereket, és kapcsolatban marad azzal, akire maga támaszkodik.
Legyél vezető. Tarts másokat.
Aki szeretné: annak szívesen segítek ebben.
Kapcsolódj be, ha másokat támasztanál.
–
Az élet nem megy egyedül.
A bárka építése számomra a teremtés rendjében való részvétel – a teremtés rendje a fraktál. Támasztunk, és támaszkodunk. Ami a nemegyedül életforma. Ahol mossuk azoknak a lábát, akik ránk bízzák a titkaikat, és mi is bízunk másokban, akik a minket megtartanak.
Én ezt magamban az emberek testvériségeként látom, és Isten országának hívom.
Építsünk bárkát.
Tartsuk meg egymást.
Ha nincs kivel kezdened, vagy ebben velem kapcsolódnál: a Humania Közösségben találhatsz olyanokat, akik már csinálják. Egyéni kapcsolódásban, és hamarosan csoportok is indulnak. Szeretettel várunk.
Jó munkát!
István
Öröm, ha megosztod!