A mai tanításban számomra a legérdekesebb, hogy a Mag mindenképp van, mindenkibe vettetik, és mindenképp él, mindenképp egészséges, mindenképp adott tehát a lehetősége, hogy megfoganjon, még az útfélre esett, a madaraknak közvetlenül kitett mag is, a Lehetőség benne. Másrészt, hogy saját tapasztalatom, hogy
változom mint táj.
Én magam. A lelkem. Legelőször útfél voltam, kemény, makacs, majd én tudom, ahonnan az önközpontúság önmagamba szorultságának sátánmadara automatikusan és szinte azonnal kapkodott minden magot fel, majd ez az útfél, egóm kemény felszíne megtöretett, csapások, válságok által, és így köves talaj lettem, még sekély, de már valós talajréteggel, tehát a jóra, igazra és szépre, a nálam nagyobbra, a Helyesre való lelki fogékonysággal, de még állhatatosság, tehát mélység nélkül, belekóstolva csak, de abban ki nem tartva, aztán a talaj bennem mélyült, tovább, a Báb korszak ajándéka ez, és egyben csapdája, hogy a kórók is felverték a fejüket itt, bennem, szükségszerűen, a Vágy, az “erre is mehetnél, azt is kipróbálhatnád” démonai, megfojtották tehát a Magot, éveken át, a tövis, mert én mentem, és ez is lenyűgöző, hogy újabb és újabb magok évről évre mégis MINDIG érkeztek, Kegyelem Van, újabb és újabb lehetőség, míg végül a kóró létbe, az elvetélt magok fájdalmába ismételten belehalva a tövisek szívem-lelkem fojtogató szorítása annyira fenyegetett már, hogy kardomat megtalálva és rántva, Mag-ammal kiállva belülről kellett és kezdtem magam kirágni, bábból az Életre, eljött az önfelvállalás, ami nyilvánvalóan Mag-felvállalás is, tehát.
Lenyűgöző ez.
Az egész. És az egyszerű képek csodája. Amilyen a megvető is. Hogy automatikusan magvető, lesz magvetővé akiben akár csak egyetlen szezon termése is beérik, mert nem tudsz mást tenni a felesleggel, mint hogy megosztod, muszáj, és így szórjuk a magot egymás elé, egymásba, egymásnak, így szóratik általunk, amíg a világ Világ. Akinek füle Van, hallja meg. Amiből automatikusan következik a cselekvés. Hmm. Akinek füle Van, szórja a Magot.
–
Amikor Jézus a Genezáreti-tó partján tanított, nagy tömeg gyűlt köréje. Ezért hajóba szállt, és egy kissé beljebb ment a parttól, a tömeg pedig a tó partján maradt. Ekkor példabeszédekben sok mindenről beszélt nekik. Így kezdte tanítását: „Halljátok csak! Kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett. Odaszálltak az égi madarak, és fölcsipegették. Némely mag köves helyre esett, ahol nem volt elég talaja. Itt hamar kikelt, mert nem jutott mélyen a földbe. Amikor azonban kisütött a nap, megperzselődött, és mivel nem volt elég erős gyökere, elszáradt. Némely mag pedig tövisek közé hullott. Amint a tövisek felnőttek, elfojtották, úgyhogy nem hozott termést. A többi mag jó földbe hullott, kikelt, felnőtt, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hozott.” Jézus így fejezte be szavait: „Akinek füle van, hallja meg!” Amikor egyedül maradt, tanítványai és a tizenkét apostol megkérdezték tőle, mi a példabeszéd értelme, így válaszolt nekik: „Ti megtudhatjátok Isten országának titkát, a kívülállók azonban csak példabeszédekben hallanak róla: Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, és bocsánatot nyerjenek. Azután így folytatta: „Nem értitek ezt a példabeszédet? Hogyan fogjátok a többi példabeszédet megérteni? A magvető az, aki az igét hirdeti. Azok, akikben útfélre hull a tanítás, meghallgatják ugyan, de rögtön jön a sátán, és kitépi szívükből az elvetett igét. Azok, akiknél köves talajra hullt a mag, amikor hallják a tanítást, szívesen hajlanak rá; de nem ver bennük gyökeret, mert (állhatatlanok), csak a pillanatnak élnek. Ezért, ha szorongatás vagy üldözés éri őket az Isten igéje miatt, hamarosan meginognak. Azok pedig, akikben tövisek közé esik (az Isten igéje), meghallgatják ugyan a tanítást, de a világi gondok, a csalóka gazdagság és a többi földi szenvedély rabul ejtik őket; és elfojtják az igét, úgyhogy nem hoz bennük gyümölcsöt. Végül vannak olyanok, akikben az ige jó földbe hullott. Hallják a tanítást, magukévá is teszik, és harmincszoros, hatvanszoros, sőt százszoros termést hoznak.”
Mk 4,1-20
Öröm, ha megosztod!
