Sokat vagyunk türelmetlenek. Én sokat voltam, a tegnapi írás folytatásaként, hogy miért nem ért a másik, mígnem arra csodálkoztam rá, hogy akkor Jó, ha nem. Lenyűgöző ez. Hogy nem kész növényeket plántálunk egymás lelkébe, hanem igazság magokat, és a magról, mikor érkezik nem lehet tudni, hogy az mi. Héj fedi. Nem a megértés A Lényeg tehát, nem is a legnagyobb itt és most átadható üzenet, amit azonnal ért a másik, nem a kapcsolódásunk maximuma. Izgalmas ez. Nem beérni azzal, ami már megvan benne, hanem Magot is adni. Tudsz-e? Nem kell. De EZ a legtöbb, mi adható. Magok. Aminek nem megértés a mércéje, épp nem, hanem csak annyi, hogy átadom-e.
Kapcsolódással kezdődik.
Az igazságnak valami olyasféle hatása van, mint a gravitáció. A mondatoknak, amiket hallanom kell. Gravitálok feléjük. Tehát az emberek felé, akik azokat kimondhatják. Szó szerint. Amiben nagyon, nagyon fontos, gyakori tapasztalatom, hogy az idő MINDEGY. És nem azért „mert nincs”. Van. Épp ezaz, hogy számunkra nagyon is van, tehát IDŐ kell ahhoz, hogy a kapcsolódás, majd az átadás megtörténjen. Szép ez nagyon. Lepke a Láng körül, konkrét megfigyelésem, hogy így vagyunk azokkal az emberekkel, akik Vonzanak bennünket, tehát azokkal a kapcsolódásokkal, tehát azokkal az átadásokkal, tehát azokkal az élményekkel, tehát azokkal a helyzetekkel, érintésekkel, mondatokkal, illatokkal, amik meg kell történjenek. Magam miatt kell. A továbblépésemhez kell, és meg is fognak. Szükségszerűen. Lehetek büszke, állhatok hosszan ellen, magyarázhatom kitartóan magamnak, hogy racionálisan ez mekkora „baromság”, de végül mégis meg fognak. Mert a Vonzalom az Igaz, az ellenállás az önkény, a megakadtság és a magány pedig az okozat, az ellenállás okozata, amit végül nem bírunk tovább, és megadjuk magunkat, és lépünk, és elmegyünk oda, amiről azt érezzük, hogy nekem itt talán segíthetnek. Hülyeség. Ki ez, kik ezek… De mégis. Elmegyünk. És meg is kapjuk a segítséget. Mindig. Amikor egy ilyen érzetet követve el merünk végül menni, akkor MINDIG megkapjuk, csak éppen megérteni is nehéz. Azt. Amit kapunk. Idő. Sőt. Gyakori, hogy ellenállás az első reakció, „kinek hiszi magát” / „mit képzelnek ezek”. Elutasítás. Düh. Csapkodás. Azonnal mutatja, hogy valami betalált. Mélyebbre, mint amit szerettem volna, csudába is, botért jöttem és a szőnyeget mozgatták a lábam alatt meg. Szép ez nagyon. Ahogy idővel a Mag kikel. Széjjel repeszt. Nem csak a burkát, a Lelkemet. Idővel. Mert basszus, basszus, basszus, lehet hogy úgy van. De nem. De mégis. Hónapok akár évek, és közben cseng, visszhangzik, egyre erősödik bennem az az egy mondat. Megérkezett. És ha megérkezett, ha nem múlik, ha hetek óta hallom, akkor ki is fog kelni, meg is fog változtatni. Szükségszerűen. Az igazság működése ez. Csodaszép. Ahogy Termés, Élet, Boldogság sarjad, nő, borul az emberi lelkekben virágba, míg végül maga is vetni kezd. Az ember. Igazságot. Szükségszerűen. Idő, igen, sok, sok idő, de történik, és lenyűgöző, ha eléggé figyelsz, a legkisebb rezdülések is pontosan látszanak. Amikor a mag pontosan betalál. Hmm. Számomra nagyobb öröm, mint, ha értene. Sokkal. Egy ideje tehát
EZEN mérem, amit adok.
Próbáld ki, nagyobb öröm, mert valós katarzis magamat így termőnek érezni. Kegyelem. Karddal, páncélban áll a másik ott, tudta, hogy valami érkezik, történni fog, ha eljön, a maga módján a védekezésre így készült fel, azt hitte erőből támadok majd, de nem. Egy lágy mondat. Csendes. Alig hallod, és végtelenül szeretetteli. Akár állítás sem. Csak egy kérdés, és esélyed nincs, abszolút semmiféle esélyed nincs, kard, páncél, ugyan, a rések között hatol az szíved közepébe bele, és ott megállapodik. A mag. Lassan nyílik csak ki. Gyökeret gyorsabban ver, Sarjad, Kinő, és Te megváltozol. Szükségszerűen. No hát ezért ne akard, hogy mások értsenek. Nem kell. Mag-ától történik. Idő. Magokat vetni tökéletesen elég.
–
Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek: „Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.” Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt, úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.” Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
Mk 4,26-34
Öröm, ha megosztod!
