Soká rejtegettem magam. Nagyon. Aztán egy nap valami átbillent, és onnantól égő fáklyaként szaladgáltam a felismeréseimmel, nagy kijelentéseket, heves vitákat és könyvek tucatjait ajándékozva voltam kész másokra szinte a házukat is rágyújtani, pusztuljanak akár, de vegyék végre észre, értsétek végre meg, hogy megvan, hogy Ez a fény, Ez az Út, EZ a Megoldás. Akartam, hogy értsenek. Mindenki. Azonnal. Nem működött. Nagyon nem. Így tanultam, hogy egyik sem helyes. A fényt elzárni sem és erőltetni sem, hanem tehát mutatni Jó, lágyan, meríthessen aki akar, aki tud, aki készen van rá, legyen a továbblépés elérhető és választható, de NEM SZABAD ELVÁRNI HOGY ÉRTSENEK vagy kövessenek. Senkitől. Ez a helyes mód. Nő és Férfi, Tanító és Közösség, Bölcs és Vezető kapcsolódása egyaránt csak akkor Helyes, ha az ember folyamatos átadásban, tehát megvilágításban, tehát hozzáférhetőségben van, de azt SOHA nem erőlteti. Fontos ez nagyon. Hogy ÉN kell követésben és kiszolgálásban legyek. Így vezetni, Szolgálat által, mégpedig nem csak az átadás megvalósulása miatt, hanem a saját utam okán. Tényleg úgy van ugyanis, hogy
“Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is. Sőt ráadást is adnak hozzá. Mert akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van.”
Tapasztalatom. És az is tapasztalatom, hogy minden értelemben, ami tehát nem csak szellemi és lelki, hanem anyagi is. Ha tehát nem adok, nyilvánvalóan nem kapok, az elzárt fény kihuny, mert senki nem táplálja, ha azonban erőből ráeresztem emberekre, akkor felperzsel. Nagyon fontos ez. Hogy a tűz maga Ég, tehát Éget, tehát pusztít, tehát purgál is, igen, tisztít és átlényegít, de ennek magát az ember csakis fokozatosan tudja túlzások, tehát égési sérülések nélkül kitenni, míg másrészt főnixként hamvad, aki a folyamatot nem ügyeli. Hamvad és hamvaszt. Mert sokan vágynak Erőt, sokan örülnek ennek meg, amikor valakiben találnak, sokan táplálnak tehát erőn felül másokat, mert óvatlanok még a Fénnyel, tehát a Lánggal való viszonyukban, ráadásul általában a Saját fény felfedezése helyett. Etetjük. A másikat. Erőn felül. Holott csakis annyit adhatok magamból, akkora kivonást engedhetek, működni csakis az fog, amit Táplálni is tudok, amilyen tartalékom van, és ebbe a SAJÁT lángomat is bele kell értsem. Ha a másikba töltöm az olajat én miből világátok? Sok hamvadás és sok kapcsolódás hamvasztásának tanulsága ez számomra.
Ahogy másrészt az is, hogy megérte.
Senkit nem tartok tehát vissza, sem lebeszélni nem akarok, egyáltalán, csak óvva intek. Az igazi Erő a szelídség. A legnagyobb Szolgált pedig a Hit. Másokban. Ami egyben világos Kereteket is jelent, mert Hitem arányában vagyok képes a másikat és magamat egyre reálisabban Látni. Fontos a felelősség. Aki jobban Lát, annál. Van. Az Felelős. Lerázhatatlanul. A kapcsolódás jellege és minősége mindig azon múlik, akihez a másik Akar, és NEM kérhetem el az olaját. Mert az Neki kell. A saját, különbejáratú, szabályozható lámpásába. Robbanok, ha megis megteszem, magamat is pusztítva, vagy talán lehetek világítótorony, ha szabályozni esetleg képes vagyok, de ő ettől még olaj nélkül marad. Talán fenntartható, talán örül, hogy én egyre nagyobb fényt szórok, de NEM ez az Igaz út. Hanem lámpásnak maradni. Saját olajból. És Lángot gyengéden átadni azoknak, akik saját döntésük nyomán ehhez elég közel lépnek. Hogy SOK lámpás legyen, a mindenkiben szunnyadó olaj egyre többekben csakis így fénylik fel, amihez tehát nem az olaj követelése, nem az ENGEM táplálj vezet, hanem az Igaz, tehát felelős, tehát mindkét oldal állapotát Helyesen felmérő fokozatok a kapcsolódásra, a tűz Óv-atos átadása.
–
Egy alkalommal Jézus így beszélt hallgatóihoz: „Vajon azért gyújtanak-e lámpát, hogy a véka alá vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért-e, hogy a lámpatartóra tegyék? Semmi sincs elrejtve, hacsak nem azért, hogy nyilvánosságra jusson; és semmi sem történik titokban, hacsak nem azért, hogy napfényre kerüljön. Akinek füle van a hallásra, hallja meg!” Majd így folytatta: „Figyeljetek arra, amit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel mérnek majd nektek is. Sőt ráadást is adnak hozzá. Mert akinek van, még kap; akinek pedig nincs, attól még azt is elveszik, amije van.”
Mk 4,21-25
Öröm, ha megosztod!
