Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta. – ismered ezt az érzést? Amikor szívesen kapcsolódom valakivel, legbelül szinte türelmetlenül várom, hogy legközelebb mikor, holott állandóan „kellemetlenségem” származik belőle. De mégis. Tovább
Támasz nélkül nem megy. Vagy csak sokkal lassabban, ezt figyeltem meg, hogy nagyon fontos, nagyon értékes a vándorbot az úton. Nekem. Érdekes ebben, hogy soká voltam előtte arra büszke, hogy nem kell, és hazaérkezésem után is hajlamos voltam, vagyok nélküle indulni. Tovább
Otthon a legnehezebb. Sokan vonják ebből tévesen azt a következtetést le, hogy ők maguk bénák és alkalmatlanok, hogy mégsem az az útjuk, amit magukénak éreztek, holott nem. Csak otthon a legnehezebb. Tovább
Átadni legjobban magamat megnyitva lehet. Elképesztően hatékony mindaz, ami úgy saját élmény alapú, hogy közben merem magam is mutatni, az embert, az esendőséget, mert döbbenetesen hiteles. DE nem ezért csinálom. Mégsem. Én nem, NEM miattad, hanem Tovább
Az igazság érintése elég. A gyógyuláshoz. Ezen múlik. Hogy miért oly nehéz mégis? Mert nagy a tömeg. A fejemben. Vélekedések, gondolatok, félelmek, pózok, megszokások. ÓRIÁSI a tömeg, és az Igazság köztük csak egy hang, alig kivehető, Tovább
Nem csak az elsőszülött fiú. Nem bizony. Hanem MINDEN fiú. Ez Van. Szent tulajdonok vagyunk, mi férfiak. Hogy persze a nők is? Hallak, és igen. A nők is Tovább
Vágysz-e megváltásra? Igazán, tehát Bármi áron? Minden kincsedet áldozni készen? Hogy már csak egyetlen egy, a Hűség számít, Hit és Bizalom és engedelmesség, tartasz-e itt, hogy vakon vedd mindened árán a sorsod által feléd sodort, de eddig még soha nem látott Nőt hűség reményében szinte szó szerint meg, érted-e a bolygó hollandit? Nem? Akkor tovább, tovább, a biztosnak tűnő langyosságból, nem érdemelsz még kikötőt,
Bement és tanított. Csakúgy. Volt mit mondjon, mások érezték rajta, teret kapott, és elmondta. EZ az Út előre, napjainkban is, nekünk is, ami azonban minimum két kérdést vet egyéni és társadalmi szinten is fel. Tovább
Sokat vagyunk türelmetlenek. Én sokat voltam, a tegnapi írás folytatásaként, hogy miért nem ért a másik, mígnem arra csodálkoztam rá, hogy akkor Jó, ha nem. Lenyűgöző ez. Hogy nem kész növényeket plántálunk egymás lelkébe, hanem Tovább