Hogy nem kell érteni, hogy nincsen más megoldás, mert a tudás almájából csak egyet haraptunk, az marad végtelenül nagyobb, tehát azt az egyetelen harapást kiköpni, tudni akarást elengedni, hogy EZ a megoldás, mert nem kell tudjam, sőt, arrogancia azt képzeljem, hogy tudhatom, hanem helyette Bízni, tehát a megérzésekre bátran hallgatni az Út, mert Lépni csak így tudunk, elfogadva ezt, vakon, a Helyet, Társat, Boldogságot el csak így nyerhetjük, sok szó esett már róla. Akkor most arról, hogy miért kell mégis. Érteni. Ugyanis Kell. Érteni kell, de NEM az Irányt, azt nem érthetem, hanem Múltat. Ugyanis elengedni nem tudok másképp, csak ha értek, csak azt, amit értek, csak akkor, amikor megértem. Az értelem a kard, ami elvág. A megértés pengéje, ami elvágja a régi, a korlátozó, a lassító kötődéseket, hmm, szép ez. Életem hajójának vitorlájában a szél a Hit, tehát a Lelkesedés, a kormányt a Megérzéseim alapján Én kezelem, aszerint, amit Helyesnek, tehát Jónak, Igaznak, Szépnek érzek épp, de az egész mit sem ér, a kikötőből kifutni sem tudok, amíg az Értelmem a múlt kötelékeit el nem vágja. Miért történt, miért így, miért velem, miért akkor történt.

A továbblépéshez érteni IS kell.

Mármint ez sem egészen így, hiszen kifuthatok, persze, amikor a HIT szele nagy, és a kormányon a kezem stabil a megérzés irányában, kifuthatok, de mint hosszan nyúló és erős, lassító, engem soha el nem engedő kötelékek húznak a meg nem értett, tehát fel nem dolgozott múltbeli élmények vissza. Amiket el kell vágni. Végül. Aminek eszköze a megértés, ami ennek a blognak a célja és értelme is nyilván, vagy bármely iskoláé, minden tanító, minden mester funkciója is, hogy elengedni új nézőpontokkal segít. Csodszép ez. A megérzéseim, hitem, lelkesedésem sarkall új tapasztalatokra, vagy ha nem lépek, ha soká halogatok, akkor azok csapások formájában érkeznek, de ez végül mindegy, a lényeg, hogy új élményeim születnek, amik hatnak rám, amiket megértve tudok az életben továbblépni. Az életben, tehát az Igazságban. Hmm. Mintha egy az időszerű Lépés és az épp még meg nem értett Igazság között feszülő vektor lennék. Amit még épp nem Léptem meg, vonz, de félek, már majdnem, de még épp nem, ez a nyíl hegye, a hajó orra, arra tartok, a nyíl szára, a hajótest, amiben épp benne vagyok az a tapasztalás, és a végpontom pedig, amit még épp nem értettem meg. Csodaszép ez. Az Ok. Amiért Vagyok.

Tapasztalni, amit nem értek, megérteni, amit tapasztalok.

Játék. Amiben a továbblépéshez Lépnem vakon kell, Előre, a Félelmekbe BELE, ami mindig a legjobb irány, de másrészt kinyúlok, elvékonyodom, túl nagy lesz a hajótest, tehát lassul, megáll, mert nincs hozzá elég szél, ha Megértésben, elengedésben közben nem haladok. Tapasztalás és Megértés a két Láb. Így haladunk, sőt, ezért vagyunk itt, mert erre, tehát Haladni eszköz az emberi test, lélek és önazonosság, hármas prizma, ami a Fényt akadályozva töri, így annak nagyszerűségét pici részekben tapasztalni Lehetőség, Öröm és Szenvedés táncában, ami során tanulok, tisztulok, folyamatosan, hiszen értem ez az Egész. Játék. Ami addig tart, minden kihívás, sőt, addig új emberekkel ismétlődik, míg végül megértem, és ezzel elengedem az időszeű Leckét, ami, igen, gyakran csak évekkel később történik meg. Pályák. Szintek. Megoldások. Emberi út, más néven, aminek nagyon is Van Rendje, csak hát nem értem, ezt sem, soká nem értem, de folyamatosan tapasztalok, éppen ezért, míg aztán a zuhany alatt, séta vagy olvasás közben egyszerre beüt, szó szerint Villám, annyira erős, eltéveszthetetlen a Felismerés Fénye, hogy BASSZUS. Ezért volt. Ezért így, ezért akkor, ezért ő, ezért velem. És akkor leteszem, akkor azonnal teszem le. Nagy csoda ez, hogy érteni IS kell, és amit megértettem elmúlik.

Azonnal múlik el, mert nincs többé dolgom vele.

Amint értem, amit és akit értek az többé nem bánt, ígérem. Ami persze, hogy figyelmen múlik. A világ az Igaz, nem a vélekedéseim, szembenézni ezzel, bármilyen kemény is, például hogy a szüleinket márpedig el kell hagyjuk, hogy eltévedni igenis jó, hogy a Férfi dolga a Harc, de nem kell értsen, hogy a Nő nem választ, hanem Hisz, kettőnk kapcsolódása Tánc, amiben a szerepek adottak, méltatlan kapcsolat nincsen, a kurtizán is lehet példa, és az egyenrangúság tévedés, a kétkeresős modell hibás, és tovább és tovább és tovább. Megértem, fény gyúlik és elengedem. Azonnal engedem el, és amikor ez megtörténik, attól megkönnyebülök, tehát a továbblépéshez friss erőt nyerek. Nagyon fontos ez. Ha bármit nem értek, ha valami vagy valaki köt, ha az Irányt bár érzem, de mégsincs épp erőm Lépni, akkor BIZTOS, hogy önbecsapásban vagyok. Aminek a feloldására három út lehetséges, valójában kettő. Első, hogy semmit nem teszek, mely esetben idővel jobban és jobban és mégjobban szenvedek, bizonyosan, amíg át nem esem végül, míg Fény nem gyúlik bennem. Második, hogy szembenézek, tehát magamba, minél mélyebbre, én például ezért írok, abszolút magam miatt mélyfúrok itt az Emberbe. Harmadik pedig, hogy segítséget kérek/fogadok olyantól, akivel kapcsolatban azt érzem, bár teljesen irracionális, de mégis, hogy valamiért Vonz, ő talán tud nekem segíteni.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!