Életemben először voltam a könyvhéten, és sikernek éltem meg, hogy egy ember eljött – köszönöm Neked Ádám, hogy dedikáltattad velem a korábban már megvett könyvedet! Bízom benne, hogy sikerül mindaz, amiről beszéltünk… 👍🤗

Érdekes nagyon, hogy pontosan ugyanaz a könyv. Mármint a tartalma. De a formája egészen más, és ez milyen döbbenetesen sokat számít. Nekem is, aki pedig írtam.

Most kaptam meg az első két példányt, jó érzéssel forgattam – jobb érzéssel, mint az általunk kiadott eredeti verziót. Annak ellenére, hogy pedig felbosszantott a kiadó. Mert átírták az engem bemutató fülszöveget “marketingesre”, ami én nem vagyok. Kompromisszum lett tehát a könyv, kicsi részben, és mégis… jobb, mint az a változat ami pontban olyan lett, mint amit én a “nagyszerű”, én a “mindentudó” tíz éve akartam.

Szeretem az öregkort, a megnyugvást, az elfogadást, a nem-(alig)-akarnokoskodást…

Szeretem, hogy mennyire nagyon világos már, hogy nem tudom, nem ÉN tudom – semmit. Csoda ez. Valóságosan. Hogy részben azért nem tudom, mert a nagyobb Én, a Vagyok tudja, és nekem (NEKEM!) félreállni Dolgom, hogy Az Én mindentudó és mindenható bölcsessége működjék általam, és másrészt azért nem tudom mert mások tudják, más ÉN-ek, az Egy Én Vagyok másokon keresztül való megnyilvánulása, ami az Egy Én továbbra is, annak ezer arca.

Köszönöm a csütörtöki találkozót!
A tisztuló látást – tennivalók hamarosan.

Hirdetmények rovatban:

1.
Változott, hogy férfiakkal hogyan dolgozunk. A férfi törzsasztal csoport kéthetente találkozik személyesen, továbbra is, de új tagokkal és a váltó heteken telefonon is beszélünk, hogy “elszámoltatás-figyelem-számonkérés-haladás” legyen – valamint a férfi kurzusokat ők ingyenesen kapják meg.

bővebben: joosistvan.com

2.
Újra van folyamatos egyéni munka, velem, ami állandó kapcsolatot, folyamatos rendelkezésreállást, és ingyenes kurzusokat jelent – úgy vagyok elérhető üzenetben és telefonon, mintha régi barátok lennénk. Első lépésben 1 hely van.

részletek: joosistvan.com

3.
“Kicsekkolok” a magyar valóságból. Ami nagyon lelkesít most… az élmény, és a megértés. Johnny barátomnak köszönöm ezt, mert a Nála tett látogatás, a Vele való beszélgetés inspirált a héten erre.

info: hamarosan

Köszönöm ezt a hetet!
A Jóistennek és Nektek.

Jó munkát!

Hálával,
István

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!