Családfa. Fontos? Ugyan… magam ura vagyok és azzá leszek, amit magamból kihozok. Vagy mégsem egészen? Sok éves megfigyelésem, hogy a szülők nem csak minta dolgában fonnntosak, tehát hogy az ember a világhoz milyen Módon áll hozzá, hanem valami fura módon Ügy dolgában is, hogy engem miféle változás, milyen változtatás lelkesít. Mármint férfiak esetében, az apa. Az én édesapám például orvos és tanár. Az ő apja szintén orvos és tanár volt, de még elméletibb, és a nagyapám apja pedig úr és mérnök. Másrészt az anyai nagyapám jogász volt, de főleg szervező, és az ő apja pedig vállalatvezető. Gyermekkoromban, az iskoláim során valahogy mindezek megjelentek, és én magam mintha egy fura elegye lennék a fentieknek. Ügyem, hogy mások, a világ jobban legyen, egészségügyként abszolút kategorizálható, a tevékenységem gyógyít, de nem szikével és közvetlenül a fizikai síkon, mint azt az apáim tették, és nyilvánvalóan tanítok. Miközben szervezni törekszem. Meg mérnökösködni a lélek dolgaiban, meg vezetni is, bár vállalatnak az Együgyű Kft. még aligha nevezhető. Talán majd egykor. Apáim sorában állok tehát, mintha a dárda hegye lennék, egy kortárs értelmezése a családi hagyományoknak, és másoknál is ezt látom, hogy a férfi élet legkisebb ellenállásként megjelenő lehetséges iránya a hagyományok folytatása és magasabb szinten való újraértelmezése. Tehetnék egész mást is, nyilván – és tettem is, évekre tagadtam a szülői házat és annak elvárásait öncélú üzleti vándorlásaim idején meg, mielőtt tékozló fiúként visszatértem volna – de így van mibe kapaszkodjak, ebben valahogy erősebb vagyok, mint bármi másban. Mert automatikusan szívtam gyermekként magamba a szülői minta ügy részét is, hogy számomra mi lehet lenyűgöző, hasznosulni miként vágyom. És persze a szülői megfelelés vágya is tagadhatatlan. Hogy mindig is szerettem volna, hogy az édesapám – és az anyai nagyapám, ha még élne – büszke lehessen rám. Gyökerek. Lenyűgözően erős, nehezen meghaladható téma. Illetve mintha nem is feltétlen kellene meghaladni, és például jól vagyok ebben a sorban. Hát Te? Szabad, de persze az sem baj, ha nem.
*
Jézus Krisztusnak, Dávid és Ábrahám fiának családfája. Ábrahámnak Izsák volt a fia, Izsáknak Jákob, Jákobnak Júda és testvérei, Júdának Fáresz és Zára Támártól, Fáresznek Eszróm. Eszrómnak Arám, Arámnak Aminadáb, Aminadábnak Náásszon, Náásszónnak Szalmon, Szalmonnak Bóász Ráhábtól, Bóásznak Jóbéd Rúttól, Jóbédnek Izáj, Izájnak pedig Dávid király. Dávidnak Salamon volt a fia Uriás feleségétől, Salamonnak Roboám, Roboámnak Abija, Abijának Ászáf, Ászáfnak Jozafát, Jozafátnak Jórám, Jórámnak Ozijás, Ozijásnak Joatám, Joatámnak Acház, Acháznak Ezekiás, Ezekiásnak Manasszesz, Manasszesznek Ámosz, Ámosznak Joziás, Joziásnak pedig Jekoniás és testvérei a babiloni fogság idején. A babiloni fogság után: Jekoniásnak Szálátiél volt a fia, Szálátiélnek Zorobábel, Zorobábelnek Ábiud, Ábiudnak Elijakim, Elijakimnak Ázór, Ázórnak Szádok, Szádoknak Áhim, Áhimnak Eliud, Eliudnak Eleazár, Eleazárnak Mattán, Mattánnak Jákob, Jákobnak pedig József. Ő volt a férje Máriának, akitől a Krisztusnak nevezett Jézus született. Összesen tehát: Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a babiloni fogságig tizennégy nemzedék, és a babiloni fogságtól Krisztusig is tizennégy nemzedék.
Mt 1,1-17
Öröm, ha megosztod!
