Szoktad kövezni magad? Én gyakran… Olvasd ezt el:
Abban az időben Jézus kiment az Olajfák-hegyére. Kora reggel pedig újra megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő pedig leült, és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön. Azok meg ennek hallatára egymás után eloldalogtak, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?” „Senki, Uram” – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!” Jn 8,1-11
… hogy hiába, mert aztán mész, és persze, hogy visszaesel mégis, újra és újra és újra? Én is. De talán egyre kevésbé… mintha az alkalmak, amikor magamnak megbocsátani, az emberségem, tehát esendőségem megengedni sikerül mind enyhítenék az önközpontúság tökéletesség-délibábja iránti lángoló étvágyat bennem, egyre szelídebb a tűz, lassan már önmagammal is beérem. Vétkezz még! Kitartás, jó lesz.
Öröm, ha megosztod!
