Magam számára is meglepő megállapításra jutottam néhány évvel ezelőtt:
Az ember csakis úgy lehet tartósan boldog, ha szent próbál lenni.
A meglepő ebben, hogy nem vallásos üzenet. Olyannyira nem az, hogy szerintem attól függetlenül van így, hogy Isten van-e vagy nincsen, és hogy a kereszténység-e a helyes vallási megközelítés.
Mert mi is a szent…
A szent a Teremtés, Mindenség, Tao, Emberiség szolgálója, akinek az a célja, hogy élete a lehető leghasznosabb legyen mások számára. A szentségre törekvő embert ellenállhatatlan belső késztetés hajtja, hogy megtalálja, ahogy a fejlődést jól szolgálni a leghatékonyabban tudja. (Ami a „jó munka”, ami az „ügy”).
Nekem ilyen az életem. A feleségemé is ilyen. És tapasztalatból mondom, hogy ez a fajta létmód és működés tartósabb és nyugodtabb boldogságot okoz, mint amikor pénzt-sikert-hatalmat hajkurásztam, és annál is tartósabb és nyugodtabb boldogságot okoz mint amikor később vágyakat-szexet-szabadságot-önismeretet-megvilágosodást-világmegváltást akartam.
A jó munka a legjobb.
Hogy az életemnek (végre) értelme van.
És fontosnak érzem ezt a szent király napján elmondani. Hogy (1) igen, én is szent törekszem lenni, mert (2) számomra ez nagyobb boldogságot okoz, mint bármi korábban, tehát (3) Neked is ezt ajánlom!
Fontos a témában, hogy azonban ez a “szentnek levés” tapasztalatom szerint nem megy egyből.
Hanem az ember:
I. pénzt-sikert-hatalmat-biztonságot kell akarjon először, minden erejével, míg a próbálkozásba belehal, és ebből a célból kiábrándul (ami a minták szerinti élet)
Majd:
II. vágyakat-szexet-szabadságot-önismeretet-megvilágosodást-világmegváltást kell akarjon minden erejével, míg ebből a célból is kiábrándul (a vágyak pokla)
Garantálom, hogy ki fogsz. Mindkettőből.
HA mered vállalni-megélni.
A feni két célból az nem ábrándul ki (az akad bennük el), aki nem meri ezeket bátran és felvállaltan akarni, tehát megélni, hanem csak elméletben ábrándozik róluk. Én tényleg csináltam a brutális-radikális-arrogáns önzést, és Neked is tényleg csinálni kell, bármit is szólnak hozzá mások.
Másképp ugyanerről:
Az a tapasztalatom, hogy (1) Isten léte a ráció számára nem bizonyítható, (2) mégis érdemes feltételezni, amihez azonban (3) előbb magunkat kell-muszáj-szükségszerű a középpontba állítva imádni.
Remélem, érthető.
Mert nagyon fontos.
Aki még nem választotta magát, és nem merte a szabadságát (tehát önzését) a maga teljességében megélni (még nem volt Isten a saját szemében), az nem tud a világhoz (és más emberekhez) helyesen kapcsolódni.
Tehát boldogtalan-magányos.
A magányos ember azért van egyedül, mert nem merte magát bátran megélni, az igazságát a világban őszintén felvállalni.
Mi modern emberek a tékozló fiú útját járjuk. Szerintem. És nincsen más út, ahogy haladni tudunk, amiből az alábbi fura tanács következik:
Vesztegesd el a tálentumaidat, hogy aztán kamatoztatni tudd őket! Köpd le a mintáidat és a szüleidet, válaszd Magad, hogy Istenhez elérkezhess!
Hogy mi köze ennek a mai ünnephez?
Mondom.
Alább Szent István intelmeiből részletek:
“Az igaz ember útja olyan, mint a hajnal pirkadása, amely egyre világosabb, míg fényes nappal nem lesz.” Míg ezzel szemben a tévelygők útja: “olyan, mint a sötét éjszaka, maguk sem tudják, miben botlanak meg”.
A megfigyelésem, hogy a hajnal pirkadása csak annak adatik meg, aki előbb a sötét éjszakán átmegy.
Értsd, Merd, Tedd!
Az új embert csak az tudja “magára ölteni”, aki a régi embert előbb a pokolba fojtja – a Jóisten hasznos munkatársa csak abból lesz, aki az önzésÉbe belehal.
Jó munkát!
István
p.s.
Eltűntem pár hétre, mert nyár közepére minden évben szétesem kicsit. Része ennek, hogy elfáradok, mert évközben nem nagyon engedek pihenést – és része az is, hogy változás forrong bennem tavasz óta már, ami őszre érik be. Hmm. Mintha szülési szabadságra kellene ilyenkor menjek, ahonnan megújulva térünk vissza. Évek óta van így. És idén különösen sok minden változott. Köszönöm szépen a türelmet, megtisztelő, hogy itt vagy és olvasol, boldog vagyok.
Öröm, ha megosztod!
