A szeretet számomra a szabadságom (önzésem!) önkéntes korlátozását jelenti egy nagyobb jó érdekében. Amíg teljesen szabad próbáltam lenni: magamat szerettem csak (önimádat!), ami magányba vezetett – az önközpontú ember magá(ny)ba fullad.

Megfigyelésem, hogy:

Aki picit is magányosnak érzi magát: nem szeret másokat eléggé, és így nem ad eleget.

Mert még túl fontos magának ő maga.
Mert még nem halt az önimádat magányába bele.
Mert még nem merte magát ELÉGGÉ középpontba állítani.

Másképp:

A Szeretethez szerintem a Szabadságon ÁT vezet az út.

MERT túl nagy az önzés csábítása ebben a modern világban. A szeretet születéséhez a magányba kell minden embernek belehalni, amit az önmagam választása, a saját nagyszerűségem imádata jelent.

Ezért beszélek egy ideje a tékozló fiú útjáról. Előadás itt.

Szerintem mind ezt járjuk.

A modern ember útja a tékozló fiú útja, mert nincsen már ami a vágyait kordában tartsa.

Eredménye ennek arrogancia és düh. A hőn imádott szabadság arcai… ezek. Isten helyett imádott ÖN-magam megnyilvánulásai: arrogancia és DÜH.

Arrogancia az értékeim kinyilatkoztatásában-képviseletében, a jogaim (imádat) megkövetelésében, és gátlástalan VAD dühöngés, saját nagyszerűségem, az önimádó világkép védelmében – haljon meg, aki ezt kétségbe vonja.

Tudom, mert csináltam.
Tudom, mert egy ideje engem ölnek sokan.

Érdekes szerep hírvivőnek lenni ebben a modern világban…

Hogy lehetséges-e tékozlás nélkül Szeretethez jutni? Szerintem amúgy igen. Ami a vízen járás művészete. Péter mutatta be. … Ha Jézust folyamatosan nézed, és egy pillanatra sem rendül a hited. Akkor igen. Akkor lehet a vízen járni. Addig lehet.

Én nem voltam erre képes. És másokat sem látok akik erre képesek lennének. De nem zárom ki. Talán majd évszázadok múlva, amikor a társadalom már érti és támogatja a folyamatot.

Jelenleg bukdácsolás szerintem a maximum. Hogy szörnyek lerántják az embert, de a közösség megtart – és aztán szörnyek, a LÉLEK, a vágyak a KÁOSZ démonai újra lerántanak…

Bukdácsoló vízen járást, és azt is csak nagyritkán látok. Ahol a mélység ettől még valós, lelki vonatkozásban, magány dolgában. Senkit nem ismerek, aki így átjutott volna a tavon.

KÖZÖSSÉG a kulcs.

Vicces, hogy az EGO századát éljük, de a lelki problémák VALÓDI megoldása nem az ÉN és az ÖNismeret, hanem a közösség. Mert EMBEREK tudjuk egymást megtartani az által, hogy a billenés pillanataiban a helyes célra (világképre) emlékeztetünk, és tapasztalatokkal segítünk. Vallásos közeg tud ilyen lenni – nagyritkán, mert ritka az érett személyiségű pap – de a modern átlagember számára szerintem, ez lehetetlen. Konkértan lehetetlen. Hanem mi átlag emberek a tékozló fiú útján járjuk. Ami a vágyak, önzés, bukások útja. A bűn és a szégyen útja. És ezen kell egymást segítsük.

Fontos ebben, hogy:

Az embereknek SÜLLYEDNI kell segíteni (az igazsághoz), mielőtt EMELKEDNI lehetne segíteni (a küldetésük fele).

Másképp:

CSAK AKKOR PRÓBÁLD A VÁGYAID-LELKED MÉLYSÉGEIT MEGÚSZNI, HA KORLÁTLAN SZERETET KAPSZ EGY OLYAN KÖZÖSSÉGTŐL, AMI TÉGED SZERETŐ OLYAN EMBEREKBŐL ÁLL, AKIK MAGUK MÁR ÁTJÖTTEK UGYANEZEN.

Mások szeretete, vagy pokoljárás által.

Az én tapasztalatom, hogy muszáj az önzést és magányt választani, hogy a szeretethez eljuthasson az ember. Így látom. Mi ebben segítünk. Jól esett írni most erről.

Hálával,
István

p.s.
Elnézést, hogy csak most megy a hírlevél, ha bárki várta vasárnap. Anna születésnapját ünnepeltük a hétvégén.

 


Közösségünk a kapcsolatépítés védett tere. Magaddal, másokkal és a világgal. Magaddal, hogy a világgal jobb legyen, másokkal, hogy magadat jobban értsd. Várunk, ha javítanál a meglévő kapcsolatodon vagy újat-jobbat szeretnél.

A boldogság munka! 👉 utonjarok.org

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!