Nagyon nem értettem eleinte, közel húsz évvel ezelőtt, hogy miért keresnek meg engem emberek, hogy miért akarnak velem beszélni, hogy miért gondolják, hogy talán segíteni tudok nekik, én, aki pedig oly látványosan vagyok tök(él)etlen.
Aztán elmentem ezekre a találkozókra. És újra és újra (és újra) kiderült, hogy igen. Hogy nekik van igazuk, hogy ők tudják jól, hogy tényleg hasznos tudok lenni.
Arra jöttem rá, hogy pontosan a vergődéseim, tehát a tökéletlenségem felvállalása volt a kulcs, hogy attól tudtak mások rám ismerni, hogy nem az látszott, hogy ki szeretnék lenni, hanem az, aki vagyok. Így és ezért tudtak az életükbe meghívni.
Akarni könnyű, de áldott életet az Igaz Beszéd teremt.
Rászoktam az igaz beszédre, és változatlanul nagyon jól működik, értsd: (1) másoknak hasznos, (2) nekem katartikus, (3) nyugodt megélhetésünk, új életünk lett.
Segíts nekünk!
Segíts, mert több emberre van szükség.
Segíts, mert Téged is vár az Új Élet!
Segíts nekünk másoknak segíteni!
–
1.
Mondd el, hogy milyen kihívásokat oldottál meg! Humania célja, hogy katalogizáljuk és hozzáférhetővé tegyük a megoldott kihívásokat. Amiket már elmondani is nagy élmény, hogy igen, én EZT megoldottam, és amikkel másoknak valóban tudunk segíteni. Tehát amiről szívesen beszélgetünk, ha egy számunkra ma még ismeretlen ember megkeres.
Amiről nem beszélsz szívesen, azt még nem oldottad valóban meg.
Ne tanácsadásra gondolj tehát, hanem csak arra, hogy meghallgatod, ha valakinek olyan kihívása van, amin Te átmentél már. Bizalmasnak hívunk, nem szakértőnek!
(FONTOS, hogy ide NEM az aktuális kihívásaidat, hanem a már mögötted hagyott dolgokat várjuk. Ha valami MOST kihívás, akkor azt ne leírd a Humania-n, hanem szólíts meg valaki mást, aki már megoldotta! És/vagy vár az Énakadémia.)
–
2.
Kidolgoztunk egy egyszerű csoport formátumot, amit Férfi Törzsasztal és Női Kör verzióban is játszunk. Lényege ennek is az, hogy a már megélt tapasztalatokkal támasztjuk egymást! Élőben. Hívlak, hogy szervezz ilyet Te is.
Szervezz csoportot, máris kezdheted, szólnod sem kell róla – de ha örülnél hozzá segítségnek, akkor Csoportszervezők Körébe várlak, élőben, személyesen, havonta.
–
3.
Régi téma, hogy cégek világában hogyan lehet a korszakos rendszer hasznos – a szervezetet alkotó emberek egyéni állapotainak ismerete jelentős előnyöket hoz az együttműködés hogyanjára, tehát a cég sikerére nézve. Nagyvállalatok olykor hívnak engem előadni, hogy beszéljek erről, és már régen megszületett, hogy ez külön projekt, sőt tanácsadó cég kell legyen. Indítani talán el tudom, de vezetni bizonyosan nem. Társak időszerűek hozzá. Sőt. Csapat, akik sikerre viszik.
Várom jelentkezésedet, ha (1) lelkesít a téma, (2) szervezetfejlesztés témában járatos vagy, és (3) nagyvállalati HR területen kiterjedt kapcsolatrendszered van.
–
4.
Humania projekt egyik csodája, hogy hétről hétre érkeznek olyanok közületek, akik befektetők is lennétek. Már nyolcan vagyunk, és így tehát van is elég pénz a nyárra. Másrészt bizonyosan fog még kelleni több is – így ha megmozdul benned, hogy talán beszállnál 1-2 millió forinttal, akkor
–
Köszönöm, hogy elolvastad!
Tudom, hogy nyár van, és talán a fű sem nő ilyenkor… Másrészt az én tapasztalatom, hogy Isten malmai bár lassan, de folyamatosan őrölnek – így tehát biztos vagyok benne, hogy van értelme az ilyen hírleveleknek is, ahol bekapcsolódni lehet.
Jó munkát!
István