Én Vagyok

Túlakar az, aki kimerül. Volt már erről szó. Hogy a Válasz mi? Hmm. Elméletben, persze, logikus, kevesebbet adni vagy többet kérni, de gyakorlatban nekem ez alig megy. Ugyanis Muszáj. Dolgom. Tennem KELL, konkrét megszállottság ural, amit nem tudok leállítani, nem írni, vagy a projekteket leölni, képtelen vagyok, hiszen épphogy összefogtam végre őket, hanem merülök, nyilván, helyette, én, amit árként örömmel megfizetek, nincs is „baj” belőle, mindaddig, amíg csak egy irogató, alkalmanként előadó, az engem épp igénylőkkel személyesen is találkozó ember vagyok, csakhogy rendszert építeni így nem lehet. Erre jutottam az első Együgyű hónap végére, hogy a rendszernek, sőt, az Életnek stabilitás kell. Legalább viszonylagos, amit meg kell tudjak adni – vagy nem akarni építeni. Hmm.

Komoly kihívás.

Stabilitás helyett ugyanis még mindig az van, hogy Adom, amit tudok, megszállottként, aztán eltűnök hirtelen, mert muszáj, mert belehalok különben, és bár írok itt általában, olyankor is, de szinte senkinek nem vagyok elérhető, ahogy az elmúlt napokban például. Érdekes ebben, hogy általában siker előzi meg. Nagy erőfeszítés, aminek nagy eredménye van, ahogy most is, Vezető Találkozó a múlt hétvégén, majd Bölcsek indulás hétfőn, kedden tökéletesedő Harcosok, egyik jobb volt, mint a másik, és mégis, az eheti eseményeket már létrehozni sem sikerült, pedig a Bolondok Estéjét folytató össznépi Együgyű Tálálkozó is lesz csütörtökön. Többen nem értik ezt, pedig egyszerű. Az Erő. Elfogy. Nem is annyira az események maguk, hanem a sok Akarás, még pontosabban, hogy az emberek többnyire viszonzaltlanul vesznek és visznek, tőlem és belőlem.

Semmi baj. Dehogy.

Magam adom, akaratomon kívül el tőlem senki nem vehet, sőt, TUDOM is, hogy a befektetés ideje van, ami majd utólag térül meg, amikor felismernek, végül, mert EZ a Rend, nem is lehet másképp, de másrészt komolyan felmerült ma bennem, hogy hogyan jutunk így odáig el. Egészen elképesztően nagy ugyanis a figyelemigény körülöttem. Üzenetek, bejegyzések, levelek, személyes találkozók, interjúk, szinte korlátlan a „felvevőpiac”, és ahhoz képest egészen kevesen, akik felém ki is egyenlítenek, pénzt csak, ha kimondottan kérek, például itt, amikor a szöveget vágom, és ő Akarja tovább olvasni, akkor fizet elő, de inkább hónapot, mint évet, ezen felül párszor kaptam ebédet, néhányszor vacsorát, bár jellemzőbb, hogy én fizetek, és érkezett néhány nagyvonalú és nagyszerű esti, éjszakai, masszázs felajánlás.

Hogy mértnem vagyok határozottabb?

Jó kérdés. Előadásokért és személyes beszélgetésért már kérek, azok nagyjából rendben, hanem az Együgyű Játszóterek, csoportok, facebook kommunikáció és a vezetők, ahol sok erő elmegy. Pedig itt a legnagyobb az érték. Hmm. Tudom ezt, de, igen, FÉLEK, hogy az értés alacsony, ha tehát túl magas kerítést húzok, akkor kevesebbek jönnek, nehezebben indul, Harcosok és Bölcsek, ha az írásokat facebookra nem teszem ki, akkor bár a hozzászólások és üzenetek egy része alól mentesülök, de kevesebben olvassák majd, ugyanezért nincsenek előfizetés mögött itt, legalábbis, ami sokakhoz szól, tehát viszik ezeket is, csakúgy, kiegyenlítés nélkül, hiszen bár az oldalak alján látható, de erővel, feltételként továbbra sem kérek, ami egyébként a legkevésbé zavar, hiszen úgyis mondom, mert mondanom KELL, mindenképp, és egyoldalú Akarásnak itt amúgy sem adok teret.

A munka azonban más.

Mármint az Együgyűek Társasága, a csoportok, a vezetők. Lendíteni nekem Dolgom – vagy túl türelmetlen vagyok, hogy ne tegyem – ami komoly erőt igényel. Nagyon. Az Emberek. Felelősség, akik rám figyelnek, amit nem vehetek félválról, maximális jelenlétet követel meg, miközben épp ezen emberek lehetőségei a legkorlátozottabbak, hiszen az érkező férfiak tipikusan a Vándor, nők a Harcból távolodó Amazon korszakban vannak, akiknek minimum bizonytalanság, gyakran szűkülés az élethelyzetük, nyilván, a báb szorítása szükségszerű, ahonnan nézve anyagi igényeket értelmezni viszont szinte képtelenek, vagy ha sikerül se nagyon van tartalékuk. Hmm. Ráadásul a leglelkesebbek épphogy tőlem, tehát az Ügytől várnak megélhetést. Méltán. Jár is nekik, amint a Rendszer feláll, de jelenleg csak magamból tudok adni. Hmm. Lassú és kissé keserves, vagy másokat is be kell vonjak, és befektetést kérek.

Változtatnom kell.

Muszáj, mert nem bírom. A „mindent megteteszek, de pár nap alatt lemerülök”, és az „erőnlétem rendben, de az Ügy nem halad úgy, ahogy tudna” állapotok között hullámzom, hetek óta már. Amiben a nehézség, hogy egyik sem igazán nyugodt, mármint az Erő, az Igazi nincs bennük jelen, aminek okozata, hogy akár napokig hallgatok, tehát se hirdetmények, se hírlevél, mert nincs az a könnyed, játékos, de határozott Hang ilyenkor meg, amiről pedig már tudom, mert már sokszor tapasztaltam, hogy szólnom csak úgy, amikor megvan, csak akkor érdemes. Csudába is. Nyilván nem szenvedek még eléggé, ezért írok itt, változtatás helyett, és mert Akarom, hogy lásd, hogy láthasd, ha érdekel, mert része, sőt, fontos mérföldköve az Útnak.

A sokakban érzem az Erőt.

Az embereket, akik elköteleződnek igenis éltetni kell, azzal arányban, munkájuk a befektetés, ami gyümölcs formájában majdan megtérül, másrészt a Rendre igenis fel kell a figyelmüket hívjam, hogy követelésre nincsen tartalék. Hmm. Építeni pedig a sokakra kell, csakis a sokakra építhetek. Öröm tehát, ha eljössz, újra a héten, ha tagságot váltasz, bár nem minden világos még esetleg, fontos a Bizalmad, érezni ezt, hogy mások, hogy Te is Látod, ami formálódik, hogy részt veszel, Hiszel benne. És másrészt a sokak közé beolvadó keveseket is Szólítom, akik Nagy Erővel, mert tartalékokkal bírnak, akik az Ügyet értve mellé kiállhatnak, név nélkül akár, Nikodémusok, tudom, hogy vannak, vagytok, Vagy, érdekes lehet figyelni, ami történik, de mégjobb lenne, ha résztvállalnál, akár az éj leple alatt is, megtalálsz, ha akarsz, és végül azonnal adja elő akinél kenyér és hal van esetleg!

Hogy ahhoz csoda is kéne?

Igaz. Hmm. Van itt valami, valami, ami nekem szól ebben, a Csodában, de nincsen még meg. Hmm-hmm. Viszont az biztos, hogy kéréssel kezdett. Kenyeret és halat, sőt, később szamarat a bevonuláshoz, és helyet a vacsorának. Megvan. Bizalmat kért ezzel. Döntést. Öt kenyér és két hal. Teljesen irracionális, hogy miképp lenne elég, de adják, mégis, ezzel a saját vacsorájukat is kockáztatva, akiknek Van, mert bíznak. És pontosan ezt kell nekünk is tenni. Kérni. Nekem kérnem KELL, és Neked pedig erről dönteni, hogy Bízol-e. Hűűdefontos. NEM az a kérdés, hogy megéri-e a tagdíjat, amit ma látsz, hogy kifizetődik-e. Sem, hogy ha Te befizeted, az mire lesz elég, hogy abból tudunk-e rendszert építeni. Nem. A kérdés, hogy Bízol-e. És ha igen, abból ezreket fogunk tudni megetetni, sőt, maradék is bőven akad.

Dejó.

Hogy munkát adnál inkább? Kedves Tőled, de Ne! Mármint tényleg lenyűgöző a sok felajánlás, de nem tudom fogadni, mert épp ez a kihívás ma, hogy belőlem energia minden egyes ember, aki segíteni személyesen kalcsolódva akar. Soká hittem, hogy ingyenes az önkéntesség, mondtam mindenkinek igent, de az derült ki, hogy valójában a legdrágább, épp mert pénzben nincs elismerve, tehát figyelemben vár, joggal vár annál többet, hiszen itt van, segít, meg kell őt becsülni, de nincsen miből, ha közben kiegyenlítés nem érkezik. Tehát köszi, de ne! Még ne. Anyagi síkon kell most először fogadjunk, erősödjünk, hogy legyen Erő, hogy legyen miből a munkát elismerni. Bízol-e?