Hogy a fájdalom után fájdalom marad, ami egyáltalán nem jó, érkezett a hozzámszólás, és igen, értem, mert tapasztaltam ezt. A válaszom, hogy akkor még nem fáj eléggé. Mélyebbre KELL menni. A lelkem vízbe, az érzelmek tengerébe lefelé húzó gumilabdaként nyomódik össze, a mélységgel arányban, EZ fáj, amiben a legszebb, hogy a labdát lehúzó kéz is én magam vagyok, az Akaratom, az Egóm, a Vágyaim vélik a mélység titkainak felfedezésében, az Intellektusom annak megértésében a Választ, ami azonban nem ott van. Csodaszép ez. Hogy mégis muszáj, lefele törekedni, muszáj, az ember nem tehet mást, pontosabban igen, stagnál az, aki nem megy lejjebb, neki tehát a fájdalom után fájdalom van, de jól az csinálja, akinél a fádalom után Nagyobb fájdalom van, innen lehet tudni, hogy mélyebbre jutottam, megint, és akkor tovább, mindig csak lefele KELL, muszáj, haladni akarattal CSAK lefele tudok, míg aztán egy ponton az egész átbillen, a világ a feje tetejére áll, csudába is, ekkor, csakis ekkor érti az ember meg, hogy lefele tartott mindezeken az éveken át, amit felfelének hittem, az lefele volt, a sötét, hideg magányba vitt az egó út, és ekkor, csakis ekkor engedjük el, egy pillanat műve az egész, és a gumilabda felszabadulva indul, száguld, repül a vízfelszín felé, sőt, ugrik abból szó szerint ki. Éteri tisztaság pillanatai ezek, ami után persze, visszaesem a vízre, pattogok picit, de jó, az egész Jó, szeretem, büszke vagyok, mígnem újabb cél, konkrét Akarás dereng bennem fel, amit követve feljebb, újra, indulok, de a feljebb ismét lefelé van, újabb orientációvesztés, újabb ciklus a vizek mélységei, a magány felé. Hogy ez hogyan elkerülhető? Sehogy. Ez a tapasztalatom. Hogy az elkerülés akarása is lehúz, bármely Akarás, a különbség csak abban van, hogy az évek előrehaladtával egyre hamarabb észreveszem az önbecsapást, egyre hamarabb elengedem, egyre hamarabb ki, vissza ugrom a felszínre, ahonnan bár vágyakozhatok tovább, feljebb, de nincs, nem kell, épp akkor léphetek majd, ha ezt már elengedtem, ami még nem, még Nagyon nem jött el, mert, és ez is Szép, nagyon is Van még itt Dolgom, felesleges tehát a labda megszűnéséről ábrándozni, sőt, annak tudása, hogy a labda, hogy végül Minden csak Víz sem visz előre, spirituális egó csapda kilépni akarni, hanem majd eljön az, a továbblépés a maga idejében, de most, Ma, még nem ez a Feladat, hanem a Dolgomba beleállni. Kell. Lenyűgöző ez. A Rend. Aminek egyik törvénye, úgy tűnik, hogy Boldogság TÚL Van az Akaráson. Miután kimerítettem mindazt amit Akarok, Vágyom, Érdemlek, utána érkezem a dolgomhoz, csakis így érkezhetem a Dolgomhoz meg, ami, érdekes ez, nem Akarás, nem úgy, mint a korábbiak, a Célok, hanem Kötelesség, magától értetődő funkció, Irány és Erő együttállása, igen, de mégis spontán, történik velem Hasznosulás, amolyan labdák kapcsolódása a vizek felszínén, formálódás, talán tutaj, lesz, ki tudja, de, és olyan nagyon megnyugtató ez, hogy nem is kell. Már. Hála.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!