Menu Close

Én Vagyok

Mit Tennél, ha nem félnél?

Parancs? Van.

Határozott. Töprengett. Parancsot kapott. Követte. Ismerős? Nekem igen. Gyakran határozok, ami után általában töprengek, miközben általában vágyódom parancs után. Konkrétan. Hogy annyira JÓ lenne ilyen határozott parancsot kapni. Másrészt olykor érkezik. Ellenállhatatlan erővel, és akkor követem is. Lelkesen. Minél erősebb, annál lelkesebben. Hmm. Azt vettem észre, hogy az állapotom erősen összefügg a parancs érkezésével. Ritkán jön, ha zaklatott vagyok. Akkor nem. Mikor viszont nyugodt, akkor általában igen. Izgalmas ez. Hogy tulajdonképpen az az élményem, hogy ÁLLANDÓAN van parancs, csak én nem vagyok mindig olyan állapotban, hogy azt fogni és fogadni tudjam, mert mikor Akarok és erőszakolok és türelmetlenkedem, olyankor nem. Sőt. Olyankor nem hogy az instrukciót nem veszem, de még az Utat is elvétem. Ezért legfontosabb egy ideje a jól-létem. Mindenek előtt. Mert különben minden borul, míg aztán a katasztrófa alján feladom, hogy érteni és irenyiteni próbáljak, és akkor újra azonnal érzem az instrukciót. Szép játék. Megtenni mindent, de anélkül, hogy Akarásba, tehát öntörvényűségbe zuhannék, mert akkor a kapcsolat sérül. Ugyanúgy, mint amikor bár hallom, de nem kiövetem. Akkor azert maradok ki és le. Kemény. Konkrétan penge éle. A kovetes. Az út. Minden téren. 

– 

Dávid utódai közül Jákobtól született József, aki jegyese volt Máriának, Jézus Krisztus szülőanyjának. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni. Ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől!” Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. 

Mt 1,16.18-21.24a

Eljön az óra.

Szó szerint értelmeztem ezt a részt, gyermek koromban. Aztán pogányságom évei alatt nem törődtem vele, félreértésnek bélyegeztem magamban, elferdítették az évszázadok mottóval, és legújabban… újra szó szerint értem. Két értelemben is. Egyrészt, hogy az idő nem korlátlan. El fog telni a bolygó, a világ ezen része felett, és akkor megítéltetünk. Másrészt pedig, hogy ezzel egyidőben egy új életre, pontosabban új létformára is ébred majd, aki a próbát kiállta. Élmény és érzet ez, racionális magyarázat nélkül. Amint az is, hogy ez nagyon, nagyon, felfoghatatlanul és beláthatatlanul messze. Van. És bár mostanában sokat mondom, hogy ezeket a dolgokat nem kell érteni, de ez az érzet nagyon, nagyon jelentőségteljes mégis, mert egészen új perspektívába helyezte az életemet, a mindennapokat. Ugynis lenyűgöző erővel kényszerít alázatra az idő fenomenális léptékében látni ezt a kis életet, abból egy évet, pláne csak egy napot, egyrészt, és másrészt csodálatosan eljelentékteleníti a kortársak ítéleteit. Soká tartott ez vissza, hogy mások mit gondolnak majd, de egy ideje alig. És talán ezzel függ össze. Hogy nagyon, nagyon aprónak és kezdetlegesnek érzem magam, aki helyes, ha minden nap megtesz minél többet, hogy aszerint éljen, amit ért, és átadja azt amit már tud, miközben pontosan érzi, érzem, hogy mennyire kezdetleges, igen, univerzális értelemben újszülött vagyok. Érdekes ez. Pár éve még öreg léleknek éreztem magam, és bár emberi értelemben ez még ma is igaz, de az emberségem kezdetlegessége ütött azóta hatalmas erővel meg. Hmm. Alázat az Út. Párok vagyunk. Apró óriások.

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.” E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel. Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra. Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.”

Jn 5,17-30

Gyógyítasz-e?

Nincs emberem, mondja a béna. Aztán határozott parancsot kap, és képes megtenni, feláll, sőt az ágyát is viszi. Tanulság?

Csináld, Csináld, Csináld!

A tettek csodája, hogy ellenállhatatlanok. Abszolút bizonyíték a tett, szavaknál messze erősebb, olyannyira, hogy még a saját hazájában is szerezhet általa az ember becsületet. Érdekes ez. És lassú.

Éljen a Felelőtlenség!

Elégedetlen vagy? Sokan. Miért NEM változtatsz mégsem, miért nem csinálsz forradalmat? Párkapcsolat, munka, közélet, a terület mindegy, MI tart vissza? Nos?

Isten országa. 

Messze járok. Ez az élményem. Hogy messze, sőt nagyon messze vagyok Isten országától, ugyanis nagyon nem elég egyre többet érteni, hanem csinálni KELL. Mármint nem kell, nyilván, de az van közel, aki teszi, aki tehát Ügyet szolgál, ami konkrét háborús övezet, élet a vásáron, penge él, és helyes válasz ezzel szemben csak azt mutatja, ahogy gondolom, ami leginkább talán csak azt jelenti, hogy sok időm volt gondolkodni, sőt most is itt ülök, ezzel a fura emberrel, ahelyett, hogy a Dolgomat tenném. Fontos ezt. Hogy a nem jársz messze is rajta kívül van, bármilyen megnyugtatóan is hangzik. Biztató, igen, de még kevés. Benne lenni pedig csakis cselekvő módon lehet. Tenni. Félelmekkel szembe. Bátran. Az önfelvállalás, tehát az igazság útján Lépni. NEM gondolkodva. Csakis így lehet. A Harcnak mind meg kell adjuk magunkat, végül, muszáj lesz, és aki Harcol onnan ismerszik, hogy többé alig beszélget róla. 

Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.” Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.” Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután már több kérdést nem mertek neki föltenni. 

Mk 12,28b-34

Beszélsz-e?

Nos? Egyszerűnek tűnik a kérdés, de tudom, hogy tudod, hogy nem az. Mert más a hang és a Hang. Érzet szinten más, és biztos vagyok benne, hogy ismered. Hmm?

Newer Posts
Older Posts