Szó szerint értelmeztem ezt a részt, gyermek koromban. Aztán pogányságom évei alatt nem törődtem vele, félreértésnek bélyegeztem magamban, elferdítették az évszázadok mottóval, és legújabban… újra szó szerint értem. Két értelemben is. Egyrészt, hogy az idő nem korlátlan. El fog telni a bolygó, a világ ezen része felett, és akkor megítéltetünk. Másrészt pedig, hogy ezzel egyidőben egy új életre, pontosabban új létformára is ébred majd, aki a próbát kiállta. Élmény és érzet ez, racionális magyarázat nélkül. Amint az is, hogy ez nagyon, nagyon, felfoghatatlanul és beláthatatlanul messze. Van. És bár mostanában sokat mondom, hogy ezeket a dolgokat nem kell érteni, de ez az érzet nagyon, nagyon jelentőségteljes mégis, mert egészen új perspektívába helyezte az életemet, a mindennapokat. Ugynis lenyűgöző erővel kényszerít alázatra az idő fenomenális léptékében látni ezt a kis életet, abból egy évet, pláne csak egy napot, egyrészt, és másrészt csodálatosan eljelentékteleníti a kortársak ítéleteit. Soká tartott ez vissza, hogy mások mit gondolnak majd, de egy ideje alig. És talán ezzel függ össze. Hogy nagyon, nagyon aprónak és kezdetlegesnek érzem magam, aki helyes, ha minden nap megtesz minél többet, hogy aszerint éljen, amit ért, és átadja azt amit már tud, miközben pontosan érzi, érzem, hogy mennyire kezdetleges, igen, univerzális értelemben újszülött vagyok. Érdekes ez. Pár éve még öreg léleknek éreztem magam, és bár emberi értelemben ez még ma is igaz, de az emberségem kezdetlegessége ütött azóta hatalmas erővel meg. Hmm. Alázat az Út. Párok vagyunk. Apró óriások.
–
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.” E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel. Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra. Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.”
Jn 5,17-30
Öröm, ha megosztod!
