Elégedetlen vagy? Sokan. Miért NEM változtatsz mégsem, miért nem csinálsz forradalmat? Párkapcsolat, munka, közélet, a terület mindegy, MI tart vissza? Nos? Fontos ez nagyon, alap őszinteség, magammal, hogy valóban, miért is nem. Az én válaszom ilyen helyzetekben, hogy a) nem gondolom magam elég jónak, tehát azt sem, hogy sikerülhet, irracionális, valószínűtlen, b) kijjebb kéne hozzá jöjjek a kis csigaházamból, magam jobban mutatni és ez félelmetes. A kettő együtt. Amiben minimum fontos, hogy ÉN nem lépek, RAJTAM múlik, és nem a másokon. Csakis rajtam. Másrészt az is, hogy a „nem gondolom” és a „félek” fejben létező, totálisan elméleti koncepciók, amikről az a tapasztalatom, hogy azonnal tűnnek, illannak, oszlanak, amint helyzet van, amint tehát cselekednem kell, mert a körülmények hirtelen változása rákényszerít, továbbá, hogy az én életemben a különböző kisebb és nagyobb válságoknak pontosan ez a funkciója, hogy kikapcsolják a gondolati folyamatokat, tehát kételkedni és félni is megszűnök, azonnal, helyette cselekszem, döbbenetes hatékonysággal. Ismered? Biztos vagyok benne. Hogy akkor mindebből mi következik? Számomra az, hogy az életemben két módon haladhatok, az egyik a válság, amihez fokozódó kínlódás és szenvedés vezet, míg egy ponton a helyzet tarthatatlan, ami konkrét pillanat, és innentől nem gondolkodom többé, hanem cselekszem, zsigerből, gyakorlatilag meggondolatlanul, tehát „felelőtlenül”, mert a megérzéseim mentén, nem TUDOM mi lesz belőle, de ezt most muszáj, aminek közvetlen okozata újabb és újabb tettek, kettőt pislogok és az egész helyezet, az életem, akár a világ is megváltozott. Ez az egyik. A másik, hogy nem várom meg a mélypontot, tehát a szenvedés maximumát, amit még el tudok viselni, hanem Ugrom. Leap of faith. Megérzéseim mentén, mint fenn, spotán lendülettel, Bátran. Ami a nagylevegő esete. Lehetséges. Sőt. Gyakorolható, kisebb akadásokkal kezdve, mert törzset egyből dönteni nehéz, ágakon gyakorolni fontos, a fokozatosság erősít. Ez a tapasztalatom. Tudom, hogy a Tied is, de akkor MIÉRT várod a végső becsapódást mégis mindig meg. Gondolkodom, tehát vagyok? Butaság. Gondolkodom, tehát félek! Hagyd el… Gyere a Világosságra ki, azzal aki vagy, Tedd az igazat, megérzéseid mentén, őszintén, „felelőtlenül” és az JÓ lesz, megígérem. Csinálj Forradalmat, UGORJ! Érzed, ha ideje van, és akkor muszáj. Éljenek a márciusi ifjak, akik pontosan ezt tették, a következmények ismerete nélkül, „felelőtlenül”, és bár a szabadságharc leveretett, de megszületett a kiegyezés. Példa? Igen. Tehát NE érd be a kokárdával idén, hanem MAGAD ünnepeld, a SAJÁT igaz Tetteid által!
–
Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: „Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd nyilvánuljanak ki tettei, hogy Isten szerint cselekedte azokat.”
Jn 3,14-21
Öröm, ha megosztod!
