Az életem messze túlnyomó része, igen, önmagam magasztalásáról szólt. Eleinte nyilvánosan és szégyentelenül, királyfi létmód, aztán titokban és szégyenkezve, ami a bábra jellemző spirituális egó póz. Nem mondom, hogy volt. Mert nem ez az élményem. Máig magasztalom olykor magam, nekem mi jár szemlélet, különösen elismerés és siker, no meg a válaszok tudása, tehát mások kategorizálása és minősítése terén, bőven van tér fejlődnöm, lásd NLC interjú, vagy múlt csütörtöki élmény az arcomat a kecskeméti a kultúrház előtt nagyban látni, vagy a KIRÁLYNŐKÉPZŐ, hogy tizenhat Amazonnal indultunk tegnap együtt. 

Hízik a májam. 

Aláznak issokan, és méltán teszik. Okot adok rá. Kihívom őket magam ellen a nagy határozottsággal. Amire bár magyarázat az ősnyugalom, hogy úgy érzem, mindaz amiről beszélek nem opcionális, hanem így Van, tehát ugyanúgy törvény mint a gravitáció, de ettől még mondhatnám szelídebben. Különösen, hogy a mérce végül nem az, hogy mekkora igazságot tud az ember kimondani, hanem hogy hány ember életét érinti meg. NEM a saját nagyszerűségem a kérdés, Amazonokkal közös témám, hoppá, hogy hogyan tudsz anélkül táncot tanítani, hogy a magad nagyszerűségét közben mutogatnád. Hmm. Kemény. Belátás ez most, HÁLA a tegnapi csoportnak, szükségtelenül vagyok magammutogató olykor, sokkal jobban hasznosulnék, ha több alázattal tenném a Dolgomat. Hogy ebből mi következik? Gyakorolnom kell. Pontosan ugyanazt, amit az Amazonoknak is. Alázat. Szelídség. Vélt vagy valós – mindegy – “nagyságom” konkrét titkolása, más szavakkal: 

magam alázása. A Feladat. 

Amit magamnak is kiszabok erre a nagyböjtre. Színpad, igen az élet, de NEM SZABAD, hogy a közönség, a taps, a siker befolyásoljon, hanem csakis a legigazabb, az Önazonos szerep, az abban növekvő művészet a lényeg, amit ez által Adni, ahogy így Emelni egyre jobban tudok, kifejezésmódban, igen, igazodva másokhoz, de hatást sosem elvárva. Hmm. Túlfújja a lelkét – levegő, üres, magány – és kidurran, aki nem tartja vissza, nem alázza magát, erre tudatosan is folyamatosan figyelve. Pengeél Az Út. Ilyen értelemben is. Bízni. Mert aki önmagát magasztalja, azt megalázzák – Királyfi, Amazon, Én – és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják – Te?

 – 

Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz: „Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket. Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”

Mt 23,1-12

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!