Természetes, normális, meghaladhatatlan, hogy Vonz, akinek adok, tehát kapcsolódást, tehát viszonzást, tehát kapni is vágyom tőle. Sőt. Bár az esetek nagy része alkalmi impulzus, spontán tett, aminek jutalma, hogy fogadják, vagy sem, tehát az élmény maga, hogy adok vagy elutasítanak, mindkettő, egyformán, de másrészt amikor ez működik, tehát adok és az nekem jó, és a másik fogad és az neki, amikor ez mély, erős, olyankor szó szerint ellenállhatatlan a folyamat, szinte félelmetes, mert felgyorsul a közeledés, mert az idővel mélyül, tágul a csatorna, a kapocs közöttünk, a konvenciókon hamar túllépve, húz, tól, szív össze, és ettől Akar a két ember eggyé válni, szinte megállíthatatlanul. Hmm. Érdekes ez. Egyrészt, hogy a szexualitás részben pontosan ebből, az összeolvadás iránti megállíthatatlan vágyból táplálkozik, másrészt hogy mennyire félreértés, mennyire nem lehet soha igazi válasz a szex. Harmadrészt, hogy ha igazán őszintén belenézek ebbe, akkor valójában szinte megvesztegetek, amikor Adok, mert a legmélyén valójában minden esetben állandósulni vágyom, így és ebben, hasznosulva boldogságot találni, tehát beépülni, szervesülni, részévé, vele vagy velük egységgé, élő organizmussá válni.
Beépülni próbál, aki Ad.
És a legvalódibb emberi vágy, ez, a szervesülés, a kapcsolódás mélyítése tehát, amíg már a határaink is elmosódnak, és ezért a legfontosabb döntés, hogy kinek adsz, tehát kit, kiket szolgálsz, sok szó esett már erről, oda szervesülsz, ahova tartozol, viszont elhanyagoltam a témát, hogy ugyanígy meghatározza az életemet, hogy kiktől fogadok.
Azzá leszel, amit adsz, de akkora lehetsz, akiktől fogadsz.
Nagyon fontos ez. A Dolgom, az Ügyem, a Szolgálatom az és azok akiknek Adok, de a belső világomat, tehát az erőmet, nyugalmamat, bölcsességemet az határozza meg, hogy bennem kik vannak, akiktől fogadok. Hmm. Férfi esetében ez előbb a szerető, tehát a boszorkány, később a királynő, tehát a Társ, akivel Közös Ügy által egységben állunk. A Férfi másrészt a csapatban elfoglalt helye, tehát funkciója szerint van a közösségben, a Nőben pedig a bölcsebbek, a vének állnak. Így szervesülünk. És ezért Fáj, ha nincs befogadókészsége annak, akiknek Adok, ha nem integrál, ha meg sem próbálja, ami sok nő kihívása ma, és igen, valóban, jogosan, mármint a Rendnek megfelelően tart igényt befogadásra, a férfi világába való szervesülésre tehát, amire azonban az gyakran nincsen még kész, hanem befektetni kell, előbb, mielőtt Tér nyílna. Szép ez. Ahogy Férfiak közösségben való állandósulásra tartanak ugyanígy igényt, és a kihívás mindkét esetben, hogy még a nyitottság megléte esetén is kérdés, hogy elég-e már a tér, beférek-e a Férfi, a Vezető egója, tehát a félelmei mellé. Kettős kihívás. Beengedni és, hogy Tér is legyen. Ott. Elég. Tér, ami éltet, ahol élni lehet, ahonnan a belül álló aztán erősíteni tud. Tér. Kell. A legfontosabb. Hiába nyitott, akiben Hely nincsen.
Öröm, ha megosztod!
