Menu Close

Ember-s-Ég

Mit Tennél, ha nem félnél?

Tag / Férfi és Fiú

Játékszerek Vagyunk.

Sejtem, Aki Vagyok, igen, egyre Világosabb – de a Nőnek konkrét víziója van rólam … ahogy nekem az Ügyről, ami a közös dolgunk a világban, neki rólam Van, éppen úgy … hogy én pontosan Ki Vagyok, tehát, hogy az Ügyben, amit rég érzek, ahová el KELL együtt jussunk, abban én hogyan … mint a mesebeli próbák, hogy Mit akarok, tudom, de hogy pontosan Hogyan álljak bele, Hogyan csináljuk meg – az a Nőnél van … sőt … az csak a Nőnél van meg … ezt értem azon, hogy LÁT engem … Engem Lát és, igen, magát bennem … eszköze vagyok, tehát, hordozója az ő „nagyságának” … amint nekem eszközöm, az én „nagyságom” hordozója az Ügy, a Küldetés, a Közösség, amit szolgálok … hangszerek vagyunk és Művészek … az én hangszerem a Közösség, és én a Nőé … Vagyok … hangszer, akin a Nő játszik … rajtam … amint én pedig másokon, a Közösség tagjain, mindazokon, akik rám támaszkodnak … a Nő, az Igazi, belém simul, teljesen … NEM mellettem van, a párkapcsolat tévedés – hanem bennem, Bölcsesség, Erő, Borda … így vagyunk egység, és így játszik rajtam … észre sem veszem, csak történik, és egyszerre JÓ, minden, és nagy vagyok és erős, és bármire képes … hihetem, hogy magamtól, de nem … ez a Nő hatása rám, a Nő művészete, a Nő ereje, Continue Reading

A Férfi BELÜL támaszkodik.

… a Férfi nem lehet rosszul, erre jutottam … pontosabban igen, de kifelé sosem, hanem CSAK befelé … és az intimitás legbelső körében EGY hely van … a Nő Helye … szülőket, mestert, vezetőt, testvért, barátot, szeretőt, kutyát, jósnőt, papot, fodrászt, pszichológust MIND ki kell pakolni … a NŐBEN Bízni, beengedni … a Nő A Társ … a […]