Társat keresni felesleges, egy ideje már tudom, hogy a Társ okozat, ami akkor érkezik, amikor időszerű, amikor Irányomat tudva az Udvarba megérkezem, magányos harc után, de a Próbák, az Ország elnyerése előtt, mikor erre készen vagyok, akkor, mert megérdemlem, sőt, nem jó szó, hanem szükségszerű, mert továbblépni csak így, vele együtt tudok én, és ő is csak velem. Mely okból társat keresni tehát felesleges. Hanem Haladni kell, az Úton, Aki Vagyok, kibontani azt, Növekedni, Dolgom, Férfiként, Teheteségem szerint, szolgálva az Ügyet, ami Lelkesít. Egyértelmű. Az Irány a Lelkesedésem, arra tartok, a Tennivaló pedig az, ami Öröm, azt csinálom. Tudom. Azt is, hogy az Út áldozatos, veszélyekkel és kihívásokkal tele, szakadékok, vízmosások, falak szabdalják, nyilván, de az Irányt tartani mindig lehet, ha a Funkcióm szerinti, tehát a nekem örömöt okozó tevékenységet végzem. Világos. Sokat írtam erről. Arról is, hogy ehhez a kulcs a NEM. Tehát elkerülni, ami NEM Lelkesít, nem menni arra, és elhagyni, ami NEM dolgom, nem végezni tovább az olyan tevékenységet. Így közeledem az Igenhez. Az Igen, ami marad, a Dolgom, amit a NEM-ek hátterén, fokozatosan ismerek én is, tapasztalati úton meg. Lelkesít és Öröm, és a Világ is szereti tőlem. Az az Igen, és ebben Növekedni dolgom, gyakorlás útján, TENNI. A Feladatom. Így leszek abban nagyobb. Tenni, mutatni, felvállalni. A Férfi dolga. Az Ügy, amit szolgál, a Mód, ahogy csak ő tudja, ami a funkcója. Nem Férfi, aki még nem tudja az ügyét, vagy a módot, a mélypont, a sűrű sötét erdő, a báb csodája ez, hogy ott találja meg a vándorútra indult, és addigra legatyásodott királyfi önmaga mélyén az Irányt (Ügy), valamit társakkal mérkőzve a Tehetségét, tehát Helyét (Mód), ami után Vándoként az említett gatyában érkezik, a fellelt Irányban haladva, az Országba, tehát a királylányhoz meg. A kettő ugyanaz. Ország és Királylány, Királylány és Ország. Egy. A Férfi Iránya. Sors és Társ, Társ és Sors. Egy. És ugyanez fordítva is. Király és Ország, Ország és Király. Egy. A Nő sosem csak hímet, választ, az a királylányka, hanem Ügyben álló Férfit. Az is Egy. És EZ Lelkesíti a Nőt, ebbe ÉS ezért áll bele, adja mindenét hozzá, lesz Királynővé, s teszi a Férfit Királlyá. Fontos ez. Hogy a Nő fiúcska önkényét sosem szolgálja, hanem csakis Ügyet, a Férfin keresztül. Tudom hogy tudod, évek óta mondom. Az új elem ma, hogy
a Társ az inverzem
konkrétan, és szó szerint az inverzem. Nem csak a Sors tehát, hanem a Társ is inverz. Egy sima, egy fordított, majd megint sima. Így Egy. A Férfi a fordított. (Isten is az.) Ahogy megvalósítom, ami a dolgom, a sok-sok Nem által, ahogy fokozatosan formát nyerek, amihez a világ immár kívül kapcsolódni tud, sőt, ami által az körülöttem változik, pályák és szintek, úgy lesz bennem Belül is Hely. Fér-fi. Tér. Nyílik. Adom másoknak, és ezzel arányban bennem is. Nyílik. A Társ helye. Bennem. Minél inkább tudom magamat, annál világosabb a Helye, csoda ez, ahogy tisztul, szinte látom, ahogy én magam konkretizálódom, ahogy kontúrokat nyerek tapasztalás és elengedés útján a külső világban, egyediségem vállalva, a kitüremkedések és mélyedések belül, inverz módon jelennek meg. A Társ. A Tér bennem leképezi, Aki Vagyok, és abban, bennem otthonos csak az lehet, akinek ez megfelel, tehát pontosan ott duzzad, ahol én horpadok. Társ. Így tud kitölteni. Így tudok egyre többet róla, így egyre világosabb, s így jelenik bennem azzal arányban meg, amennyire az ÉN Irányom és Funkcióm tiszta. Izgalmas ez. Mintha vékony hártya lennék csak, a Külvilág és a Nő között. Az alma héjja. Az almáé, ami nem kerek, hanem abszolút egyedi, hiszen célszerszám vagyok, minden Férfi az, erről is sok szó esett, eszköz, Ügy szolgálatában. Hmm. Hogy jójó, de akkor nőknél ez hogy van? Ugyanígy. A Nő dolga, épp mint az enyém, gyakorolni magát abban, hogy Nő. Emelni, támasztani, bátorítani, Táncolni, Bízni, HINNI. Legfontosabb a HIT. A fő női Erény. Amivel kitölt. Csakis aki Hitben erős, ő tud kitölteni. Azzal arányban. A nőknek EZT kell gyakorolni. Hit. Tessék Hitet gyakorolni. Bárkivel, bárhol, végtelen sok a lehetőség, Higgy másokban, Higgy, Bízz, Kövess! Mustármagnyi Hit mozdít Hegyeket, sőt, világokat meg, és így Áll bennem a Társ, ezzel, ő kifelé Hisz, így tölt ki engem, erőm Forrása, én befelé Gondoskodom, így ölelem biztonsággal és bőséggel körbe, és így vagyunk együtt sokszorosára képesek annak, mint amit pici terepasztalon magamban, önerőből, makettként megépíteni tudtam, és mégis, meg kellett azt építsem, bemutató célzattal, szó szerint, mert a Férfi TUDJA mit akar, és be is kell mutassa, életét kockáztatva, csak így választható, a Nő a nagyságrendi ugrást hozza.
Öröm, ha megosztod!
Kedves István! Mint mindig, most is szívemből szólsz. :) A Társ kérdésben azt hiszem én is itt tartok. Volt, hogy majdnem feladtam, majdnem elfogadtam, hogy nem létezik, de Hála Istennek Érzem, tisztán Érzem, ahogy a kezeim, vagy a saját lábam, hogy Igenis Van! Azután jött a gondolat (Müller Péter könyve inspirált, ahol egyszer leírja, hogy néha csak azért nem jön el amire várunk, mert a vagy mi, vagy a körülmények még nem állnak készen),… először azt hittem Ő, de rá kellett jönnöm, hogy Én… (azaz inkább mindketten… mintha egyszerre haladnánk.. és ezt sem kell tudnom, elég éreznem) és ez még most is igaz… már majdnem, de még Nem. Azután azért féltem, és kezdtem sürgetni a dolgokat, hogy nehogy „lekéssem”, hogy nehogy mást válasszon… ez most már szinte vicces is… :) hiszen már tudom, hogy az aki rám vár, nem választhat mást, hiszen Rám Vár, és csak akkor kötne kompromisszumot és választana mégis mást, ha Én is azt tenném… de mivel Én nem fogok többé kompromisszumot kötni, Én már tudom, hogy Várok Rá (és addig is van Dolgom, Van mit Tennem), ezért Biztos, hogy Ő is Vár Rám, és nem kell semmi Mást Tennem, mint ami a Dolgom, ami Igazi, ami nem Okoz fejtörést, CSak, ami könnyű, ami Egyértelmű… se többet, se kevesebbet, és a Sors, úgyis ide rendeli majd Mellém! Addig is Boldogsággal tölt el a gondolat, az Érzés, hogy Van, hogy itt Van, – néha már hallom is magamban, ahogy szól hozzám… nevetünk együtt… a gondolatok világában – hamarosan eljön, csak még nincs itt az ideje…