Sokan gondolják, hogy gazdagság és boldog emberi élet nem összeegyeztethető, azonban ez nincsen így. Sőt. A boldog emberi élet szükségszerűen gazdag, értve ez alatt, hogy a helyén lévő, feladatát hasznosulva és örömmel ellátó, magát őszintén adó ember mindenkor bőséget tapasztal a saját szubjektív igényeihez képest. A befelé forduló, kereső, spirituális-ezoterikus-önismereti korszak egyik nagy nehézsége e téma, hogy az anyagi javakkal együtt együtt a jó(l)létet, mert magunk megbecsülését, tehát a növekedést is elutasítjuk, mint drága és kockázatos, aminek következtében szűkülő életekben szenvednek sokan. Tévedés.

Ami nem összeegyeztethető az a ragaszkodás és a boldog emberi élet.

Ugyanis az élet útján lépni kell, újra és újra, nem haladhat, tehát szenvedni fog, aki bármihez – például vagyon, biztonság, múlt – ragaszkodik, és a lépést nem engedi meg. A lenyűgöző ebben, hogy továbbra sem könnyű. Negyven év tapasztalatával, az elmúlt kilenc év megértéseivel sem. Tehát halogatok és ellenállok, máig, falhoz – tehát a szenvedésig – szoríttatom magam, máig, mielőtt a lépést megengedném, mégpedig annak ellenére, hogy mennyi pozitív előjel és bíztató egybeesés történik, és milyen sok múltbeli tapasztalatom van, hogy lesz, és mennyire érzem ezt zsigerileg is. Érdekes. Világos az irány, a mérföldkő is tiszta, és minden téren elképesztően sok segítség jön, valóságosan hordoz tenyerén az Isten, de még így sem könnyű a szükségszerű kockázatokat és bizonytalanságot vállalva dőljek, lábam a talajt tapogatja csak – fű ez, vagy mocsár, pirkad még csak, nehéz kivenni –, és én előre hajolva, helyben állva okoskodom, görnyedek, félek a lépés helyett, súlyomat nem engedem. Még mindig nem, holott pedig tudom, hogy ez a következő lépés, hogy erre a helyes út, hogy megtart majd a látszólag bizonytalan, hogy csakis így léphetek tovább.

A válasz mindig lejjebb van.

Sokat írtam erről, de tapasztalni így is erős. Nekem, most, újra. Hogy a válság völgyének legalsó pontja aktív, cselekvő, elrugaszkodó, saját, személyes, Döntés. Még ha egészen odáig csúszott, ellenállt, kapálózott is csak az ember, a legalján átjutni, a kegyelmet meg is ragadni csakis döntve, a lehetetlennek tűnőt választva lehet. Leap of faith. Bízom vagy sem, A döntés végül. A világot nagyobb rendszerként értő ember számára: hiszek vagy sem. Az egyetlen valódi kérdés, aminek megválaszolása után a megoldás – és bőség – mindenkor bizonyos. Ugrottam tehát. Újra. Zuhanok, igen, de tudom hogy a szárnyak megtartanak, amint a sebesség elég nagy.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!

Isten hozott.

Az új bejegyzések tagoknak látszanak csak, de a hét legjobb írását nyilvánosan is megosztom + Facebook oldalamon videók folyamatosak. Bővebben a rendszer okairól és működéséről ITT.

Barátsággal,
Joós István