Sokat írtam mesterekről és tanítványokról, nemrég még, hogy követni milyen fontos, sőt megkövetelni próbáltam másoktól ezt, hogy márpedig így, és másrészt sok-sok fejfájást okoztam magamnak vele, hogy felelősségem, hogy hogyan tudom előmozdítani, miképp lesznek a keretek és a rendszer jók, hogy terjedjen. Nem sikerült. Mondanom sem kell. Viszont másrészt a sok erőlködés közepette elkezdtem előbb olyan emberekkel is találkozni, akik hasonlót képviselnek, másrészt később olyanokkal, akikkel egyeztetett keretek nélkül is összhang van, mert a világkép, tehát az Értés, tehát az Irány, tehát a Törekvés közös, tehát Bizalom az alap. Így tanultam, hogy minden emberi keret szükségszerűen tökéletlen, tehát időleges, másrészt ez értéke mégis, mert tökéletlenségei által csiszolódva tökéletesít, míg végül az egy igaz rendbe érkezünk szükségszerűen el. Ami nem emberi többé. Hanem nagyobb.
Isteni.
És ezért fontos a mai tanítás. Hogy nem kell a másik velünk tartson, egyáltalán nem baj, sőt érték az eltérés, korszakos lépcsőfok, amin áthaladva szükségszerűen érkezik majd úgyis meg. Hiszen én sem álltam a Rendben, mikor beszélni kezdtem. De pontosan a beszélés, tanítás, ördögűzés által csiszolódom fokozatosan bele, ami másokkal is pontosan ugyanígy fog történni, hagyni kell tehát, minden jószándékú embert, hogy az utat a maga módján járja, mert az végül mindegy, hegycsúcs úgyis csak egy Van, ahova a gondolkodó személyiség szükségszerűen meg is érkezik majd.
A maga idejében.
Végül erről a rendről… Abszolút. Amiben érdekes ellentmondás, hogy a Rend és a Szeretet egyszerre abszolút, tehát egyszerre végtelenül konkrét a hely, a feladat, a Helyes cselekedett, itt és most, és ezzel egyidőben az eltérés lehetősége is, tehát az egyéni szabadság a döntésben. Lenyűgöző ez. Hmm. Ok és okozat, nyilván, de emberi ésszel nehezen felérhető, hogy a tökéletes instrukció mindenkor velünk, amint ezzel egyidőben a tökéletes sötétség lehetősége. Válassz. Még csak felkiáltó jel sincs a mondat végén, semmiképp nem utasítás, hanem megengedő és elfogadó pont. Van. Óhajtás sem. „Csak” lehetőség. Válassz. Szép ez nagyon. Látni. Érteni. Felkiáltójellel írtam erről egy éve még, és bár kedves, de téves. Mármint emberi. Isten nem használ felkiáltójelet. Most értettem ezt meg, amitől, igen, automatikusan változom, tovább, én, tehát az általam épített rendszer is.
–
Abban az időben: János így szólt Jézushoz: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz ki, de nem tart velünk. Megtiltottuk neki, mert nem követ minket.” Jézus ezt válaszolta: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van. Aki inni ad nektek akár csak egy pohár vizet is az én nevemben, – azért, mert Krisztuséi vagytok, – bizony, mondom nektek, nem marad jutalom nélkül. De aki megbotránkoztat egyet is e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák. Ha a kezed megbotránkoztat, vágd le. Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutnod, az olthatatlan tűzre. Ha a lábad megbotránkoztat, vágd le. Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozat olthatatlan tüzére kerülnöd. Ha a szemed megbotránkoztat, vájd ki. Jobb fél szemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni, ahol a férgük el nem pusztul, és a tüzük ki nem alszik.”
Mk 9,38-43. 45. 47-48
Öröm, ha megosztod!
