Szeretett Feleim!

A forradalmak veszítenek. Azonnal, mert elnyomják őket, mint ez 56-ban történt; vagy évtizedes távlatban, mint a szocialista forradalom esetében, mert a “forradalmi berendezkedés” nem elég versenyképes; vagy évszázados távlatban, mint az a ráció forradalmára épülő nyugati világrend aktuális és nyilvánvaló válsága által napjainkban látszik, mert a “felvilágosult” ideológia nem elég igaz.

A forradalom funkciója az igazságra emlékeztetni, ez által az aktuális világrend torzulásait korrigálni – és ezt a forradalom túlzás által teszi. Ezért nem működhet, ha hatalomra jut. Mert nem arra való, hogy hatalomra jusson.

Hagyjuk a forradalmakat, nem ez a megoldás – az igazsághoz térjünk vissza!

Az igazsághoz a belső forradalom visz, ami fordított pályát fut. Az ember belső világában másolás által, tehát torzulásból indulunk. Minták által nyomorított kúszásmászásból, amit aztán az önközpontúság fejen ugrálása követ, míg végül addig ugrálunk rajta, hogy összetörik, és így a talpunkra-kősziklára esünk. A kőszikla az igazság, talpunk az őszinteség, ami egyensúlyt eredményez.

Megfigyelésem, hogy az egyedüli szükséges követelmény ahhoz, hogy egy ember a kihívásait megoldja – legyenek azok bármekkorák is –, és az életben a helyét és a társait megtalálja: a Bátorság.

Mert, aki Bátor, meri az időszerű új tapasztalatoknak kitenni magát, amiknek tanulságai lesznek, és ez által változik.

Hagyjuk a forradalmakat, nem ez a megoldás – az igazsághoz tessék eljutni!

Az igazsághoz vezető út olyan mint egy létra, mert fokokból-lépésekből áll. Ami azt is jelenti, hogy nem lehet egyből “az igazságba” ugrani. Hanem csakis lépésről lépésre lehet haladni. Mérföldkövek: (I.) boldogtalan vagyok és ez nincsen így jól, (II.) önző kell kicsit legyek, (III.) a világnak van rendje, nagyobb és tökéletesebb, mint amit én el tudok gondolni, meg tudok érteni, (VI.) ezzel a nálam nagyobb renddel kell összhangban működjek.

Hagyjuk a külső forradalmakat! Az egyedüli forradalom, amiért valóban felelősséget tudok vállalni – amit képes vagyok valóban véghezvinni, és megnyerni – az, amit belül vívok meg.

Az igazsághoz vezető út olyan, mint egy sziklafal. Értem, hogy felmászol egyedül, de az életeddel játszol – ép elméjű ember csapatban-segítőkkel, kötéllel biztosítva, nála tapasztaltabb, mert előrébb járó vezetővel-mentorral vág neki.

A külső forradalmakkal együtt a politikát is érdemes elengedni…

A mai világban politizálni gyávaság. Az életedért vállalj felelősséget, az igazsághoz juss el, hogy másokra ez által hatásod legyen – a belső forradalmat kell kritikus tömegű embernek sikerre vinnie, hogy a külső világban változás legyen.

Forradalom helyett tehát én összefogást hirdetek.

Ma.

Indul a Tökéletlenek Társasága!

A Tökéletlenek Társasága útonjáró férfiak szövetsége,
aminek alapja a Tökéletlenek 12 Lépése.

Meggyőződésem, hogy az Anonim Alkoholistáknak igaza van, okkal működnek világszerte eredményesen – a Tökéletlenek Társasága által a fókuszt az alkoholról a függésre-halogatásra-tökéletlenségre-ügyre terjesztjük ki.

Szeretettel várlak!

Első lépés a három hetes személyes workshop velem – november 27. indul a következő. Hogy az alapok rendben legyenek. Ezt követően kétheti gyűlésekre jöhetsz – ami a TT, tehát a Tökéletlenek Találkozója, ami egy férfi műhely.

Hogy és a nőkkel mi lesz? Az élményem, hogy amit én nőknek adni tudok, már átadtam. Okkal nézik százezrek az ingyenes videókat, és az új Női Út Folyamaton is sokan indultatok el. Ezen felül a nőknek nem rám, hanem női körökre van szüksége. Hirdetünk ilyeneket már most is Közösségben, és lesz majd még több is. Írj nekem levelet, ha tapasztalt csoportvezető vagy, és nálunk is tartanál ilyet!

Jó munkát!
István

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!