Érdekes a Rend, ahogy működik, hogy mennyire nem lehet elméletben átadni, hanem mennyire csak gyakorlatban tapasztalható az által, ha az ember a biztonságos zónájából kilép és tesz valamit, szinte mindegy, hogy mit, amire aztán reakció bizonyosan érkezik. Soha nem az, amit várok. Hanem mindig más. Amin szabad persze bosszankodni, de elgondolkodni hasznosabb. Sőt ez sem az igazi, hanem beleérezni a legjobb, hogy akkor most mi is történt… Mindennapos élményem ez. Annak ellenére mindennapos élményem, hogy pedig sok minden egész jól megy már – mert változatlanul rengeteg, ami nem. És persze mindig azok az ilyenek, amiket legjobban akarok, amikről nagyon szeretném, hogy működjenek. Hogy mondjak példát? Hmm. Többet is tudok. A vidéki előadássorozat alkalmai nagyon sok munkával nem vagy alig teltek csak meg, két hónapig próbáltam mégis erőltetni, míg be kellett lássam, hogy nem vagyok elég ismert, illetve az „A Férfinak nem szex KELL” program címe bár kifejező, de túl megosztó is egyben. Miközben a tartalom egészen elképesztően erős. Szinte brutális, hogy ilyen előadást tudok tartani, hogy emberek milyen állapotban távoznak. De azt „helyesen” csomagolni meg mégsem. Vagy friss példa az Ego Show. A „tökéletes” klub esemény. Lesz. Ma. De ezt sem sikerült úgy elmondani, hogy sokakat megérintsen, hogy az emberek egymást meghívják, hogy a százötven fős terem megteljen. Ismét a mód volt hiányos. A program fokozatosan alakult, sokan túl korán látták, ma sokkal erősebb, mint amilyen az első benyomás volt, és persze a név, megint, ami bár kreatív, de nem elég érthető: kb. negyvenen leszünk. Ami persze nem baj, sőt nagyszerű, pontosan ez a lényeg. Hogy meg csak az telik, ami készen van, viszont az többé alig érdekel – értsd: szolgálattá válik. Lásd KIRÁLYNÉKÉPZŐ, ami szinte magától működik. Nagyon erős ott is a tartalom, és magától adja magát el, a májusi csoportba sincsen már sok hely, pedig jóformán meg sem hirdettük még. Érdekes ez. Hogy mindig az lelkesít, ami válságban van, a lelkesedésem segít kitartani, míg a válság megoldása, a helyes változtatások sora megvan, és utána már rutniból működik, ami azonban engem alig köt le, szolgálattá válik, ami közben fontos, hogy új válságot generáljak. Én. Magamnak. Nagyon érdekes ez. Hogy tudok a kész alkotásban gyönyörködni, örülök is neki, de csak ritkán térek hozzájuk vissza, hanem szükségem van a válságra, az új és mindig valamivel nagyobb márványtömb érdekel, annak faragása köt le – tehát a Harc – ami tulajdonképpen kudarcok sora. Mert nem akkor reped. Nem úgy. Nem arra. Hmm. A kudarc mutatja, hogy haladok, akinek kudarca nincsen, bele sem vágott, fontos ezt a mindennapokban újra és újra tudatosítani. Szép ez nagyon. Hogy a „hibáim” által a faragható forma változik folyamatosan, míg végül megértem, hogy a feladat más, hogy egy szebb, jobb, igazabb minta a márvány valódi sorsa. Lenyűgöző ez. Hogy tényleg a Hit végül a kulcs. És aki Hisz, az el is éri a célját, sőt jutalom gyanánt szebbet, jobbat, igazabbat – nagyobbat és végül legnagyobbat talál, ha „csak” a Harcba beleáll: Ügy, Férfi, Közösség sőt Isten is vár, a szolgálat nyugalma csakis az alkotás izgalmán ÁTkelve elérhető.
*
Kafarnaumban így tanította Jézus a sokaságot: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik soha. Megmondtam nektek: Bár láttok engem, mégsem hisztek. Minden, amit az Atya nekem ad, hozzám jön. Aki tehát hozzám jön, nem utasítom el. Nem azért jöttem le a mennyből, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Aki pedig küldött, annak az az akarata, hogy semmit el ne veszítsek abból, amit nekem adott, hanem feltámasszam az utolsó napon. Atyám akarata az, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, és én feltámasztom az utolsó napon.”
Jn 6,35-40
Öröm, ha megosztod!
