Mindig van kivezető út, mindig lenne, Péter, az ego mindig ki tud(na) valami menekülési kísérletet találni… de egy ponton feladja az ember. Pontosabban: elfogadja a sorsát. Ami a halogatás vége. A halogatás vége, hogy bár volnának logikus lehetőségek ahogy ebből a helyzetből esetleg még kikeveredhetek, de ezt már nem próbálom meg. Hanem Continue Reading
Az önmegtartóztatás nagy veszélye a teljes bukás. És tudom, hogy tényleg nagyhétre való-e a téma… De igen. Pontosan ide. Az ember feladata Continue Reading
A helyes álláspontot a többség elítéli – az emberek nagyobbik része nem fog veled egyetérteni, ahogy az egyén kibontakozásának útján haladsz. Mert a többség nem így látja. Mert a többség nem tart ott… Continue Reading
Érdekes dolog a hit, hogy mennyire meghaladhatatlanul vágyik rá az ember, hogy mennyire elementárisan szükséges bárminek a megvalósulásához, hogy mennyire nem lehet hasznos, tehát boldog, akiben Continue Reading
Fontos az elfogadás, igen, legfontosabb, elfogadás és hit és ítéletmentesség – de másrészt közben őszinte visszajelzésre, az igazsággal való szembesítésre is legnagyobb szükség van. Művészet ez. Úgy mondani észrevételeket, tehát “kritikát”, hogy közben (sőt előbb!) a maximális, totális, feltétel nélküli Continue Reading
Nem szó szerint értem, persze hogy bízz, de közben mégsem. Ne maradéktalanul! Mindenki jár valahol az élet útján, ami egyben azt is jelenti, hogy Continue Reading
Legnehezebb az időt megengedni, úgy tűnik, hogy a magból nemhogy fa nem lesz azonnal, de az is idő, míg az első kis hajtást a föld fölött kinyomja. Nagyon kemény ez. Hogy nem, hogy alma nincsen, ami sikerélményt adna, és piacra vihetné az ember, de mag először konkrétan gyökeret ver, az ügy, az eszme, a projekt, a férfi – gyökeret ver: Beléd. Beléd és Continue Reading
