Fontos az elfogadás, igen, legfontosabb, elfogadás és hit és ítéletmentesség – de másrészt közben őszinte visszajelzésre, az igazsággal való szembesítésre is legnagyobb szükség van. Művészet ez. Úgy mondani észrevételeket, tehát “kritikát”, hogy közben (sőt előbb!) a maximális, totális, feltétel nélküli elfogadást is mindenkor érezze a másik ember. Őszinteség a kulcs. Nyilván. Amire viszont figyelni kell, hogy NE csak azt mondjam, ami az új információ, amit fontosnak érzek a másik tudomására hozni, hanem azt is, ami szerintem nyilvánvaló, amit bizonyára tud, amit ezerszer elmondtam már neki. Hogy szeretem. Legyen az férfi vagy munkatárs, az ember az őszinte visszajelzés által hordozott konfliktus veszélyét csakis a szeretet alapján vállalja. Mert a kapcsolatunk számomra fontos. Mert Te számomra fontos vagy. Mondd hát mindig el, ezt is! Éreztesd! És hogy nem rontotta el, minden rendben van, hanem viszont mától vagy holnaptól akár még jobban is lehet. Egyszerre ezt a kettőt. Egyszerrre, és a legmélyebb helyről, mert másképp nem működhet. Nagyon nagyon nehéz. Mert az ember fogalmilag nem biztos magában, tehát legkönnyen vesz bármit kritikának. A látszólag magabiztos ember is – a látszólag magabiztos ember gyakran jobban. És mégis. Muszáj ezt folyamatosan gyakorolni. Hogy hogyan mondhatom egyre ügyesebben a meglátásokat és érzéseket, anélkül, hogy a másik ítéletnek venné. (Okoskodást ne!) Aminek legelső feltétele persze mindig az, hogy semmiképp ne vegyem én magam magamra. Hogy engem ő akarattal bántana? Sosem igaz. Emberek egymást akarattal sosem bántják, hanem “csak” rosszul vannak. Amiben egymásnak segíteni akkor tudunk, ha először is elvonazkoztatunk a saját érzésimktől, hogy engem ez hogy érint, és helyette őt nézzük, hogy ő miért így működik épp, hogy ő miben van. És aztán ezen az alapon szeretettel kell tudni kommunikálni felé, hogy minden renden, nem történt baj, megértem és elfogadom, sőt szeretem, viszont szerintem ezt vagy azt meglátva, erre vagy arra figyelve lehet jobban. Sokkal jobb lesz a kapcsolat, legyen az munka vagy magánélet, ha csak ez sikerül. Amihez saját egyensúly az alap. Amikhez, mint mindig, először jól kell legyél magad – idegesen és sértetten NE adj visszajelzést másoknak! Tudom, hogy bánt. De akkor se. Hanem várj előbb kicsit, nyugodj meg, használd az ehhez Számodra alkalmas segítséget – barátnő, meditáció, mentor, sport, feleség, ima… LEGYEN MEG, ami hatékonyan megnyugtat, ami a Te felelősséged, és majd csak utána jelezz vissza másoknak. Az emberi konfliktusok legnagyobb rákfenéje, hogy arrogánsan magunk akarjuk megoldani, hogy segítséget nem kértek. Nem tanácsokat. Hanem megnyugtatni magad. Aminek az egyedüli módja: jobban érteni őt. Rajta keresztül magadat. Hogy miért történt, ami történt. Hogy miért van rendben, hogy így történt. Amit más elmagyarázhat. Mert úgy a legjobb, ahogy van. Mindig. A világban Rend van. A válság értéke, hogy szembenézni, csiszolódni, változni segít. Érted van ez is. Erősít Téged, és fejleszti a kapcsolataidat. Feltéve, hogy nem csak automatikusan sértődsz, hanem a munkát beletenni hajlandó vagy!
*
Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: „Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd nyilvánuljanak ki tettei, hogy Isten szerint cselekedte azokat.”
Jn 3,14-21