… a Tök totálisan egyedi, és mégis, ez lényegtelen, különállása pedig végképp nem fontos … a Fény a Lényege … az Élő Fény, a TŰZ … a Tűz, ami Van, ami nélkül semmi más nincs … a Tűz, ami miközben mókás árnyakat vet kívül, belül melegít … sőt, belül szárít, lassan kiszárít, már ÉGet, csudába, LÁNGRAlobbant, JAJJ … felemészt … “öngyulladás” mondják … csipkebokor … a Tűz természete, hogy Ég, és Éget … aminek következménye, hogy bár hosszan ellehetek a mókás árnyakkal a falon, de egy idő után vagy a Fény alszik ki, vagy Én lobbanok be … más, úgy tűnik, nem lehet … ezért Boldogok, akik tapasztalnak – ezért Boldogok akik szenvednek benne … MERT soha senkit sem láttam még, aki jókedvében változott volna … aki töksége egyedi pompáját, az árnyak mókás játékának függést okozó szemlélését magától engedte volna el, a Tűz Keresztségét magától, jókedvéből vállalta volna … úgy tűnik át KELL menjünk a szenvedésen, a tök halálán, hogy a Tüzet megtaláljuk, hogy önazonosulásunk átváltson … amihez persze előbb a tökségemet kell megengedni ÉS felvállalni … Tök Vagyok, ez AZ Alap … a játékos isteni gyermek önkifejezésének művészi, de halandó faragványa, egyedi anyag, látszólag különálló, látszólag szabad, látszólag független … Tök … tehát NEM a művész, NEM az Alkotó, NEM a gyermek … hanem a Tök … és EZT elfogadva tapasztalhatom aztán, hogy Tök sem, mert a Tök ELÉG … óriási vÁLság, de mégsem a Tök Vagyok … és NEM IS A FÉNY, mint egy darabig arrogánsan hittem … hanem a TŰZ … amit az Alkotó gyújtott, a maga kedvtelésére, de mégis, Létem Középpontja s Lényege … a Tűz, sőt, annak megnyilvánulása, a LOBOGÁS, tehát a CSELEKVŐ Tűz … vagyok … ami FÁJ, hiszen folyamatosan ÉGET, de mégis A Legigazabb bennem … a Tűz Egyedi Arca Vagyok … a Tűzé, ami hatalmas és mégis kiszolgáltatott … mert bármit feléget, de KELL is az anyag a Létéhez … a Tök, kell, és EZ a Tök funkciója … hogy elég … Fénnyé és Meleggé alakul, a Tök … pici erőmű vagyok, Lobogás által anyagot lényegítek Fénybe és Melegségbe … és lám, ezzel a funkcióm is megvan, amint helyesen nézek magamra … Tűz a Lényegem, Lobogás a Funkcióm, a Tök pedig fűtőanyag … elÉG … ELÉG, ha ELég … és NEM vagyok különálló, SEM szabad, SEM független … hanem épp kapcsolt, kötött, funkcionálisan meghatározott … és ÍGY egylényegű minden mással … akár értem ezt, akár nem … sőt, nem is kell értsem … elég elfogadnom … a Tököt, a Tüzet, a Lobogást és Mindenki Mást is … hogy idővel mindENki szükségszerűen átvált … elÉG … és ÍGY máris világos az is, hogy az Idő is csak körülmény … hogy az Idő Ajándék, mert a Kegyelem megnyilvánulásának Tér … a Kegyelemnek, ami a Szabad Tapasztalat … ami a Lehetőség egyedileg, tehát szubjektíven, tehát lassítva észlelni, feldolgozni, felfedezni a TÜZET … egyedi tempóban, egyedi módon, egyedi ÉLményből – az Abszolútat, az Univerzálisat, Ami Van … Most és Mindörökké Van, Vagyok, VAGY, Vagyunk … Mind Én Szentek … ELÉG.

Share on FacebookTweet about this on TwitterEmail this to someone Öröm, ha megosztod!