Fáradt vagyok. Nyűgös. Feszült. Mégis tompa. Nyomott. … és sokakon látom ugyanezt. … sőt, az idő is ilyen. … Egy két csepp esik, de az áttörés még várat magára. … Néhány napnyira van. Tudom ezt. Érzem. … Vihar előtti csend. Van. Feszültség. Feszülés. … A Vihar pedig a Kiegyenlítődés. … no EZ pünkösd. Számomra. Kiegyenlítődés.
… kiegyenlítődés, amit várok, de félek is, mert talán “túlzó”.
… pedig nem. … Csak arányban van azzal, amennyire én magam blokkoltam. … Pünkösd a Lélek vihara, tisztitótűz, orkán, felszabadulás … ÉS ami ezzel jön: Tisztulás. … Az Ég kitisztulása … Jóság, Igazság, Szépség … a Kapcsolat tisztulása … ami épp így és épp ekkor érkezhet, csakis … ha végkimerülök és belehalok végre az ellenállásba … hiszen ÉN vagyok a felhők, BENNEM a feszültség … kiegyenlítődik, amint megadom magam … sőt, végül akkor is ha nem, de úgy jobban fáj.
… mindez annak dacára, hogy pedig az utamon vagyok.
Egy ideje már mély nyugalmam van ezzel, hogy AZ Úton vagyok, hogy az Rendben, hogy EZ a dolgom … és Karácsonnyal ismét megérkezett a megújult Fény is, az ezévi téma-feladat-penzum, (KI) … húsvét óta pedig nyilvánvalóan világos, hogy nem megy kockázat-áldozat nélkül, hogy ki KELL álljak (MIT) … viszont valami még mindig hiányzik, elakadtság élményem van … valami NAGYON nyomaszt, napról napra jobban az elmúlt hetek során. … a HOGYAN. … A korlátaim. Akadályoznak.
Mintha egy csodás kirakóst néznek.
Előttem az asztalon, sok csodás pici darab, és én TUDOM hogy mind itt van. Előttem. Az asztalon. De nem tudom összerakni. Mégsem. A Képet … a leírás, a HOGYAN hiányzik … és ez nagyon megvisel … különösen mert az az élményem, hogy egy csomó ember szenvedi az én esetlenségemet, tehát korlátaimat … a HOGYAN hiányát … sokan, egyre többen érkeznek, sok ezer ember, és várnak, és remélnek, és néznek rám, és csillognak a tekintetek, és én LÁTOM ezt, őket, a kincseket, az embereket, a magányt, a vágyat, a lehetőséget …
… de a HOGYAN híjján csalódnak. Hiányos a REND.
Különösen, hogy Hogyan helyett hazugság van. … Mármint áltatás és önámítás. … Mintha lenne közösség, mintha lenne önkéntesség, mintha nem lenne pénzzel dolgunk … mármint persze, hogy van … mármint önkéntesség … HÁLA érte, csupa-csupa nagyszerű ember!! … de azt a látszatot keltem, mintha Rendszer és Rend is lenne, és lehetne könnyen kapcsolódni … pedig nem. Még nem. NINCS meg a Hogyan. A Hogyan találunk egymásra, hogyan működünk … hogyan bátorítunk úgy, hogy mégse káosz legyen … hogyan adunk struktúrát úgy, hogy az ne korlátozó legyen … tehát ne keret legyen, hanem váz inkább, ami a növekedést segíti … ne ernyő, hanem kert … hogyan valósul meg a kezdeti gondozás támogatás, hogyan tanítunk halászni, hogyan halászunk magunk, hogyan lesz önfenntartó.
… erről szól az idei pünkösd. Számomra.
Részben tombolok és szűkölök és hisztizem és segítségért kiáltozom (SEGÍTS-ÉG!!), de részben mély nyugalmam is van. Mélyen benn. Azzal, hogy erkezik. … hogy érkezőben a HOGYAN. … hogy ezért a feszültség, ezért a tompaság, ezért a vihar előtti ROBBANÁSIG FESZÜLT csend. … Csend. … várom már. … Igyekszem nem akadályozni, hiszen tudom, hogy bennem a blokk, én vagyok az akadály. … de közben érzem, hogy nem bírok tovább ellenállni. Soká bírtam. Tovább nem. … a nagy erő csapdája ez … de elfogyott.
Oldottság, folyékonyság, könnyedség, játékosság.
EZT vágyom … Jóság. Igazság. Szépség … és mégis, EZT akadályozom … miközben tudom azt is, hogy az én erőlködésem a legnagyobb akadály, hogy túlakarom. … tudom, hogy én állok ellen, én nem értek, én nem látok, én nem bízom eléggé … én vagyok türelmetlen, én akarok célba ugrani … és mégis, én nem vagyok elég bátor … valahol, valamiben … én nem vállalok fel …sokat írok mostanában … ezért, és ezért erről. … mert FESZÍT.
A megvalósítás le van maradva a megértés mögött.
Egy ideje figyelem ezt. … Mindig előbb tudom. Jóval előbb. … másrészt jól van ez is … nem KELL utolérnem … Mindig inspiráló plusz egy keveset értek … így haladok … így van Egyre világosabb … és az is bíztató ebben, hogy amit valóban értek, ott egyre kevéséb félek … azt fokozatosan meg is valósítom … tehát MOST az időszerű, amiről az elmúlt fél évben beszéltem. Nekem is. Az én életemben is. … A FÉR-fi. Kiállni. MÉGjobban. MÉGbátrabban. … Felvállalni. … Bár tudnám pontosan Hogyan … de hamarosan meglesz.
… viszont legalább már depresszív mélyrepülések ritkák.
Korábban voltak, gyakoriak voltak. Hogy már megint “elbuktam”, pedig mennyi mindent “tudok”. Napokra le tudtam magam húzni. Önbüntetés, önostorozás, mély-mély örvények voltak. Már ritka. Amióta megengedem magamnak. Amióta elfogadom, hogy nem vagyok tökéletes, amióta látom, hogy nem is kell az legyek, hogy épp ettől vagyok mégis az.
Vicces, ahogy az időjárás össze van kapcsolódva az állapotaimmal.
… egy ideje figyelem ezt. … kiáradó alkotó, sugárzó napok és befelé forduló merengő, mélyeségből felhozó napok… e kettő hullámzik, évek óta már. … Mintha az időjárás határozná meg a hagulataimat, miközben persze, hogy „fordítva” van.
… és most LÁTOM a villámokat, a távolban.
Érzem. Csapkodnak. Mindjárt itt, de még nem egészen.
… még hármat kell aludjak.
KIEGYENLÍTŐDÉS, változás, változtatás érkezik…
Öröm, ha megosztod!
