A férfi út taglalását folytatva, ahogy az előző részben megállapítottuk:
A férfi út témája az erővel való viszony.
Hét lépésben néztük végig a férfi kibontakozásának – önmagával és a világgal való harcának – a folyamatát, és ígértem, hogy folytatni fogjuk a tanulmányt. Amiért külön írás ez most az az, hogy NAGYON keveseknek szól.
– – –
CSAK akkor ajánlom ezt a részt elolvasni, ha érted az EgoYoga rendszert, és biztos vagy benne, hogy (1) túl vagy a ráció halálán, (2) a hit ugrása közeledik.
NEM ajánlom ezt az írást, ha nem vagy benne biztos, hogy túl vagy a ráció halálán, mert kárt tehetsz magadban!
Úgy tehetsz magadban kárt, hogy jelen helyzetedre vonatkoztatod, amit mondok, aminek eredménye, hogy olyasmit próbálsz az életedben működtetni, ami neked még NEM időszerű, és ezzel rengeteg időt vesztesz. A korszakos ábrát magyarázó másfél órás ingyenes előadás itt. ÉS: a közösségünkbe tagként belépő embereket mi magunk besoroljuk korszakos állapotuk szerint – ha biztos akarsz benne lenni, hogy hol jársz, akkor erre a tagság a legjobb mód.
Hogy akkor miért teszem ki nyilvánosan, ha ezek veszélyes gondolatok?
Mert nem látom, hogy másképp hogyan juthatna azokhoz el, akik számára hasznos – és mert (még mindig) nincsen bennem elég alázat, hogy asztalfiókba tegyem, amit majd évek múlva, vagy a halálom után terjesztenek csak.
– – –
Mielőtt belevágnánk…
A fent idézett előzmény cikken felül az azt megelőző, az önzésről szóló írást is ajánlom, aminek a lényegét így foglaltam össze:
Az önzést soha nem haladjuk meg szerintem, hanem csak egyre tágabban értjük magunkat, ami által a szeretet köre, tehát a felelősségvállalásunk tágul.
Mindezek gyökere pedig a “Térdhajtás Az Út” című bejegyzés, aminek a lényege ez volt:
Segítsetek férfiaknak megérteni, hogy MINDKÉT választásuk térdhajtás! Térdet KELL hajtsanak, feltétel nélkül és totálisan egy vezető irányában, vagy térdet KELL hajtsanak, hogy a feléjük helyesen közeledő emberek lábát mossák. A kettő egy!
– – –
Vágjunk bele!
A “Lovag” állapotú férfi vergődésének tovább boncolásába az egyik fenti cikkhez érkezett nagyszerű reakció alapján kezdünk bele.
Ezt írta hozzá közösségünkben az egyik férfi:
Azt gondolom, hogy a legnehezebb végül az Alázat mindebben. Mert nem tud megértés útján kialakulni, hanem csakis az Idő hozhatja meg. Ellentmondásos, hogy miközben egyre erősödök, egyre nő a nagyszerűségem, közben ezzel fordított arányosságban csökken az Egóm, tehát nő az Alázatom. … talán tényleg ez a legnagyobb csapda: Hogy érzem magamban az Erőt, de nem használhatom … hanem ezzel párhuzamosan az Alázatot kell gyakoroljam, tehát önként megkisebbítenem saját magam. Zárójelben: Most hirtelen a szülői üzemmód jutott eszembe, hiszen abban is egyoldalúan adok, kiszolgálok egy nálam kisebbet/gyengébbet. Tehát végül az a kérdés, hogy az Erőmet, amely akár irdatlan nagy is lehet, minek a szolgálatába állítom? Pénzszerzés, csajozás, vagy a nemes munka szolgálatába? Az első két esetben önmagamat hizlalom (Kis Gömböc), míg a harmadik esetben már másokat emelek önmagam fölé. Az ellentmondás az, hogy ekkorra már olyan erőm van, amivel bármit is elérhetnék (pénz, nők, stb.), de mégsem kell. Már nem akarom erre pocsékolni az erőm – Helyette alárendelem egy nálam nagyobbnak. Na persze, ezt így könnyű leírni, de csinálni annál nehezebb. Néha azt az érzem, hogy mindebbe semmiféle beleszólásom nincs. Ez egy kegyelmi állapot, amit megkaptam az Istentől. Ami persze még nem jelent abszolút boldogságot – Épp ellenkezőleg, baromi sok munkát jelent. Most hirtelen eszembe jutott Madách Imrének az Ember tragédiája, ahol az utolsó színben Ádám fejet hajt a nála nagyobb akarat előtt: Kiderül, hogy Éva gyermeket vár, így eltekint az öngyilkosságtól, amelybe Lucifer hajszolta volna bele. Ekkor jelenik meg az Úr, aki végül kimondja rá, hogy mi a feladata: „Mondottam Ember: Küzdj és bízva bízzál!”. Számomra ez a mondat mindent visz … Talán nincs is semmi más dolga a férfinak, mint tenni a dolgát, nap, mint nap. Minden más csak kiegészítés ehhez.
Nagyszerű megfogalmazás – majdnem pontosan így.
Egy kicsi, de annál nagyobb pontosítást érzek fontosnak hozzátenni: NEM az én erőm. Ezt értjük meg egy ponton, és ez automatikusan generál brutális alázatot. Mert, ha NEM az én erőm, akkor SOKKAL felelőségteljesebben kell vele bánjak. MERT nem az enyém. Ha nem az én erőm, akkor NEM csinálhatok vele azt, amit épp akarok. Mármint csinálhatok, bármit, de következményei lesznek. Lásd a talentumokról szóló, korábban már idézett példázatot.
Nem az én erőm, ezt értjük meg, de ezt úgy értjük meg – CSAKIS úgy érthetjük meg! –, hogy annak hisszük előbb. A saját nagyszerűségemnek, saját erőmnek. Így van az, hogy a férfi az útja során többször is repül Napba, önmaga jelentőségét eltúlozva. A következmény mindig azonos: (1) a káosz vizeibe zuhan, (2) összetöri magát, (3) szenved fenemód, míg végül meglátja, hogy nem is összetörte magát, hanem csak letört róla, ami már felesleges volt, és így (4) újjászületve emelkedik ki, (5) túlozza el magát újra, repül bele a Napba… A teljes Lovag korszak erről szól, és a Hős is ismétli majd még egyetlen utolsó alkalommal – amint az acél is sokszor kerül a lángok közé, hogy formálni lehessen, mielőtt némi kalapálás után a vödörbe merítik.
Az élet játékának lényege: magunkat helyesen használni.
Aminek a végpontját így tudom mondani:
Eszközzé kell válni. Tehát szerszámmá.
Nagyon kemény ebben, hogy a szerszámot nem én használom, és nem is én alkottam-formálom. Megrázó felismerések ezek az önközpontúság tavából emelkedő ember számára.
Hogy:
Nem, mégsem vagyok a magam ura. Igen, mert szabadon döntök, de nem, mert végül mindig csak egy helyes döntésem van.
És:
Nem tudom megtanulni magamat helyesen használni. Hanem amit meg tudok tanulni az épp az, hogy NE használjam magam – hanem engedjem a használatomat.
Másképp:
A bukások által arra jövünk rá, hogy nem nem én vagyok Isten mégsem.
ÉS, ami a még fontosabb: hogy nem is lenne jó Istennek lennem (nem lennék jó Isten, mert senki nem jó csak az Isten!) – mely okból a vágy meghal, hogy körülöttem forogjon a világ. És így fedezzük fel, hogy sokkal jobb, ha “csak” hasznos része vagyok a teremtésnek. Amihez azonban bele KELL a vágyakba-önimádatba előbb halni. A férfi ezért muszáj visszaéljen az erővel, tehát magával és a lehetőségeivel. Az ember azért használja helytelenül magát és így a világot maga körül, mert csakis így tanulhatja a helyes részvételt.
A tékozló fiú visszatérése a Ráció Halálával kezdődik, és a Hit Ugrása által érkezik meg, lesz hatékony is.
A Lovag témája a bekapcsolódás, okkal “Részes” a korszak átfogó neve. Érti és tudja, hogy hasznos kell legyen, de a mód nincsen még meg. Érezzük, hogy mi az élet értelme, de a küldetésünkbe nem sikerül hasznosan beleálljunk. Az irány és az önkép pontosítása itt a feladat, hogy (1) merre is kell menjek, még konkrétabban, mi a leghelyesebb cél, és (2) az arra haladók csapatán belül én ki is vagyok, mi a valódi szolgálat.
Nem elég helyes, amiben nem tud haladni az ember.
Másképp mondva: a mód és a mérték a feladat. A mód az okból következik. Hogy miért csináljuk, hogy hova figyelünk, ami azonban NEM a mi döntésünk, hanem állapot-érettség függvénye. A módról, tehát arról AHOGY az ember boldog akar lenni, nem tud dönteni. Hanem csak bevallani tudja magának. Vagy elhazudni. A mérték másrészt a tényleges tett, ami a szeretetre való képességből következik. Értve ez alatt a saját lokális maximumomat (hogy figyelni mennyire tudok), és a másik ember lokális maximumát (hogy neki mi jó az alapján, hogy emberségben hol jár, számára mi időszerű-lehetséges MA, amihez jól KELL lássam őt).
Az élet játéka: a figyelem evolúciója.
Végig igaz – az EgoYoga egyik alapelve – hogy a “pályát” (tehát a korszakos állapotot) a Cél határozza meg, amire az ember vágyik, ahogy boldog akar lenni (ami tehát egy hitrendszer-vélekedés, amiről ezt ma elhiszi, amitől ezt várja, először a mintáink határozzák meg, és aztán tapasztalás által fejlődik). Az élet játékában való helyes részvétel feltétele, hogy bevalljam magamnak az akutális Célt, ami MA minden másnál jobban VONZ, és megengedjem magamnak, hogy törekedjem felé, még ha mások nem is értik, vagy el is ítélik.
A boldogság a haladásból következik.
A boldogság annak az okozata, hogy sikeres vagyok a Célomhoz közeledésben, és így jól érzem magam, mert büszke vagyok, hogy haladok, és ezért úgy érzem, hogy értelme van az életnek). A boldogság egyensúly. Míg ezzel szemben, ha a cél felé nem tudok haladni, akkor abból szenvedés lesz, egyre nagyobb, aminek a funkciója, hogy korrekcióra kényszerít.
Az ember irány és állapot, cél és potenciál – Legyen és Van – között kifeszített figyelem. Más néven: tudat.
A benyomásom, hogy ennyi a lényegem-életem. Két pont közötti egyenes vagyok, irányba tartó potenciál, ahol a cél olykor ugrik (tudatszint váltás), míg eljutok A Célhoz amin túl már nincsen több cél, ami a leghelyesebb cél.
Az életem annál hatékonyabb (boldogabb), minél tisztább a Legyen – és minél kevésbé viszi az energiám a Van, nomeg a Volt.
Vándor és Lovag különbsége úgy is elmondható, hogy a Vándor feladata a múlt feldolgozása, hogy a Legyenhez egyáltalán érzése-tisztánlátása legyen az embernek, és a Lovag a jelen körüli aggódást haladja meg, hogy teljesen a Legyennel tudjon foglalkozni, ami a Hős állapot.
A játék maximuma az egyre helyesebb részvétel.
Ami által két aspektusunk csiszolódik folyamatosan…. az ahogy egymással, és az ahogy a világgal kapcsolódni tudunk: ami a szeretet és a szerelem. Szeretet, ami horizontálisan (az utánunk jövőkhöz, tehát egymáshoz, és így a világhoz-Teremtőhöz) kapcsol, és szerelem, ami vertikálisan (az aktuális célhoz-irányhoz, tehát az előttünk járókhoz, és így a világhoz-Teremtőhöz) beköt.
Isten a szeretet, de mi nem Isten vagyunk, így számunkra az Istenkapcsolat is feladat, ami a szerelem – EZT látjuk egymásban is meg.
Összefoglalva:
Soká kihívás, hogy én magam vagyok a cél, amin túllépni csakis az önközpontúságba halva lehet. Amiből a helyes-mert-igaz irány megszületik. Sikerélmények által túlozzuk magunkat ezután még el, aminek végpontja az az elkerülhetetlen a felismerés, hogy NEM az én erőm. Hanem AZ Erő. Amivel kapcsolódni tehát felelősség, olyannyira, hogy brutális árat fizetek, ha vele visszaélek: boldogságomat és az üdvösségemet.
A Csillagok háborúja ezért (is) lett világsiker… “The Force”. És másrészt az egyik NAGY tévedése is ez, szerintem.
Ugyanis:
Nem a “May the force be with you!” működik (ember-centrikus világkép) Hanem helyesen: “May you be with the force!” (nagyobbra-figyelő-világkép).
Az élet játéka: nézőpont, tehát Cél evolúció.
A feladvány a fénnyel-forrással-igazsággal-Teremtéssel-Istennel-tehát-Másokkal való helyes kapcsolat. A küldtés-ügy-irány végül fényben járás. Igazságban járás. Lehetőség ez minden ember számára (a kiválasztottságunkat felvállalni, ami a hit ugrása), de senkinek nem kötelező.
Fény mindig van, a fény felé tartani mindig a legjobb irány, és egyben a legnehezebb is, mert folyamatos változást követel az embertől meg. A félelmekkel szembe lépve: fejlődünk. Olyan tempóban, amennyi időt töltünk a félelmekkel szembenéző harcos üzemmódban.
A fény felé törekvés MINDIG erőfeszítést követel meg, aminek a lényege mindenkor ugyanaz: magamat (a félelmemet-kishitűségemet-halogatásomat) legyőzni.
A fény felé tett erőfeszítésnek az eredménye, hogy a világon helyes irányban változtatunk, amitől mi magunk is helyes irányban változunk – vagy a világon helytelen módon próbálunk változtatni, aminek visszahatásai lesznek, amitől mi magunk helyes irányban változunk.
A fény felé tett erőfeszítésnek az eredménye mindenképp siker. Külső vagy belső. Utóbbi a kudarcok értéke-ajándéka.
A férfi élete harc.
A férfi mindenkor a legnagyszerűbb cél harcosa kell legyen, amit érteni képes, a leghelyesebb módon, ahogy cselekedni ma képes.
Most. Mindig csak most. Őszintén. Ami jelenti azt is, hogy egyik napról a másikra képes akár száznyolcvan fokos fordulatra is.
A harc eredménye: átlényegülés.
Szó szerint. Mert a lényeg változik meg, bennünk, hogy Lényegnek mit tartunk A nagyobb fény felé haladó ember a helyes tett, tehát helyes figyelem által átlényegíti-megváltja magát, mert a környezetét. A fény felé tett erőfeszítés által az ember fényes lesz előbb, majd azzal arányban, ahogy erről-magáról megfeledkezik: fényleni kezd. Boldog. Majd szent.
A kiválasztottsághoz a keresztjét kell mindenkinek felvennie.
Ami “a sötét oldal” legyőzése, ami azonban – újabb fontos eltérés – valódi férfiak valódi életeiben:
CSAKIS AZ UTÁN MEGY, HOGY MÁR voltunk ÖNZŐ-tékozló fiúk, hittük magunkat Istennek,REPÜLTÜNK BELE A NAPBA, tehát már MEGMÁRTÓZTUNK a sötétségben, és így sikeresen megöltük-integráltuk a lelkünk árnyékát is.
Jó munkát!
István
Öröm, ha megosztod!
